Sorronia – új irány, új vonal


A budapesti szimfo-metalos Sorronia zenekar túllépve egy nehéz időszakán Tear You Down címmel mutatta be új dalát. A csapat ez év elején megváltak Bíró István billentyűstől, dalszerzőjüktől, akinek feladatát Gábeli László gitáros vette át. Ennek eredményeként a készülő új dalok, már egy új irányt, egy új vonalat fog képviselni.


Zenekarunk egy nehéz időszak, egy hosszabb kihagyás után most új szerzeménnyel jelentkezik. A Király Anna énekesnő vezette Sorronia az elmúlt fél évben csendesen munkálkodott a színfalak mögött és egyetlen nyilatkozatot tett az elmúlt hónapok eseményeiről, de a csapat most visszatér!

Rengeteg változáson mentünk keresztül és megtapasztaltunk olyan mélységeket is, amiket azelőtt nem ismertünk. Mindig reméli az ember, hogy nem fut bele lehetetlen és széteséshez vezető szituációkba! A kezdetektől óvatos voltam és soha nem adtam ki a kezemből fontos szervezéseket, azok mindig zenekaron belül zajlottak, de egyszer megtettem és ennek súlyos következményei lettek. Nemcsak szakmai értelemben, hanem főként emberileg, lelkileg is. Főleg nekem volt szükségem néhány hónap kihagyásra, hogy rendesen át tudjam értékelni a dolgokat.
” – nyilatkozta Anna.

A Sorronia hamarosan egy új videóklippel jelentkezik!
 
Hexvessel Hexvessel
április 24.