Sonata Arctica – basszercsere

A tervek szerint októberben stúdióba vonuló finn csapatból magánéleti okok miatt kilép a 2000 óta tag Marko Paasikoski (balra). 
Ahogy közleményében írja: „az életem olyan irányba fordult, hogy most nem fér bele egy turnézó csapatbeli tagság és itt az ideje más dolgok felfedezésének is”.
Természetesen a társaknak köszöni az együtt töltött időt és sok sikert kíván.

A zenekar megérti és elfogadja a döntést és már a pótlásáról is gondokodtak.
Az új bőgős Pasi Kauppinen (Silent Voices, ex-Requiem, Winterborn) lett. Pasi (lent) egyébként régi ismerős, a zenekar mindkét DVD-jét ő keverte, de részt vett az utóbbi három album munkéiban is.