Az Svoid, mint zenekar, Saterion, mint alkotó entitás 2009. december óta kormozza az atmoszféránkat és hív csatasorba bibliai erőket. Azóta megjelent az Ars Kha, amire visszagondolva, egy eléggé más típusú zene rémlik fel ahhoz képest, amit az imént hallgattam végig. Konkrétabbnak, egy kicsit szögletesebbnek találtam, ez a mostani viszont sokkal élőbb, karakteresebb és ösztönösebb…
Jobb… Pedig az Ars Kha is tetszett. Még Pest nevű olvasónk hívta fel rá a figyelmemet a múltban.
Enyhén sámánisztikus a kezdése az anyagnak. Tamtamdobok ütik a ritmust egy percen át. Az első tényleges szám egy középtempós black opusz, hangulatosan elnyújtott befejezéssel. Amint végetér, nagyjából ugyanazt a sebességet és melodikus megközelítést hallhatjuk, mint az előző, Opus Gnosis című dalban. Egészen két és fél percig, ahol viszont hirtelen elszabadulnak az indulatok. Egy darabig tovább váltakozik ez a közép és gyors tempójú black metal, majd az ötödjére érkező Genii Locorumban, ami egy egy percnél is rövidebb sátánista óda, jön egy formabontás. Mintha ősi dudák szólnának, azok mellett mormol Saterion magyarul.
Aztán néhány melodikusabb darab után megérkezünk az Antaniahoz, ami az egyik legjobb pillanata ennek a szűk háromnegyed órás kinyilatkoztatásnak. A basszusgitár nagyon érdekes hangszínen dörmög, felette viharfelhőket fodroz egymásba a gitár. Majd a második perc után kíméletlen szeleteléssel gitárharmóniák sora, aztán fordított pergős sorok… Nagyszerű…
Ezek után a hátralevő időintervallumban egy átlagon felüli black metal lemezt hallgathatunk végig, aminek a befejezése egy valódi csúcspont, nevezetesen seprűjátékot hallhatunk pergődobon, mellette a lábcin tappogását. Egyedülálló zenei megoldás a black metalban. Hát igen! Lehet bátran kölcsönvenni az eszközöket más műfajokból is.
Figyelembe véve, hogy Saterion egyedül kezel mindent ebben a projektben, külön teljesítmény, hogy megszülethetett ez a zeneiségében, és megszólalásában is tisztességes black metal lemez hazánkban. Néha a francia Merrimack dallamvilágát, illetve melodikus megoldásait véltem felfedezni, nem tudom, hogy ez szándékos-e. Ha a szerző egy kicsit többet játszana a hangjával, kicsit megcsavarná itt-ott, részemről menne a 10 pont. De ne hallgasson rám, csinálja csak úgy, ahogy szeretné, hisz ez talán a megfeleléstől legtávolabb álló zenei műfaj.
Itt mondjuk meg kell jegyezzem, hogy Blasphemy a Mörbid Carnage-ből pár helyen belesegít a vokális részekbe.
Az anyag korongra vésése 2012. májusában zajlott az Abnormal Stúdióban. A hangzás teljesen passzol a stílushoz.
Hazai kiadványoknál egészen ritka, hogy ennyire igényesen összerakott tokban kapom a hordozót. A digipak oldalzsebében egy 12 oldalas lapozgatható füzet bújik meg. A színek harmonikusak, teljesen profi a kivitelezés. A szabadkőműves és sátánista jelképeket felhasználó témák is jól egybe csengenek, ahogy a dalok témái is. Valahogy a képi világ úgy ragadja meg a káosz témakörét, hogy nem lesz kaotikus, az egység megamarad.
Mellesleg egy egészen ötletesen – egyszerűen összerakott saját honlap is rendelkezésre áll, ha valaki utána szeretne nézni az Svoid dolgainak.
Mindössze egy dolog nem tetszett a teljes történetben, bár annak a zenéhez vajmi kevés köze van, és a pontszámba természetesen nem számítom bele. A kísérőlevél nagyon szép kézírással, gyöngy betűkkel volt papírra vetve, elköszönésként pedig a „hail satan” felkiáltás funkcionált, alatta egy eléggé fifikásan, és egyedi módon megszerkesztett pentagrammal. Szerintem ez a sátánkodás már elég régóta komolytalan színezetet ad a műfajnak, ha pedig komoly, akkor mindenképpen magánügy. Mint színház, vagy körítés, díszlet oké, de egy kísérőlevél személyes dolog, hiszen egyetlen ember, a címzett fogja azt a kezében.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
