Vorpal Nomad
Hyperborea (2012)
Felhúzom a szemöldököm, kalapot emelek, meghajolok, és még ha derékfájás lesz is a vége befejezem a mozdulatsort és földig hajolok a Vorpal Nomad lelkesedése előtt. Nem semmi elszántság kell ahhoz, hogy egy Bogotából induló fiatal zenekar Magyarországot célozza meg, mint szóba jöhető terjeszkedési terület. No nem áltatom magamat, biztosan számos európai ország olvashat mostanában lemezkritikát a kolumbiai legények első albumáról, de akkor is szokatlannak mondható ez a „távolsági nyomulás”. Rendkívüli, de érthető és egyben örvendetes! Az első szó használatát már megindokoltam, most következzék a második és a harmadik. Szépen, sorban, ahogyan a már csupán farkasszem-nézésben jeleskedő halakat esszük ki a konzervből.


Érthető, hiszen ha meglessük, hogy kinek az értő keze munkáját dícséri a lemez megszólalása, akkor már nem is csodálkozunk annyira. Ugyanis a felvett sávok összegyúrásánál a főgombcsavargató Piet Sielck volt, az Iron Savior agya, szíve és frontembere. Így már ugye mindenki számára világos, hogy amelyik országban népszerű a veterán német horda, ott bizony van keresnivalója, így érdemes is terjeszteni jelen írás alanyait is. Mert azt még nem is mondtam (habár már erősen sejthetővé vált, mint a szomjúság egy doboz füstölt sprotni elfogyasztása után), hogy a két együttes által megálmodott muzsika bizony mutat némi nemű, körülbelüli becslésem szerint, úgy 87,49%-os átfedést. Noha önmagát a Vorpal Nomad power metal hordának titulálja, az Iron Savior pedig heavy metalnak, a valóság nem ennyire fekete-fehér, mert mindkettő mindkettő. És ezzel el is árultam, hogy miért használtam a fenti mondatomban az örvendetes jelzőt a cd terjesztésére.


Ugyanakkor nem cserélném el egyik meglévő gyári „Vasmegváltó” lemezemet sem a Hyperboreára, hiába szebb a külcsín, a csomagolás. Az ok pedig egyszerű, kétrétegűsége ellenére is. A másodvonalbeliségének egyik oka az, hogy többszöri hallgatás után sem fedeztem fel rajta igazán fogós húzónótát, ami az emberben bármikor felidéződhet és arra késztet, hogy azonnal megkorongoztassam vele a lejátszót. Ugyanakkor ez nem azt jelenti, hogy unalmasak a dalok, mert attól szerencsére messze járnak, csupán nem kiemelkedőek a stíluson belül. A másik oka az adott pontszámnak (pontosabban a levont pontszámnak) az ének egysíkúsága. Mert ugye hiába a szépen szóló filmzenés intró, a fantáziadús, gyors és lüktető gitárszólók, a pontos és kellően felturbózott ritmusszekció és a megfelelően hangsúlyozott csordavokál, ha mindezek mellett az éneket hallva olyan érzése támad a hallgatónak, mintha felvételkor a legkevesebb levegőt önmagából kipréselni képes énekesek versenyének ha nem is a nyertesét, de mindenképpen a döntősét szíjazták volna jó szorosan a mikrofonállványhoz. 

Nem szándékozom kedvét szegni Felipe Machado Franco lelkesedésének, sem pedig a csapatnak, de ezt a fajta énekstílust, és a sokhelyütt csak leginkább kiabálásnak nevezhető előadásmódot más stílusokban jobban elfogadhatónak tartom. Ugyanakkor a gitárokból zabolátlanul ömlő dallamfolyamot hallgatva nem tartanám szerencsés lépésnek a thrashbe való átfordulást. Mert bizony még így is szerethető a lemez, a banda. És biztosra veszem, hogy a második még jobb lesz.



 
Vorpal_Nomad_Hyperborea_2012
Kiadó:
Stílus:
power/heavy metal
Értékelés:
 
Pont
: 7.8 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
1.Hyperborea (01:14)
2.Skull Island (05:57)
3.The Brotherhood (05:19)
4.Final Cry for Freedom (04:14)
5.Last Hero on Earth (03:18)
6.The Mad Hatter (03:46)
7.Vorpal Nomad (04:01)
8.As the Otherworld Falls Dawn (09:45)
9.Jack 'O' Lantern (bonus track) (04:12)
Írta:
bahon
2012. augusztus 23., csütörtök, 09:55
Facebook:
Koncertek
Emerson, Lake & Palmer Lives On Tour
február 24., 20:00,
A38 Hajó
Riverside, Lesoir
március 9.,
A38 Hajó
Killfest Tour 2019
március 11., 18:00,
Barba Negra
Reduced To Ashes Tour
március 11., 20:00,
Collosseum Club
Post Traumatic Tour 2019
március 12.,
BudapestArena
Arcane Astral Aeons Tour - Part 2.
március 12.,
Dürer Kert - Room 041
Wayfarers & Warriors Tour 2019
március 13.,
Barba Negra
továbbá
© 2001-2019 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.036 seconds to render