Auróra – aktualitások

‘Nem volt egyszerű időszak a tavaszi-nyári időszak az Aurora zenekar számára. Basszusgitárosuk, Kisbé áprilisban motorbalesetet szenvedett, így gyors megoldást kellett találni a már lekötött koncertek megtartására. A tavasz és a nyár a nagy bulik, fesztiválok időszaka, az Aurorát pedig sokfele hívták – várták.
Szilárd és Csabi, a két jó barát azonban megmentették a helyzetet, időlegesen átvették Kisbé helyét a bandában, és a nyolc koncertet az Aurora becsülettel letolta a régi – új arcok, barátok segítségével. Eközben a basszusgitárost megoperálták, lábát és vállát összekalapálták, majd következett a lábadozás időszaka.
Kisbé egy hónap után – bár járógéppel és rögzítővel, lekötött karral, és eleinte ülve, de – színpadra állt és játszott. Első bulija az Alfa Fesztivál volt, a közönség öröme és szeretetet pedig erőt adott a gyors regenerálódáshoz. A nyári fesztiválokon már ment a nagy terpesz és néhány ugrás, szerencsére a fájdalom csak a koncertek után érkezett meg menetrendszerűen, ám ezt már a közönség nem látta. Már javában tart az őszi turné, ahol Kisbé tovább edzi a csavarokat, és reméljük, jól meghúzták azokat, mert a klubkoncerteken várhatóan alaposan meggyepálja őket. Olyannyira ténykedik ezen, hogy a barátja, „Kicsi Rigó” által épített Harley már ismét dübörög alatta, ha csak teheti, azzal kel útra.
Nem hiába aggódtak kedvencükért, szurkoltak gyors gyógyulásáért az Aurora – rajongók, Kisbé gyorsan visszaállt a sorba, zenekar újra a megszokott képet mutatja, és a szeretett hangzást hozza. Teljes erőbedobással és energiával tolják az őszi-téli turnét.
Kell is ez az energia és lendület, hiszen Vigi a fiúkkal már az új dalokon dolgozik és ha minden jól megy, januárban stúdióba vonul a zenekar. „
Addig is nézzetek meg a banda régi nóta/új klip kombóját:



Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.