A hat éve létezõ karcagi csapat az utóbbi idõben kissé tartaléklángon mûködött, legalábbis a The Curse Ep megjelenése óta – ami ha jól rémlik még 1999-ben készült el – nem jelentkeztek friss anyaggal. Az EP elõtt amúgy egy jó kis demo kazetta/EP-jük jelent meg, a The Lord Of Illusion, ez volt a debütálásuk.
Aki nem ismerné õket, egy black/death jellegû csapatot képzeljen maga elé, de ne a legbrutálisabb fajtából, inkább a dallamosabb, atmoszférikusabb vonalról. Az új anyag azért nem kevés szigorodást is mutat (itt már minden a gitárokról szól), és nemcsak Mulicz Ferenc hol gurgulázóan hörgõ, hol agresszívan károgó hangjai jelentik a durvulást, hanem a riffek terén is felbukkannak jellegzetes black metalos õrlések, amelyek jól keverednek a Vale Of Tears-tõl amúgy már ismert harmonikus, dallamos témákkal. Ha némi erõltetett párhuzamot várna valaki tõlem, akkor talán a cimbora zenekarhoz, a Dying Wish-hez tudnám õket hasonlítani, de az ének itt sokkal markánsabb, meghatározóbb. A gurgulázáson túl akad azért tiszta ének is, igaz jól elrejtve, nyílván az adott dal, a Human Being vagy az Expiration hangulatához, mondanivalójához igazítva. Mivel szövegekkel jelenleg nem rendelkezem, így errõl részletesebben nem tudok nyilatkozni, de a címek alapján – Deadly Temptation, Doomsday, Lost Reality stb. elég borult gondolatok cikázhatnak a Vale Of Tears szövegírójának (vagy íróinak) agyában.
A nóták jól felépítettek, kellõen változatosak, és ahogy pl. az In The Land Of Forests-ben váltakozik a brutális és a visszafogott érzelmes hangulat, az azt jelzi, hogy a karcagiak nem töltötték tétlenül az elmúlt idõszakot. A hangszeresek jól teljesítenek, nem egyértelmû ritmusokat, nem tucatriffeket alkalmaznak, hallatszik, hogy gondos dalszerzõi munka folyik a bandában. Az Acedia címû instumentalizmus is csodásan sikerült, benne rejlik az érzés, komolyan le a kalappal.
Nagyon kellemesen hallgatható, tiszta, élvezetes hangzása van a 10 számos anyagnak. Nyílván nem vetekszik egy kinti csúcsprodukcióval, a dobok hangzása terén fõleg nem, de a második-harmadik hallgatásnál erre már úgysem figyel az ember. Aki szereti a durvább hangzású, de dallamokat, maidenes gitárharmóniákat is rejtõ zenéket, és kíváncsi egy jóféle hazai anyagra, annak bátran ajánlom õket.