Lordi – horror mese két részbe



Monsterephonic (Theaterror Vs. Demonarchy)
címmel szeptember 16-án jelenik meg a hard rock metalos finn Lordi nyolcadik stúdióalbuma, amely két igen különböző oldalát mutatja majd be a finn szörnyzenekarnak. A csapat egyik arcával, a kissé beteges Hug You Hardcore klipes dalában máris megismerkedhetsz.


„Új arcát mutatja meg a nyolcadik stúdiólemezén a Lordi: a Monstereophonic albumon a slágeres hard rock himnuszok mellett komplex metal dalok is helyet kapnak majd, melyek egy igazi horror mesévé állnak össze.
A Theaterror című ˝A oldal˝ hat ördögien fogós hard rock nótát rejt, mint például a friss klipes Hug You Hardcore, mely a zenekar reményei szerint hosszú ideig cseng majd a fülünkben. A Demonarchy című ˝B oldal˝ pedig jóval modernebb és komplexebb dalszerkezetekkel operál majd, és különböző horror történeteket mond el, többek között boszorkányokról, vérfarkas nőkről, vérszívó grófokról és élőhalottakról, akik között területi harc tör ki a városban, ahol mindannyian tanyáznak.”


Ha pedig élőben is szeretnéd látni a szörnyeket, a Barba Negra klubban október 4-én megteheted.



Lordi – Monsterephonic (Theaterror Vs. Demonarchy)
(AFM)

1.SCG8: One Message Waiting
2.Let’s Go Slaughter He-Man (I Wanna Be The Beast-Man In The Masters Of The Universe)
3.Hug You Hardcore
4.Down With the Devil
5.Mary Is Dead
6.Sick Flick
7.None For One
8.SCG VIII: Opening Scene
9.Demonarchy
10.The Unholy Gathering
11.Heaven Sent Hell On Earth
12.And The Zombie Says
13.Break Of Dawn
14.The Night The Monsters Died

 
Hexvessel Hexvessel
április 24.