The Southern Oracle – Mouthbreather – klippremier



Mouthbreather
címmel egy vadonatúj videoklippel jelentkezett a budapesti The Southern Oracle, amely a jövőre érkező harmadik nagylemezünk előfutára is egyben.


„Az Icebreaker kislemezünk megjelenése óta eltelt több mint egy év. Ezalatt sok minden történt a zenekar háza táján, a kreatív folyamat azonban nem állt meg. Ennek eredménye a Mouthbreather című számunk, melyet ezúttal Horváth Attis irányításával, a Supersize Recordingban rögzítettük. A szám a mögöttünk álló időszakról szól, a közösen átvészelt nehézségekről és arról az egységről, amit a zenekar alkot, amire büszkék vagyunk. ”



„Bár maga a dal szövege azokat a mélypontokat boncolgatja, amelyeken együtt és külön-külön is átmentünk az elmúlt időszakban és egy tömör, súlyos tételű videóval szerettük volna megmutatni azt a jó hangulatot, amely a zenekar jelenlegi állapotát tükrözi, hogy hiába minden csalódás, végre magunk mögött tudhatjuk a viharos időszakokat.”


Az új The Southern Oracle dalt élőben is meghallgathatod a banda valamelyik őszi/téli turnéállomásain.


 
Hexvessel Hexvessel
április 24.