Amon Amarth – márciusban érkezik a Jomsviking

Tegnap már hírt adtunk róla, hogy március 25-én jelenik meg a svéd Amon Amarth jubileumi, 10. albuma. A Jomsviking névre hallgató korongot Észak-Amerikában a Metal Blade Records, míg Európában a Sony Music hozza ki. Most néhány friss infó:
A Jomsviking a csapat első konceptalbuma, amely egy tragikus történet a szeretetről és a bosszúról. Az északiak megtartották a rájuk jellemző himnikus és dallamos, ugyanakkor kellően súlyos és fémes védjegyeket, mindehhez pedig producernek Andy Sneap-et (Megadeth, Testament, Accept) nyerték meg, a dobokat pedig – a kilépett Fredrik Andersson helyén – egy session ütős, Tobias Gustafsson (Vomitory) játszotta fel.

„A Jomsvikingek a viking hadtestek egyik legendás egysége voltak, akikről számos monda kelt életre a csatatéren. Könyörtelen és halálos harcosok voltak, akik egyetlen nagyon egyszerű alapszabályt követtek: soha ne mutass félelmet!” – mesélte a sztoriról Johan Hegg frontember. „Sosem hátráltak meg, megvédték a bajtársaikat, és ha az élet úgy hozta, megbosszulták a halálukat. Most éreztük megfelelőnek az időt ahhoz, hogy ehhez a témához nyúljunk, és ezzel új lökést adjunk az Amon Amarth-nak. A mi történetünk egy fiatal srácról szól, aki szerelmes egy lányba, akit legnagyobb bánatára máshoz házasítanak ki. A fiú az események hatása alatt véletlenül gyilkosságot követ el, ami miatt menekülnie kell, de megesküszik, hogy egy napon visszatér, és bosszút fog állni mindenért.
Senki se számítson egy vidám történetre…”

A március 25-ei megjelenés környékén az Amon Amarth egy négyállomásos (London, Párizs, Tilburg, Berlin) promóciós turnéra indul, a hazai fanatikusoknak pedig külön jó hír, hogy már a nyáron elcsíphetik élőben a vikingek leszármazottait: Hegg mesterék ugyanis fellépnek az idei Rockmaratonon.

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.