Elvenefris (2000)


    Négy mindenre elszánt pszichopata talált egymásra 1995-ben Prága utcáin, vagy a város alatti csatornarendszerben, ezt már sosem tudhatjuk meg, s valamilyen úton-módon rájöttek arra, hogy eszméletlen módon szólal meg a kezükben minden egyes hangszer. Ha ehhez társítjuk a legelvetemültebb death metal lemezek iránti rajongást, akkor már kezd összeállni az Appaling Spawn nevű formáció, amely egy demóval és Freedom, Hope & Fury (The Second Spawn) című remekművével beírta magát a műfaj nagykönyvébe. Kevesen ismerik ezt a lemezt, bár az is lehetséges, hogy a brutális, technikás death metal, valamint a grind jelzők nem vonzották a kiadvány közelébe az emberiség jelentős részét. Nem is csoda, hiszen azok a zenekarok, melyeket egy lapon lehet vele említeni, mint a Nile vagy a Cryptopsy, szintén fiatal csodabogaraknak számítottak és csak a kiváltságosok jutottak közelébe annak a megfejthetetlennek tűnő csodának, ami ezt a szélsőséges brutalitást a többség fölé emelte. Ugyan az utat már elkezdték kitaposni olyan bandák, mint a Death, Cynic, Gorguts, Demilich és még sokan mások, akik az ösztön mellett a technikai jártasságot is csúcsra járatták a death metal terén, de a határokat véleményem szerint ezek a zenekarok tudták leginkább feszegetni, sőt ledönteni a maguk idejében. 
    A lemez hűvös fogadtatásban részesült, nem kapott akkora figyelmet, mint amit érdemelt volna, így az első körben pótolhatatlannak tűnő Gabriel Pavlik dobos dobbantott a zenekarból. Hiánya azonban nem okozott akadályt, találtak a helyére egy még elvetemültebb embert Tomáš Corn (Cult Of Fire, Death Karma, Gargabe Disposal) személyében, akinek közreműködésével egy gyors névváltoztatás után feljátszották a technikás death metal örök érvényű alkotását Elvenefris címmel. A korábbi lemez nálam tíz pontos, ez kétségtelen, viszont a folytatás igazán indokolná a skála kibővítését, mert kendőzetlen brutalitás és szépség ilyen marcangoló kettőse nagyon ritkán képes kibuggyanni az emberi elméből. Káosz ágyba fektetni a zeneiséget az egyik legnehezebb teljesítmény, amit egy zenész kitűzhet maga elé cél gyanánt, az albumon ennek hallhatjuk tökéletes megvalósítását. A nyitó Land Where Sympathy Is Air során már azt hinnénk, hogy a banda mindent bevetett annak érdekében, hogy meggyőzzön minket, pedig az úthengerként letaglózó, vastag témák és az azokkal brilliánsan egybefont, egyedi melódiák pusztán az ajtó felé mutató kézként szolgálnak, hogy beléphessünk a Lykathea Aflame világába, ahol bármi megtörténhet. A keleties dallamok és Tomáš Corn félelmetesen aprólékos, halálos lövésként ható dobjátéka, amit bőven irigyelhet bárki, aki a bőrök mögé ül életében, pusztán szeletkéi, összetevői a komplex zenei katarzisnak. Az anyag hidegvérrel tekergeti ki a testrészeinket, hogy aztán rosszul összeragasztott kiadásban mossa fel velünk a padlót.
 

 
    Nincs ez másképp a To Become Shelter and Salvation esetében sem, ahol a brutalitás felhőin keresztül szűrődik át egy monumentális, mindent megtisztítani vágyó érzés, közvetítve a zenekar által képviselt keleti filozófia hatásait. A mindennapok mocska, kegyetlenkedése és reménytelensége a belső békével, harmóniával játszható ki egy élhető élet létrehozása érdekében. A zenekar kézzel foghatóvá teszi az agressziót, bőrünk alá csúsztatja a végünket is jelenthető pengéket és közben apró remény cseppeket csepegtet az ég felé meredő homlokunkra, aminek következtében megfeszülünk, a csodára várva kiszolgáltatottá válunk minden egyes hangjegy számára. Ebben a helyzetben ad némi lélegzetvételnyi időt a Bringer of Elvenefris Flame, ami csak a zenekar mércéjével mérve könnyedebb szerzemény. Számomra Andy Maresh basszer játéka teszi a legélvezetesebbé, mert baljóslatúan mély morajlása ellenére tényleg hordoz valami megnyugtatót, pihentetőt. Szükség is van rá a Flowering Entities kényelmetlenséget szülő cammogása előtt, amit rövidebb akusztikus betétei sem tudnak feloldani egy pillanatra sem. A lemez következő állomása a To Give, ahol a kettősség ismét csúcsra van járatva és az egyik nagy kedvencem is lett a kiadványról. Dallamokból születik a brutal death, hallottatok már ilyet?
 
 

 
    Nem is érdemes tovább taglalnom, miről szól ez az egyelőre egyszerinek tűnő lemez, inkább harapjon rá, aki kedveli a szélsőségnek ezt a kis falatkáját. 2002-ben a Lykathea Aflame újra nevet váltott és hasonló okok miatt, mint korábban. Csonka új névhez (simán Lykathé) csonka brigád társult, hivatalosan Petr Tománek énekes és Corn maradtak a zenekar tagjai, a korábbi őstagok leléptek. A duó 2006-ban adott hírt arról, hogy dolgoznak a folytatáson és nem hagyják veszendőbe menni tehetségüket, de azóta sem kaptunk semmi friss információt a készülő albumról. Az Elvenefris is több kiadást megélt már, kijött limitált formában a gyűjtők örömre, de szerintem mindmáig az eredeti verzió adja át a legteljesebben az élményt. A tisztábbra kevert hangok némileg felszabadítanak a sűrű, fullasztó hangok alól a Remastered esetében, de ha azt tudjátok beszerezni, akkor sem bánjátok meg. A 11 perces, instrumentális lezárással karöltve így is több, mint egy órán át kereshetitek az élettelennek tűnő, vegyszerekkel tönkretett, tajtékzó tenger hullámai által felszínre hozott kincseket, amikből bizony minden hallgatás alkalmával találni fogtok...
 
Lykathea_Aflame_Elvenefris_2000
Kiadó:
Stílus:
technikás/brutális death metal
Értékelés:
 
Pont
: 10 / 10
 
Külalak
: Gyönyörű
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
1.Land Where Sympathy Is Air (05:50)
2.To Become Shelter And Salvation (04:35)
3.Bringer Of Elvenefris Flame (06:00)
4.Flowering Entities (05:45)
5.To Give (03:58)
6.On The Way Home (06:36)
7.Shine Of Consolation (03:39)
8.Sadness And Strength (08:05)
9.A Step Closer (07:20)
10.An Old Man And A Child (09:10)
11.Walking In The Garden Of Ma'at (11:15)
Írta:
boymester
2018. július 23., hétfő, 19:27
Facebook:
farrrkas 2018. július 24., kedd, 16:06
farrrkas
Csatlakozott:
2015. január 8.
Hozzászólások: 412
Eszement darab! \m/
Necron 2018. július 24., kedd, 15:12
Necron
Csatlakozott:
2011. november 4.
Hozzászólások: 389
Nem gondoltam volna, hogy közel húsz év után fogok olvasni magyar kritikát erről a legendás albumról.
A mai napig elő-elő veszem (pl. most is feltettem a lejátszómra, pedig már nem hallgatok death metalt) lassan már két évtizede, ez bizonyítja a legjobban ,hogy valóban komoly és tartós alkotásról van szó.Tartós és páratlan alkotásról. Nagyon tetszett az fűszeres keleti dallamok és az albumot átlengő pozitív atmoszféra. Akkoriban nem sok beath metal bandára volt jellemző a pozitív hangvétel.

Nagyon sajnálom hogy nem lett folytatása a lemeznek. Igazán nagy kár és sokat veszített vele az éra. Szerintem, van akkora kaliberű, mint pl. a Nile „Catacombs of Nephren-ka” albuma.
Az a bajom a mai death metal bandákkal ,hogy feláldozták a zenét a technika oltárán. Noha elismerésre méltó a hangszereken való zsonglőrködés, de engem ez nem köt le. Ennél a bandánál a számok zenék maradtak annak ellenére, hogy kegyetlenül megdörrentek a dalok, de mégsem éreztem fullasztónak és fárasztónak.

Sajnos, a lemezt nem tudtam sohasem beszerezni, mert már csak itt-ott lehet kapni használtan, elég komoly áron. A remasterelt verzió is izgalmas, de egyet értek ,hogy az eredeti valahogy mégis olyan, mint egy régi barát, a kisebb hibái is inkább kellemes mosolyt csalnak az ember arcára, mintsem ,hogy zavaróak lennének.

Köszi az írást!
Koncertek
Knights Call Tour 2018
október 21.,
Barba Negra
Death is Just the Beginning...
október 23.,
Barba Negra
Rise of the Underground Tour 2018
október 23.,
A38 Hajó
Uriah Heep
október 23.,
Akvárium Klub
20 Years of Chaos European Tour 2018
október 23.,
Supersonic - Blue Hell & Kvlt
ReBuilt To Tour 2018
október 24.,
Barba Negra
Tony MacAlpine, Levi Fantasy
október 25.,
Dürer Kert
továbbá
© 2001-2018 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.107 seconds to render