Fish! – letölthető az új EP

Alig egy évvel a tavalyi, magyar nyelvű nagylemez után máris itt az új Fish! anyag, négy dal, ráadásul ingyenesen letölthető.
„A Csinálj egy lemezt felvételei után maradt még egy-két dalunk felvéve és ehhez íródott még pár az elmúlt hónapokban. Úgy gondoltuk, ha már lendületben vagyunk, vegyük fel ezeket és tegyük elérhetővé ingyenesen. Szerencsére a kiadónk is partner az ügyben, úgyhogy nincs más dolgunk, mint közepesen erős sávszélességet és jó szórakozást kívánni mindenkinek. Igazi garázspop cuccról van szó, azt akartuk, hogy úgy szóljon, mintha a színpadon vagy a próbateremben szólalnánk meg, így a felvételek és a keverés is ezt a koncepciót követték: semmi felesleg, recseg, ropog, igazi koszos, élő gönc lett. Nem zenészeknek és megfejtőknek készült, hanem a drága közönségnek és magunknak, nekünk pedig nagyon tetszik. Jó étvágyat hozzá!”

Lelőhely: a megújult www.fishonline.hu, innen a korábbi lemezek is letölthetőek, illetve rendelhetőek.

A kislemez hivatalos bemutatója június 19-én lesz a budapesti Zöld Pardonban, ezt követően pedig a nyári fesztiválokon országszerte:
_ELVALASZTO_

06/12 Kiskunfélegyháza @ Rocktár
06/18 Gyöngyös @ Tiszti Klub
06/19 BUDAPEST @ ZÖLD PARDON
07/03 Sopron @ VOLT
07/17 Tokaj @ Hegyalja fesztivál
07/21 Debrecen @ Campus fesztivál
07/24 Monostorapáti @ Művészetek völgye
08/05 Kéménd /SLO/ @ V4 fesztivál
08/06 Vásárosfalu @ Vé fesztivál
08/07 Miskolc @ Gyár fesztivál
08/14 Budapest @ Sziget fesztivál
08/20 Nyírbátor @ Azfeszt
08/23 Orfű, Alterego fesztivál
08/28 Szeged @ SZIN
09/09 Székesfehérvár @ Fezen fesztivál