Ám előttük hátravolt a Cavalera utánpótlás egy része, vagyis a Max két fiát is soraiban tudó Lody Kong. A dobos poszton az a Zyon foglalt helyet, aki tavaly óta a Soulfly-ban is püföli a szerkót, a frontemberi feladatokat pedig egyik tesója, Igor látja el (azt már meg sem említem, hogy egy másik Cavalera utód, Richie is zenélget, méghozzá az Incite-ban – egy korábbi budapesti Soulfly bulin pont ők voltak a support). Eddig mindössze egyetlen EP-t adtak ki, az is múlt évi, szóval még bőven az út elején járnak a fiúk. Groove alapú thrashcore-t nyomnak – az átlagból különösebben nem kiemelkedve. El lehet rá bólogatni, Szolfi előtti bemelegítésnek elment, de amennyiben hosszabb távra terveznek, ettől fogósabb témákra lesz szükség.
Maxék is viszonylag rendszeres látogatói hazánknak (kár, hogy amikor még a Sepulturában volt, ez nem volt elmondható róla, a Nailbombbal, Cavalera Conspiracy-vel, Killer Be Killeddel pedig még nem vetődött el ide – paradox, hogy amióta a Sepuban a feka csávó az énekes, azóta ők már szinte hazajárnak Magyarországra). Utoljára a pécsi Rockmaratonra hoztak egy kis törzsi metalt. Azt a fellépést én egy Suicidal Tendencies és egy Cephalic Carnage koncert miatt passzoltam akkor, Rolf nevű cimbimnek (akinél nagyobb Max és Soulfly őrültet nem ismerek) viszont ott vált valóra élete nagy álma: találkozhatott személyesen bálványával! Úgyhogy csak idő kérdése volt, mikor térnek vissza – akár önálló konci keretében.
Egy sejtelmes intróval vette kezdetét az utazás a dzsungelbe, amiből kibontakozott a nyitónóta, a Blood Fire War Hate (a címről nekem mindig eszembe jut a Bathory ’88-as klasszikus lemeze, a Blood Fire Death). Másodikként egyből egy Sepu slágert kaptunk, a Refuse/Resistet, erre már az addig szolidan álldogálók is beindultak. A hangzás nem mindig volt a topon, de ez a szabadtér velejárója. Természetesen a tavalyi Savages korong is megidézésre került: a Bloodshedet és Cannibal Holocaustot applikálták be róla Maxék a setlistbe. Az igazi csúcspontok azonban nem ezek voltak, hanem előbb a Prophecy, Back To The Primitive kettős (a „Fuck all your politics” sort küldöm ezúton a felsőbb vezetésnek), majd később a Bring It. Örülök, hogy ezt a kíméletlenül sebes dalt műsoron tartják; nagyon be tudja pörgetni a hangulatot – kár, hogy a reggae-s levezetést lenyisszantották a végéről. A főhős kissé le van már harcolva ugyan; ám hangja a régi, s mindamellett lelkesedésben sem szenvedett hiányt (többször is Budapestezett), mellényét mellesleg igazán kedvemre való felvarrókkal díszítette ki: Napalm Death, Doom, Suicidal Tendencies, Pig Destroyer, stb. A nyomon követhetetlenül sok személycserét megélt banda line-upja jelenleg a következőképp fest: Marc Rizzo (ex-Ill Nino) szólógitározik (nem is akárhogy – a srácról meg is jegyezték, hogy nélküle a Soulfly nem lenne ennyire erős, szóval mindenképp lendített a bandán a csatlakozása), a négyhúrost a Kerry King hasonmásversenyen is nyugodtan indítható Tony Campos kezeli (ő korábban a Static-X, Ministry, Prong, Brujeria, Cavalera Conspiracy kötelékében fordult meg és a Léleklégy mellett tagja az Asesino-nak is), doboknál meg, mint ahogy fentebb írtam, Max fiacskája, Zyon felel a hol parasztabb, thrashesebb, hol pedig dzsungásabb ritmusokért. Extra kihívást jelenthetnek neki az olyan esték, ahol zsinórban kétszer kell helyt állnia a dobos poszton, ám ő nem hátrál meg, sikerrel vette az akadályokat. Nem maradhatott ki a csapat egyik ars poeticájának tekinthető Tribe sem a szórásból. Különös, hogy a 2 évvel ezelőtti Enslaved albumról mindössze egyetlen árva dal fért bele a repertoárba (Revengeance), ám a publikumnak ez láthatóan meg se kottyant. Ők elsődlegesen az ismert dalok miatt jöttek. Kaptak Sepu klasszikusokat is jócskán, még az old schoolabb, thrashes érából is előkerült az Arise és a Dead Embryonic Cells, egymásba fűzve. Itt térnék ki arra, hogy véleményem szerint Maxnak nem kéne ennyire erőltetni a Sepultura dalokat egy Soulfly koncerten – még ha a múltját nem is tagadhatja meg (ahogy Paul McCartney is mai napig elővesz Beatles nótákat a fellépésein, valamint Ozzy is beiktat a repertoárba egy-két Sabbath számot. Ugyanakkor akad ellenpélda is: Peter Gabriel pl. nem hajlandó Genesis dalokat énekelni a koncertjein, s ez szerintem így van nála rendjén). Viszont csinált már annyi lemezt, van akkora életműve a Soulfly-nak is, hogy ne legyen így rászorulva hősünk a múltidézésre.
A koncert amúgy roppant erős volt így is. A fináléban Max felinvitálta Farkas Zotyát, hogy közösen zúzzanak el pár nótát, köztük a már unalomig ismert Roots Bloody Roots-ot. A ráadás hátralévő részében a Lody Kongból is feljöttek ketten, hogy ők is részesei legyenek a búcsúmomentumoknak. Az estét a Jumpdafuckup és az Eye For An Eye kettőse zárta az egészen korai érából. Mindenki megkapta tehát a magáét: az is, aki inkább Maxék régebbi eresztéseire esküszik, meg azok is, akik már az újabb keletű Soulfly-t preferálják. Aki pedig elég türelmes volt, még találkozhatott is a mesterrel, hátrébb, a Park művészbejárójánál. Vagy cirka két órát várakoztunk rá; eleinte úgy volt, hogy a banda senkinek nem fog kijönni (na de aki rutinos, rátermett rajongó, az nyilván nem szopja be ezt a maszlagot), nem akarnak találkozni egy fannal sem (még a sajtóval való érintkezést is sikeresen elszabotálták, mert sokkal később érkeztek meg a vártnál), de valami csoda folytán mégis beadták a derekukat. Megérte várni Max Cavalerára, annak a néhány kitartó rajongónak, aki velem együtt ott dekkolt (még Brazíliából is feljött néhány fiatalember a koncertre, akik találkozni akartak vele!) készséggel rendelkezésére állt a brazil származású, de már sok-sok éve az USA-ban élő metal legenda; dedikált, meg közös fotók is készültek. Gyermeki lelkesedésem tetőfokára is hágott, olyannyira, hogy ahogy hazaértem, azon nyomban ki is postoltam Face-en a Max-szal közös képet és azóta vagy 130 lájk érkezett rá, ezzel a legsikeresebb sztárfotóm lett mind közül! 🙂
MAX-imális respekt!!!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.