Gorge – a múlt bűnei

 Nem sok mindent sikerült kiderítenem az ismeretlenségbe burkolódzó amerikai Gorge zenekarról, viszont érdekes koncepciójuk és zenéjük mindenképp megér egy említést, főként, hogy nemrég megjelentették Land Bridge című bemutatkozó nagylemezüket. A sludge/doom metalban tevékenykedő csapat letűnt korok mára szinte elfelejtett bűneit rója fel nekünk, legyen az a bűn a természet ellen elkövetett, vagy népcsoportok ellen. Főként az amerikai őslakosok eltűnését okozó, minden ezközt bevető gyarmatosítók kerülnek terítékre. A lemez címe a korábban kontinenseket összekötő földhidak elméletét sugallja, ami azt vonzza maga után, hogy az európaiak saját rokonaikat kezdték el pusztítani…