Future Palace – Uncontrolled – új dal és videó

A post-hardcore vonalas német Future Palace trió új kislemezes dalt adott ki Uncontrolled címmel. A dal kapcsán a banda énekesnője, Maria Lessing a következőket osztotta meg:

Az Uncontrolled 2022-ben született meg, szinte egy időben a Malphas című dalunkkal, és nemcsak súlyos hangvétele miatt hasonlít rá, de a szövegében szintén az önmagunkkal való küzdelemről szól. A címben szereplő kontrollvesztés elsősorban a saját mentális egészségünkre és a saját döntési képességünkre vonatkozik. Már nem bírunk reggelente felkelni, és folyamatosan vissza kell nyernünk az erőnket. Már nem tudjuk tartani a határidőket, vagy egyáltalán nem tudunk működni. Az Uncontrolled azt mutatja be, hogy milyen érzés, amikor minden szétesik és reménytelennek tűnik.

A dal videót is kapott, ami itt látható.

Tungsten – Walborg – Tavaszköszöntő

Walborg című tavaszköszöntő klippel jelentkezett a svéd heavy/power metalos Tungsten. A dal a zenekar még az idén megjelenő The Grand Inferno albumukról való.

Április 30-án Svédországban és Finnországban a Walborg nevű eseményt ünnepeljünk. Máshol ezt Walpurgis-éjnek hívják. Ez egy nagyon régi hagyomány, amelyet a középkor óta ünnepelnek: az emberek hatalmas máglyát gyújtanak, hogy elégessék a telet és üdvözöljék a tavaszt. A dalszöveg tehát alapvetően egy történetet mesél el erről az ünnepről, de némi csavarral.

Acid Mammoth – Dübörgő riffekkel megérkezett az új lemezük

Dübörgő riffekkel jelent meg a görög stoner/doomer Acid Mammoth új albuma. a csapat negyedik lemeze Supersonic Megafauna Collision címmel április 5-én jelent meg a Heavy Psych Sounds gondozásában.

Hell yeah! Boldogan jelentjük be, hogy soron következő, Supersonic Megafauna Collision című nagylemezünk megérkezett! Ez a pokolian ütős anyag lett, ami a Heavy Psych Sounds Records jóvoltából került a világra. Készüljetek fel, mert a durva gitár-riffek, a boszorkányos vokálok, a lüktető basszusok és a robbanásszerű dob-témák garantáltan leviszik a fejeteket! Összességében ez egy gonosz hangvételű és bombasztikus album, 666%-os vibrálással!

Fange – Perdition (2024)

Hiába záporoznak a szerkesztőségi postafiókba a frissebbnél frissebb promók, akár lemming ürülék a norvég Kola-félszigetre túlszaporodás esetén, még mindig jól esik random válogatni, rábökni valamire a YouTube-on, vagy a bandcamp felfedezésre csábító hasábjain. Ez utóbbi módon futottam bele kritikánk alanyába is, ami nem más, mint a francia Fange zenekar új nagylemeze. Korábban nem találkoztam még […]

Tovább »

ERRA – Megjelent az új lemezük

Április 5-én Cure címmel jelent meg a progresszív metalcore vonalas ERRA új lemeze, ami mellé Slow Sour Bleed című számukra egy friss videó is érkezett.

A zenekarnak a Cure a hatodik nagylemeze, egyben az első olyan albuma, amit új gitárosukkal, Clint Tustinnal készítettek el. 12 dalos lemez az alábbiakban hallgatható végig.

Alpha Wolf – Haunter – új videó

Haunter címmel jelent meg az ausztrál metalcore banda, az Alpha Wolf új videója. A Takasuke Kato által rendezett videó dala a zenekar április 5-én megjelent Half Living Things albumáról való.

A teljes Half Living Things album itt hallgatható végig.

fux

7D7D – Ouchi – új dal a stúdióból

A Rage Against The Machine basszusgitárosa, Tim Commerford alternatív rock zenekara, a 7D7D egy élő stúdiófelvételben osztotta meg Ouchi dalának videóját.

A triót Tim Commerford korábbi Audioslave-beli zenésztársaival, Johnny Polonsky gitárossal és Mathias Wakrat dobossal működteti. Idén februárban Insignia címmel megjelent daluk videója itt látható.

Make Them Suffer – Epitaph – új dal és klip

Az ausztrál metalcore csapat, a Make Them Suffer a napokban tette közzé új dalát Epitaph címmel. A zenekarnak tavaly májusban kiadott Ghost Of Me singléje óta ez az első új dala, amely online formában került kiadásra. A dal klipje itt látható.

„Az Epitaph az új és a régi tökéletes ötvözése, ami a korábbi hangzásunk elemeinek kombinálását jelenti az újabbakkalAz ősi, mégis futurisztikus Epitaph az elmélkedés helyéről származik. A szöveg egy világvége utáni környezetet ábrázol, és elképzeli, hogyan emlékezhetnek ránk, mint fajra az élet más formái.”