Damien Chazelle.Jegyezzétek meg e nevet!
Ha egy fiatal rendező gyakorlatilag első komolyabb munkájaként dob egy hatalmasat, az még lehet a véletlen műve is. Viszont ha ezt képes megismételni, akkor ott már többről van szó. Tehetségről, géniuszról!
És ez a kölyökképű, 1985-ös születésű srác a Whiplash után elkészítette az utóbbi évek egyik legvarázslatosabb filmjét.
A Kaliforniai álom (eredeti címe La La Land) egy bő két órás zenés, romantikus, olykor drámai és legfőképp színpompás (idő)utazás, mely az első percek után úgy beszippantja a nézőt, hogy el sem engedi a végéig. Sőt, még órák, napok múlva is a hatása alatt van. Legalábbis velem ez történt.
Pedig nem rajongok túlzottan sem a musicalekért, sem a romantikus filmekért…
Persze nem mindegy, hogy egy musicalben milyen a zene!
Itt ugyanis Damien szerzőtársa, a Whiplash zenéjét is jegyző Justin Hurwitz valami elképesztő munkát végzett!
Biztos vagyok benne, hogy mind a direktor, mind a zeneszerző hatalmas jazzrajongók.
Ergo érzek egy bizonyos küldetéstudatot, missziót az ő ténykedésükben, hogy filmjeikkel népszerűsítsék a műfajt.
A film sztorija röviden:
„Mia (Emma Stone), a feltörekvő, fiatal színésznő és Sebastian (Ryan Gosling), a szépreményű jazz zongorista a Csillagok Városában, Los Angelesben keresi az álmait. Mia meghallgatásról meghallgatásra jár, és csak arra vágyik, hogy végre ne szakítsák félbe, Sebastian pedig szenvedélyesen küzd azért, hogy a klasszikus jazzt újra divatba hozza. Távlati terveikben a hollywoodi karrier, illetve egy saját zenés klub megalapítása szerepel – ekkor botlanak egymásba egy zsúfolt autópálya kellős közepén.
A két fiatal szerelemre lobban, és vállvetve segíti egymást a kudarcokkal kikövezett úton. A sikerért keményen meg kell küzdeniük, ám eljön a nap, amikor dönteniük kell, mennyit hajlandóak feláldozni az álmaikért.”
Ez talán egy átlagos, zenés-romantikus mozit ígér, de szerencsére a Kaliforniai álom jóval több annál! Egy óda, egy főhajtás a jazz és Hollywood felé.
Mindig is szerettem az olyan alkotásokat, amikben több mozis/filmes jelenet látható, tehát kicsit „film a filmben” érzetet keltenek. Ebben is frankó, ahogy pl. a moziban nézi a két főhős a Haragban a világgal című James Dean klasszikust, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve ellátogatnak a film egyik helyszínéül szolgáló planetáriumba, ahol egy mesés, éneklős-táncolós, szürreális jelentnek lehetünk tanúi. Bár kétségtelenül Hollywood aranykora előtt tisztelegnek a készítők, sokszor az európai alkotások (francia, olasz) hatása is érződik a filmben.
A színészek szintén zseniálisak, Ryan Gosling egyre univerzálisabb karakterré kezd válni, Emma Stone pedig hihetetlenül bájos. J. K. Simmons cameója parádés, a Whiplash ismeretében szinte várja tőle az ember a trágár szavakat, de ezúttal megússzuk! 😀
A filmzene extra-klasszis, több vissza-visszatérő téma, dallam is azonnal rögzül, a moziból hazafelé menet speciel párommal együtt dúdoltuk a City of Stars dallamait.
Amit a két főszereplő ad elő.
Sok zenés film csúszik el azon, hogy a muzsikust játszó színész keze/lába nem úgy mozog, mint ahogy a zene alapján kéne. Vagyis nem tanítják be nekik az adott dalt. Itt viszont Gosling valóban úgy mozgatja az ujjait, úgy nyomkodja a klaviatúrát, mint aki tényleg tud zongorázni!
Tehát minden részletre figyeltek a készítők.
A nyálasság, sziruposság csapdáját is sikerül elkerülniük, mert a drámai él, az életszagúság is ugyanúgy jelen van a filmben.
Ezzel együtt mégis igazi „feelgood” mozi ez, szórakoztat, elgondolkodtat, hatással van a nézőjére. A zene miatt ear, a látvány miatt pedig eye-candy. Az a fajta, amit látni kell moziban!
Igen, még a keményszívű, underground metalarcoknak is! 😀
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.