Utólag én azt mondom, jó megoldás volt. Így most egy tőről már három különböző irányt képviselő, de a maga nemében kiváló csapat működik. Nem hiszem, hogy vitatkozni kellene azon, hogy a Magma Rise az, amelyik az anyazenekar (mert nyilván az a Mood, ez vitán felül áll) stílusát a leginkább képviseli, továbbviszi.
Nem is akkora csoda ez, ismerve Gábor doom iránti elkötelezettségét, illetve azt sem, hogy egy ideig a banda két gitárosa Hegyi Kolos (Stereochrist) és Füleki Sanyi (Wall Of Sleep) volt.
Füleki Sanyit év elején az a Herczeg László váltotta, akit olyan bandákból lehet ismerni, mint a Sunday Fury, a Sedative Bang vagy a Penalty Kick, s aki már korábban is többször kisegítette a zenekart.
Bár Füleki mester már nem tag, mégis megmaradt a jellegzetes klasszikus doom íz, ami ugyan idézi a Mood időket is, ugyanakkor úgy érzem, megtalálták a Magma Rise saját hangját, ami ezek szerint a Hegyi-Holdampf kettős sajátja.
Nos, a nagyjából háromnegyed órás The Man In The Maze lemezre kilenc nótát pakoltak Gáborék. A legslágeresebb – ha lehet ilyet kijelenteni a Magma Rise esetében – a hatos Vertical Truth With Horizontal Lies c. tétel. Érdemes talán ezzel kezdeni az ismerkedést.
A lemezen helyet kapott a Five c. nóta, ami elsőként született meg a bemutatkozó album, a 2010-es Lazy Stream of Steel után. Ezt a korábban az amcsi The Asound zenekarral közös spliten megjelent nótát természetesen újra felvették az albumhoz.
Az olyan dalokkal, mint a szerintem hamarosan koncertfavorittá váló himnikus Meet the Moments, vagy a vonszolós 40 million years rain nem is lehet tévedni. De igazság szerint az album egyben hallgatva adja a legtöbbet.
Úgy érzem erre a lemezre sikerült egyrészt fogósabb szerzeményeket pakolni Koloséknak, illetve talán a két anyag között eltelt hosszabb idő tett jót a daloknak, mindenesetre ezt erősebbnek gondolom, mint a Lazy Stream volt anno.
Most nem mennék bele sem a hangszeres tudás, sem a dalszerzői képesség méltatásába, itt vannak a védjegyszerű pontok (Holdampf Gábor éneke, Hegyi Kolos riffjei), a lényeg, hogy hozzák az elvárt szintet bőven. A múltkor Bánfalvi Sanyi dobolását oldboy kollégám vette védelmébe. Most osztom a véleményét, teljesen rendben van, ahogy Gábor bőgőtémái is. Ráadásul jól is szól a lemez, az előző se volt gyenge, de ezt eltaláltabbnak érzem.
Elgondolkodtató, s példaértékű, hogy milyen elkötelezettség munkál itt, milyen kitartással és alázattal képesek ezek a meglett férfiak a maguk által választott stílusban alkotni. Az nyilvánvaló, hogy voltak elvárások, most is és egyértelmű, hogy annak idején a bemutatkozás előtt is, de mindkét alkalommal egyértelmű, hogy vették az akadályt, magasan ugrották a lécet.
A külalakot tekintve úgy tűnik maradnak az első lemeznél megszokott szürkés árnyalatnál. Nem vonja el a figyelmet a zenéről, igaz nem is erősíti túlzottan, amellett, hogy tetszetős.
Ha a Lazy Stream albummal vetem össze, mindenképp érzek előrelépést, valahogy egységesebbnek tűnik ez az anyag.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
