Immanu El koncertajánló

Alig egy hónappal a post-rock ifjútitán pg.lost koncertjét követően ismét tiszteletét teszi nálunk egy svéd zenekar, és mondanunk sem kell: mesterségük címere szintén az, hogy a post-rock hangzásvilágából kiindulva nyújtsanak minőségi szórakoztatást az arra befogadó közönség számára.
És ha már a hasonlóságoknál tartunk, az Immanu El tagjait sem veteránokból és hadisérültekből toborozták. A 2003-ban alakult zenekar tagjai jelenleg épp 19-20 évesek, ám korukat meghazudtoló módon már rá is találtak saját hangzásukra, mely alapjául a Sigur Róst idéző törékenység; a shoegaze-es ábrándozások (és cipőbámulások, ugye); valamint a post-rock adta dalszerkezetek és lineáris kompozíciók szolgálnak, hogy a szerzeményekben fel-felbukkanó, enyhe ’90-es évekbeli indie attitűdről ne is beszéljünk. Mint azt az alábbi felsorolás is igazolja, hangulatbázisú, és egyben hangulatkeltő zenével van dolgunk, melynek központi élménye a gyönyörködtetés, valamint a szelíd melankólia közötti egyensúlyra kíván összpontosítani – természetesen sikerrel. Ennek ékes bizonyítéka a srácok 2007-es „they’ll come, they come” című debütálása, mely világszerte pozitív reakcióknak örvendett. Sőt, a svéd Metro egyenesen a(z umeåi hardcore színteret, és a göteburgi death metalt világra szabadító) nemzet legnagyobb pop-reménységének titulálta a zenekart, ami azért nem kis teljesítmény, pláne ilyen tojáshéjas életkorban. A nyáron második nagylemezét felvevő kvintett már 2008 vége óta járja Európa klubjait, és kis hazánkat is megtisztelik egy fővárosi kiruccanással: február 25-én hőseink a marionette ID, valamint a Rosa Parks társaságában lépnek fel az After Music Clubban. A kezdés este nyolcra tehető, míg a jegyár – hasonlóan a pg.lost-hoz – hatszáz forint lesz.

A Signal Failure Booking bemutatja:
2009.02.25. @ Ciprus (helyszínváltozás)
Immanu El (SWE)
Marionette Id
Rosa Parks
Kezdés: 20:00
Jegyár: 600 Ft