Az orosz-ukrán barátság jegyében fogant meg Andrey és Eugene lemeze 2014-ben, második közös projektként. A két srác először a Montes Insania nevű poszt-black formációt keltette életre, ez mellett jelent meg a cirill betűkkel írt Поезд Родина (továbbiakban Homeland Train) bemutatkozó lemeze, amiről most olvashattok. A kiadvány nem éppen friss, de a Satanath most ismételten előásta és eljuttatta hozzánk. A lemez borítóját elnézve és műfaját ismerve (funeral doom metal) egyetlen merész jelentkezőnek sem ígérhetek kellemes perceket a végighallgatás közben, mivel egy nagyon depresszív, lelki gyötrelmek okozására mindent bevető anyagról lesz most szó.
Miután elindul a kiadvány, egy rövid intrót kapunk, amikért általában nem szoktam rajongani, de itt most telitalálatként ad hozzá a hangulathoz a hóviharban robogó, kattogó vonat hangja, ami olyan utazásra visz minket az orosz fagy és reménytelenség világába, amilyet nem hallottam mostanában. A tél és hideg hatalmáról és fogcsikorgató, csontrepesztő hatásáról szól az első, Fehér dal (Белая даль) címen futó tétel, amiben Eugene rendkívül mély, mégis karcos hörgésének kíséretében veszhetünk el a végtelen mezőkön. A vokalizálás nagyjából ennyiben ki is merül, csak némi narratív szöveg, időnként pedig sikolyok, kétségbeesett hangfoszlányok törik meg a dalok kegyetlen monotonitását. A hangzás tiszta, ugyanakkor sokszor nagyon aránytalan is, de legalább jól lehet hallani a visszhangzó billentyűket, a szellemek járta végtelenség hangjait, amit a többször is megszólaló balalajka játék is feldob. Mindemellett a gépi dob és a nem túl ötletes gitárok már kevésbé dícsérik Andrey munkáját, bár az első dalban megjelenő oroszos dallamok és témák a lemez elején még nagyon hatásosak. Egész pofásan nyit tehát a lemez, de ennél jobb dalra már nem számíthatunk. Sajnos nem sokáig élvezhetjük a vonat ablakain keresztül is szívbemarkoló fagyhalál leheletét, mivel ez a vonat nem egy nagyvárosba, vagy kellemesebb vidékre robog, hanem a semmi közepéből kimagasló, dohos, omladozó épületbe vezet, egy elhagyatott elmegyógyintézetbe, amely egyetlen paranormális jelenség nélkül, puszta látványával képes lehet belénk fagyasztani azt, ami egyébként output módban kevésbé kemény állagú. A harmadik szerzemény címe Psychoneurological Hospital (csak a teljesség kedvéért: Психоневрологическая больница им. Карамзина) és nehéz eldönteni, hogy a dal címét ihlette a borító, vagy talán fordítva, annyira passzolnak egymáshoz. Ez még egy egészen hallgatható dal, azonban körülbelül ennyit lehet értékelni a zenekar bemutatkozó lemezén, mert ezek után utat tör az első pár tételben is nyilvánvaló, de még megbocsájtható, idővel egyre irritálóbb fejetlenség. A dalokból hangfoszlányok lesznek, a kiemelkedőbb pillanatok önmaguk ismételgetésével végződnek és sok helyen idegesítően amatőrnek, átgondolatlannak tűnik az egész kiadvány. A The Road Of Life (Дорога жизни) olyan, mint ha minden hangja egy hosszú folyósón visszhangozna, így teljesen élvezhetetlenné válik és így nagyon feltűnő lesz az is, ami eddig nem zavart, mégpedig a dal hossza, ami túllépi a 7 percet. Gyakorlatilag arra ösztökélt, hogy elnézést kéressek a két zenésszel a kellemetlen élményért… A Stage (Этап) ennek a közvetlen folytatása, amiben némi károgással próbálták meg oldani az ötlettelenség által a stúdióban keletkező feszültséget, de a kínlódás már-már plusz esszenciát ad a produkcióhoz, mivel szívesebben vettem volna részt egy temetésen, mintsem még egyszer végig kelljen ezt szenvednem. De most komolyan, ezért még fizetést sem kapok…
A Soldiers Sky (Солдатское небо) lassan kezdődik és amíg nem szólal meg a gitár, még élvezni is lehet, úgyhogy áldozzunk a rövid, törékeny pillanatnak, majd gyorsan léptessük tovább a lemezt…
Ezek után úgy még fél órányi orosz funeral doom vár a bátor hallgatókra, esküszöm, én letudtam legalább háromszor, hogy biztos legyek a dolgomban, de mivel az órás játékidő negyede után már csak a kínpadon fetrengő, kegyelemdöfésért küszködő, szerencsétlenül járt kritikus képe lebegett előttem, így úgy döntöttem, ezt a fél órát már nem spoilerezem el nektek. Legyen elég annyi, hogy a kezdetektől már csak lefelé vezet az út és a projekt megteremti a földi poklot minden zenekedvelő számára.
Erősen ajánlott mazochistáknak, de kitűnő megoldás lehet a lemez végighallgatása a törött ujjú bulémiások számára átmeneti megoldásként… Mindennek ellenére a páros nagyon egyedi hangulattal, atmoszférával képes megjeleníteni a maga világát, de ezt sokkal igényesebb, kiforrottabb formában tudnám elképzelni, amire remélhetőleg még lesz példa. Addig meg bíztatólag kapnak egy négy és felet…
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.