Azt mondja a promós szöveg, hogy a lemez az egyenlőség és szabadság eszméjét dicsőíti, az ezekért vívott harcokat pedig szakrális szempontból vizsgálja. Na itt egy kicsit megzavarodtam, mert nem találok sok vallásos kapcsolatot a lázadók által elkövetett gyilkosságokban, de az elnyomók részéről sem. Arról nem is beszélve, hogy egy melodikus black metal csapatnál, a Griffonnál olvastam ezt a meghatározást. Lehetséges, hogy a forradalmat valami sötét tanok támogatták? A francia csőcselék maximum csirkelábat kötött a nyakába, hogy szerencsét hozzon neki, amikor a rozsdás vasvellával nekirohan az ágyú tűzzel védekező kőfalaknak. De mindegy is, ha ez szakrális, akkor elhiszem a francia csapatnak, hogy valami emberen túlmutató rejlik a muzsikájuk mögött. Itt kell behúznom szokás szerint a kéziféket szőrszálhasogatás terén és kicsit a tényeket is bemutatni, mielőtt teljesen elásnátok a De Republica címmel érkezett anyagot.
A zenekar ugyanis a történelem megszállottja, méghozzá elég komolyan. Eddig megjelent két nagylemezük erre a bizonyíték, melyek során hazájuk véráztatta múltjának lapjait teregették ki egészen korrekt módon. Ha varázslat nem is rejtőzik a Griffon évszázadokat vizsgáló obszervatóriumában, átélhető dráma és hangulat mindenképpen akad. A párizsiaknak mély nyomot hagytak a különféle zendülések, zűrzavaros események a lelkében, ezek pedig, mint minden más frusztráció és megrázó körülmény, szeretnek a felszínre törni. Érdekesség, hogy ennek ellenére nem egyetlen esemény köré épül a koncepciót rejtő lemez, hanem a történelem olyan különleges fordulópontjait járja körül, melyek eldöntötték egy adott társadalom további sorsát. Ilyen például Julius Caesar halála, ami keresztet vetett a köztársaságnak még a látszatára is, utat engedve az egyeduralomnak. Ezek nagyon érdekes témák, számtalan lehetőséggel, a Griffon ezeket azonban csak részben tudja kiaknázni.
Zenéjükben elég sok elemet felhasználnak, de ezek csupán színesíteni, árnyalni tudják a végeredményt, mivel a csapat nem tud több lenni egy középszerű, de jó munkát végző melodikus black metal hordánál. Azért érdemes ezeknek az extráknak is néhány szót szentelni, hátha valaki kifejezetten ezeket keresi, kedveli. A banda nagyon jól játszik a tempókkal: főleg a középtempó és a gyilkos robbanások közti pillanatok tudnak nagyot ütni, valamint ízlésesen használják a szintetizátort is, akárcsak a kórusokat. Utóbbit annyira, hogy itt-ott epikus hangulatot árasztó tiszta vokállal is találkozhatunk, ami kifejezetten emlékeztetett Vintersorg mester dallamvilágára néhány helyen. Az is elmondható, hogy a dalok okosan építkeznek, csúcspontokkal rendelkeznek, még ha ezek nem is a legmeredekebb hegyormok, ahova valaha is felkapaszkodhattunk az extrém zenék révén. A De Republica összesen 37 percéből igazán a kiadvány első két dala fog megmaradni, mivel a L’Homme du Tarn és a The Ides Of March használja legjobban a felsorolt elemeket. A folytatásban érkező dalok teljesen átlagosak, talán még a záró címadó darabba sikerült több életet lehelni.
Én beértem volna kevesebb dallal, amiből egy combosabb EP-t varázsol a Griffon, hogy aztán az abból levont tapasztalatokat összerakva tényleg ütős dalcsokrot készítsenek. Színes-szagos borítójával, kissé önismétlő zenéjével és érdekes, de jobban átélhetővé tehető koncepciójával csak egy korrekt anyagnak nevezhető.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Nekem nagyon bejött ez a lemez a megjelenése környékén. Sokat pörgött. Aztán kicsit háttérbe szorult. Azért nálam megér egy 8.5-öt is. 🙂