Manegarm
Vargstenen

(2007)

Lecso

2007. május 2.

0

Pontszám

8

A Svéd banda viszonylag ismeretlen, annak ellenére, hogy már ’95-ben alakultak, és ez az 5. lemezük. Legutóbbi kiadványuk óta 2év telte el



Az album egy kellems introval indul, nagyon ötletes, kis gitárdallam, majd egy pergővel aláfestett riff, amiből szinte észrevétlenül lesz a következő dal: Ur själslig död. Itt már kibontakoznak rendesen a srácok. Ami első benyomásként nem tetszett az a tiszta énekhang. Néhol nem érzem igazán odavalónak. A gyors tekeréseket sűrűn tűzdelik melankólikus dallamokkal, itt-ott női vokál is hallatszik, amik viszont elnyerték tetszésemet.



A hangzás nagyon jó! Szinte öröm hallgatni ilyen jó minőségű lemezt. A riffek nemcsak jól szólnak, a külcsíny mögött ott vannak a jó ötletek.



Néhány lassú rész viszont azt az érzést keltette bennem, hogy valahol már hallottam… Vannak néhol egyoforma részek, de ezeken könnyű túllépni. Sok emlékezetes rész van a CD-n, amit az ember nemhogy újrahalgatna, mikor vége a lemeznek, hanem azon nyomban vágyik rá. A Den gamle talar-t, és a Vargbrodern talar-t egy akusztikus gitár és hegedű kíséri végig, közben ének hallható (itt tetszenek a tiszta énekek).



Emlékezetes lemez, sok ügyes megoldással, és változatos zenével, de a tiszta énekkel továbbra sem vagyok mindenhol kibékülve (ettől függetlenül sokszor meg fogom még hallgatni)