Dissection – Jon Nödtveidt öngyilkos lett

A napok óta húzódó szóbeszédek után a banda hivatalos oldalán is megerősítette a hírt: az énekes/gitáros Jon Nödtveidt öngyilkos lett. A következő üzenetet olvashatjuk:

Jon Nödtveidt mindig is az az ember volt, aki az elveit vállalva és az Igaz Akaratnak megfelelően élte az életét. Néhány napja azonban úgy döntött önkezével vet véget az életének. Igaz Sátánistaként a saját útján vezette az életét, majd befejezte azt, amikor úgy érezte beteljesítette a saját maga által állított sorsát. Valószínűleg nem fogja mindenki megérteni és nem fog mindenki egyetérteni vele, de a döntését tiszteletben kell tartanunk.
Azok, akik találkoztak vele az utolsó napokban, tudják, hogy sokkal ragyogóbb, boldogabb és erősebb volt, mint valaha. Gúnyos kacajjal hagyta itt ezen világ hazugságait, tudván azt, hogy teljesítette minden célját, amit felállított magának. Az üresség, amit maga mögött hagy, azzal a sötétséggel lesz megtelve, amit az életművével alkotott. Öröksége és a Luceferi Tűz tovább fog élni azokon keresztül, akik igazán ismerték őt, és annak értékelték a munkáját, ami valójában. Ahogy testvérünk célja az életben és halálban sohasem a békében nyugvás volt, ezért inkább győzelmeket kívánunk neki az elkövetkezendő csatákhoz, míg a Kozmosztalan Végzet be nem teljesedik.

Éljenek a Sötét Istenek és a Haragos Káosz!