A svéd Brothers of Metal-ra még valamikor 2018 elején akadtam rá, nem sokkal azután, mikor szerzői kiadásban megjelentették az első lemezüket, a Prophecy of Ragnarököt (valamint további két dolog miatt figyeltem fel rájuk: az egyik, hogy láttam, ők is Falunból származnak, valamint, hogy a Sabaton a saját fesztiváljára már többször is meghívta őket).
A 2017 végén megjelent debüt után majdnem egy évvel az AFM Records (amely közben leszerződtette őket) újra megjelentette a Prophecy of Ragnarököt, szép, digipak formátumban, valamint vinyl lemezen is, így a rajongók normális fizikai kiadványt is kaphattak belőle. Lassan egy éve pedig megjelent a banda második sorlemeze, az Emblas Saga. Mindkét lemezről elmondható, hogy többnyire fülbemászó, dallamos, epikus dalokat felvonultató korongok, igaz, szerintem mindkét lemezen túl sok szám van és kicsit hosszúak (mind a kettő 50 perc felett van időtartamban, az első 14, a második 13 számmal). Mindkét lemezen van egy-két „töltelék” szám, amit lehagyhattak volna, és kb. 10 percnyi játékidővel rövidebben semmi bajom sem lenne velük.
A Prophecy of Ragnarök lemezen számomra az abszolút slágerek: a címadó (amiről viszont pont azt tudom elmondani, hogy túlságosan rövid lett, ám annál pörgősebb), a Defenders of Valhalla (az a refrén…), a Yggdrasil egy nagyon szép lassú nóta. A Gods of War és a The Mead Song is igazi partinóták remek kórusokkal, csakúgy, mint a Fire, Blood and Steel, de a nyitó The Death of the God of Light is egy jó szerzemény, a záró, We Believe in Metal pedig szintén egy szép lezárása az albumnak.
Az Emblas Saga esetében szerintem pedig megírták az eddigi legjobb dalukat a Chain Breaker személyében, ami véleményem szerint a lemez legütősebb dala, tipikus koncertnóta, fantasztikus refrénnel, kórusokkal, tempóval és dallamokkal. De a többi számra sem lehet panasz (gondoljunk csak a remek, szórakoztató, klipes Njordra) és úgy gondolom, elmondható, hogy zeneileg és talán hangzásilag is valamelyest fejlődött, érlelődött a banda, keményebb, komolyabb zenei betétek vannak bizonyos számokban az első lemezhez képest (mint például a Hel, a Powersnake, vagy akár a címadó és a Brothers Unite, melyben svéd nyelvű szöveget is hallhatunk, ami szintén ad egy extra hangulatot az amúgy is erős daloknak).
A banda felállását tekintve én hirtelen nem is nagyon tudnék másik ilyen együttest említeni ebben a stílusban (nem a zenét nézve!), ahol három énekes is van, akik folyamatosan kiegészítik egymást és remekül váltogatják a szövegeket. Én úgy gondolom, annak ellenére, hogy Ylva Erikssonnak valóban gyönyörű hangja van (persze, nem csak hangja) és tökéletesen hozza a női énektémákat, a testvére, Joakim Lindbäck Eriksson, valamint Mats Nilsson is remekül kiegészíti az ő éneklését. Én nem gondolom, hogy Ylva a háttérbe lenne szorítva és inkább a férfi vokálok lennének előtérbe helyezve, legalábbis én nem így hallom. A gitárosok, basszusgitáros és dobos pedig jó zenei teljesítményt nyújtanak már az első lemezen is, de itt léptek egy szintet. Valamint, fontosnak tartom még megjegyezni, mennyire látszik rajtuk, hogy élvezik, amit csinálnak, és hogy szórakoztassák a rajongóikat (a különböző turné- és koncertvideókból).
A dalszövegek/dalok témái leginkább a skandináv mitológiához kapcsolódnak, ami ad egy különleges pluszt az egész koncepciónak, a Sallai Péter által elkészített lemezborítók ezt tökéletesen támogatják, és akiről megint csak elmondható, hogy csodálatos munkát végzett (az Emblas Saga limitált box változatát megvéve ezt csak még jobban meg tudom erősíteni/alá tudom támasztani, ami valami egészen impozáns – a Prophecy of Ragnarökből nem adtak ki limitált box változatot, így abból „csak” a digipak verziót vettem meg).
Várom, hogy láthassam őket élőben (és találkozhassak/beszélgethessek is velük kicsit), mert sajnos eddig Magyarországra még nem jutottak el, de a jövőben – miután a helyzet is engedi majd –, remélhetőleg valamelyik turnéra elhozzák őket először akár vendégzenekarként, vagy valamelyik fesztiválra, igaz, annyira sokan itthon szerintem nem ismerik a bandát.
Mindenképp tudom ajánlani a heavy/power metal rajongóinak, és akik szeretnek viszonylag újabb bandákat is felfedezni/megismerni egy-egy műfajon belül. A Brothers of Metal nem fog csalódást okozni ezen műfajok kedvelőinek, attól függetlenül sem, ha a nevük alapján valaki esetleg egy sablonos, unalmas, szokványos, közepes bandára számít. Kb. egyenlően tudom értékelni mindkét eddigi lemezüket.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Ez az írás rendkívül lelkesítő minden, a power metalért rajongó hallgatónak. A „tipikus koncertnóta” is találó megállapítás – bár ott tartanánk már. A borító nekem is nagyon tetszett, el lehet veszni benne, hát nem véltelenül!