Clutch – ismét kiadták a La Curandera bakelit válogatáslemezt

Október 7-én a Weathermaker Music kiadó gondozásában jelent meg, ezúttal fekete változatban a Clutch nyolc dalos bakelit válogatásalbumának újra kiadása.

Habár a La Curandera válogatáslemez már 2015 szeptemberében megjelent (korlátozott számú, rózsaszínű bakeliten) a Ten Bands One Cause jótékonysági projektjének keretében, aminek célja, hogy zenei előadók révén felhívja a figyelmet a mellrák megelőzésének fontosságára. Az első példányok rövid időn belül elfogytak. Így a banda most úgy döntött, újra kiadja a válogatáslemezt.

A La Curandera négy-négy dalt tartalmaz, a Clutch munkásságának egyes éráiból. Neil Fallon frontember elmondta: „A tracklistában olyan karakterek fedezhetők fel, melyek a történelem során élt, félelmetes női személyekre, istenekre utalnak. És hogy a lehető legteljesebb legyen ez a projekt, felkértünk egy világhírű illusztrátort, Becky Cloonan-t, aki egy fantasztikus borítót készített ezen koncepció köré”.

A dalokba belehallgatni és a lemezre rendelést leadni itt lehet.