Harloch
Damnatio ad Bestias (2012)
Érdekes számomra a mai napig a budapesti Harloch zenekar munkálkodása, sőt, sokszor még maga a tény is, hogy egy banda, aki nem tartja magát black metalnak corpsepaint-et visel, majd kiállásban és viselkedésben ezt a stílust idézi meg fellépéseken. Nincs ezzel baj, csak alapvetően támadási felületet nyújtanak önmagukon a rosszakarók felé. Tény viszont, hogy akárhányszor láttam őket színpadon, pusztítottak, akár sokan ácsorogtak előttük, akár két ember rázta a sörényét. 2001 óta rombolják a jóízlést a fővárosban, és akarva-akaratlanul fel kell figyelnünk rá, hogy ezek a srácok nem totojáznak; törtetnek előre, megmutatják, hogy nem lehet elnyomni őket. Ez évben vették fel első nagylemezüket, Damnatio ad Bestias címmel. Nyolc számot zsúfoltak fel a korongra, hogy az jól elpusztítsa az agyunkat. A mastert/felvételt/keverést hozzá a Moby Dick énekes/frontembere, Schmiedl Tamás végezte. Viszonylag hamar kész is lettek a felvételekkel, ami meglepő volt számomra, majd meg is értettem, miért. Egy black metalt, vagy ahhoz közeli zenét szerintem olyannak kellene kevernie/masterelnie, aki már csinált ilyet és tudja, hogyan szól jól egy ilyen súlyos zenei stílus. Ezt úgy hallottam, nem sikerült elkapni, némileg egysíkú a felvétel a kristálytisztasága ellenére is. Ráadásul érzem az egész utómunkálat-csokron, hogy teljesen thrashre lett kiélezve, ami nem volt túl szerencsés választás.

Ezen csúnya tények ellenére nézzük, miből élünk; adva van nyolc olyan szám, ami mind külön történetet mesél el más és más történelmi eseményről, helyszínről, sötöbö. Jó masszív gitártémákat találtak ki a pengetésért felelős srácok, a dob pedig szintén klappol, kellemesen ütemes, bár úgy érzem, vagy dobgép van a háttérben, vagy valami keverési turpisságról van szó, mert túl tiszta ez is, nincs meg az a kellemesen mocskos dübörgése, ami húz magával. Khainor énekes uraságnak kifejezetten jó krákogós énekhangja van, korábban is kedveltem már nagyon, itt viszont jól kipattan a többi hangszer közül, talán néha túlságosan is.

A nyitótétel, mely szimplán csak Prológus egy korai arénajátékok hangjait idéző kis szösszenet, melyet ügyesen összevágtak javarészt ismert hangokból, majd hamarást arcunkba érkezik a lemez címét viselő második szerzemény. Ahogy hallgattam a nem megfelelő keverés és egyéb zavaró kis piszlicsáré dolgok mellett, meg kellett vallanom magamnak, tényleg nem sok köze van a black metalhoz. Ez inkább black hatásokkal tarkított technikás thrash, kisebb sötét életérzéssel. Mondhatnánk azt is, hogy egy blackebb verziója a Moby Dick-nek, de ez nem igaz...bár súrolja az igazság peremét. Tovább haladva sok frankó kis tételt hallhatunk; a számcímek magukért beszélnek, mégis miről szólhat az adott cucc. Kifejezetten tetszett a Homokba fúlt sereg, kissé Marduk - Dracul Va Domni Din Nou In Transilvania életérzés kapott el tőle, nagyon frankósan sikerült összerakni.


Most jön viszont a csúúúnya fekete leves...
Sokadszori hallgatás után is van sajnos mibe belekötni, amit a lehető legobjektívebben próbálnék szavakba formálni. Sok helyen úgy éreztem, hogy a dalszöveg egyáltalán nem passzol a dalszerkezethez, mintha csak úgy meg lett volna írva, aztán adott helyekre bepasszították. Hiányoltam azt a komplexitást, hogy minden egyszerre úgy szólaljon meg, hogy szétrepedjen a fejem tőle. Zavart az is, hogy semmi összetartó erő nincs a számok között, teljesen olyan, mint amikor egy zenekar a korábbi anyagaiból csinál egy válogatást, és azt tolja ki egy korongon, hogy "nesze nektek válogatás". Bosszantott ez a kissé műdob jelleg, plusz egyáltalán nem tudok felülemelkedni az ének egyáltalán nem klappolós részein. Furcsa, mert néhol nagyon király sorokat kapott el Khainor, máshol meg kicsit gyermekded sorok fogadnak. Ezt tuti át kellett volna még gondolni picit. Megjegyzendő továbbá, hogy nagyon mások az elképzelések, ami nem is lenne baj, de emiatt kissé széthúznak a dalok; van, aki Marduk, megint más inkább Behemoth fan közülük, stb. Ez sajnos érezhető; mindegyikük a saját igazát szeretné megvalósítani zeneileg.


Megosztó volt számomra ez az anyag, mert a korábbi cuccaik, mint pl. Artemisz erdején keresztül nagyon slágergyanús dolog lett, de ez a keverés/master baki, illetve az egyéb apró-cseprő dolgok erősen rontják a dolog hitelességét. Mindenesetre élőben tuti meg fogom még nézni őket párszor, biztos máshogy fog szólni minden tétel. 

A lemez egyébként ingyen beszerezhető bizonyos budapesti rocker cuccokat, CD-ket, miegymást árusító helyeken, a zenekar ArcKönyv (Facebook) oldalán erről lehet érdeklődni dögivel! Egy-két hallgatást mindenképp megér, mert nem mondom, hogy rossz, de több átgondolásra lett volna szükség. Ennek ellenére szurkolok nekik, remélem a nagyérdemű éhes gyomorral zabálja majd a történelmi értékekről való tanmeséket!


Harloch_Damnatio_ad_Bestias_2012
Kiadó:
Forgalmazó:
Stílus:
Black Metal
Értékelés:
 
Pont
: 6 / 10
 
Külalak
: Szép
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
1.Prológus
2.Damnatio ad bestias
3.Salemi mese
4.Erdély
5.Sírrabló
6.Homokba fúlt sereg
7.Gothia
8.Hullazsinat
Írta:
Xhavael
2012. december 3., hétfő, 19:28
Facebook:
oldforest 2012. december 10., hétfő, 11:55
oldforest
Csatlakozott:
2010. április 11.
Hozzászólások: 104
Válasz goathorn üzenetére:



És veled miért kellene foglalkozni?




(yes)
goathorn 2012. december 10., hétfő, 10:00
goathorn
Csatlakozott:
2010. december 18.
Hozzászólások: 186
Válasz MotherRoad üzenetére:

Minden black metálos, vagy black közeli cikknél megjelennek a blekkmetálvérpistikék. Nem kell velük foglalkozni.


És veled miért kellene foglalkozni?
ZolixiusRex 2012. december 10., hétfő, 05:03
ZolixiusRex
Csatlakozott:
2011. január 31.
Hozzászólások: 1788
Válasz MotherRoad üzenetére:

Minden black metálos, vagy black közeli cikknél megjelennek a blekkmetálvérpistikék. Nem kell velük foglalkozni.

(yes)
--
Dark Mother, Mother Divine!
MotherRoad 2012. december 10., hétfő, 03:07
MotherRoad
Csatlakozott:
2006. november 13.
Hozzászólások: 1920
Minden black metálos, vagy black közeli cikknél megjelennek a blekkmetálvérpistikék. Nem kell velük foglalkozni.
Xhavael 2012. december 10., hétfő, 02:27
Xhavael
Csatlakozott:
2012. június 27.
Hozzászólások: 34
Nem mellesleg az lenne igen érdekes, ha annak ellenére, hogy ismerem a fiúkat, szubjektíven és elfogultan áradoznék a dolgokról. Meg kell tanulni a lehető legobjektívebben értékelni, és itt nem a szavak használatáról van szó, hanem a mondandóról.

Sussz-passz.
--
TRUST NO ONE
Xhavael 2012. december 10., hétfő, 02:24
Xhavael
Csatlakozott:
2012. június 27.
Hozzászólások: 34
Válasz csigabigax üzenetére:

elolvastam, elég furcsa írás. minden szó tárgyilagos akar lenni de egyáltalán nem az. a moby dick-re keresve jutottam ide. kell egy nagy adag nagyképűség ahhoz hogy valaki azt állítsa smici tehet erről. fel se merül hogy a zenekar akarta így? ordas hiba összekeverni a felvételek elkészülését a keverés idejével. hamar felvenni valamit azt jelenti a srácok tökölés nélkül fel tudták játszani a témáikat. milyen forrásból tudod hogy össze lett csapva a keverés? egyáltalán tudod mennyi ideig keverték? ha igen ide tehetnéd a hivatkozást.

a blekkes moby dick megjegyzésed az, ahonnan nem lehet egyáltalán komolyan venni az írásod.

leszögezem a lemezt még nem hallottam ahogy gyanítom az itt fikázók se. de ezek után beszerzem. a promó dalt és a stúdiós részleteket láttam és elolvastam a dalszövegeket. ha neked ezek gyerekded szövegek lehet benned van valami difi. a széthúzó dalokat azzal indokolni hogy van behemoth meg marduk rajongó is a bandában? akkor nem vetted észre hogy egy ember írta a számokat? az egyiket nem indokolja a másik.

de a legnagyobb hibája a cikknek az hogy a végén a besoroláshoz black metalt írtál. magaddal se vagy tisztában?

a kommentekben meg az útkeresős lenézős lesajnálós duma is vicc. csak hogy idézzek....


Kedves csigabigax!

Kedves az olyan írás, amikor valaki láthatóan belém akar kötni, ami valahogy hidegen tud hagyni. Azonban a Te kedvedért leszögeznék pár dolgot.

1.- Léptem már fel nem egyszer a Harloch-al, és emberileg rettenetesen csípem őket. Mint írottam volt, a korábbi tételeik közül jó pár dalra ráhallgatok sokszor, mert tetszik.

2.- Nem tartom magam nagyképűnek, szimplán a korábbi anyagaik meglepően máshogy szólnak. :-) Ergo nem hinném, hogy a zenekar akarta így, smici nem hinném, hogy tisztában van azzal, hogyan kell egy black metalt, vagy ahhoz hasonlót kikeverni.

3.- Nem a felvétellel volt a gond, hanem a keveréssel. Biztos egyeztettek sokszor, hogy "figyeljetek, jó ez így?"...és ha leokézták, nagy hiba. Vagy nem merték mondani, ha nem tetszik, vagy nem hallották, hogy kissé snassz a felvétel. Egy ilyen zenének úgy kell megszólalni, hogy csattanjon, dübörögjön.

4.- Sejtem, hogy tökölés nélkül, jól begyakorolva mentek oda, és nem is ezzel van a gáz. Inkább a keveréssel rontották el, de ezt már írtam :-)

5.- nem nagyon izgat, hogy Te komolyan tudtad-e venni az írásomat. Én így éreztem, és mivel ez egy kritika, meg is írom a véleményem. Ha gondolod nyiss egy saját oldalt, és kritizálj ott mindent Te. :-) Valószínű osztatlan sikert fog aratni.

6.- Igen, nekem sok helyen gyermekdedek a szövegek, de mint írtam a kritikában, megint máshol meg furcsamód rohadtul jól klappol minden.

7.- Mivel az oldal kötött, a besoroláshoz a "black metal" helyett nem fogom azt írni, hogy "black metalhoz közeli thrash metal szerűség". Ugye nem gondoltad komolyan, hogy ki fogok írni egy meg nem nevezett stílusra egy körülíró baromságot ahelyett, hogy a hozzá legközelebb álló stílussal röviden jellemezzem? :-)

Összességében olyan érzésem van, mintha kissé bántott lennél. Vagy közeli ismerős vagy a zenekarral, vagy szubjektíven befolyásolt. Egy biztos: egy jó ideje extrém zenéket hallgatok, és nem feltétlenül csak metált. Tudom, minek hogyan kellene megszólalnia, és ez olyan volt számomra, mintha vagy a zenekar - amit kétlek -, vagy a stúdiómunka elcsúszott a végső munkálatoknál.

Alá szolgája :-)
--
TRUST NO ONE
oldforest 2012. december 9., vasárnap, 21:14
oldforest
Csatlakozott:
2010. április 11.
Hozzászólások: 104
Válasz csigabigax üzenetére:

elolvastam, elég furcsa írás. minden szó tárgyilagos akar lenni de egyáltalán nem az. a moby dick-re keresve jutottam ide. kell egy nagy adag nagyképűség ahhoz hogy valaki azt állítsa smici tehet erről. fel se merül hogy a zenekar akarta így? ordas hiba összekeverni a felvételek elkészülését a keverés idejével. hamar felvenni valamit azt jelenti a srácok tökölés nélkül fel tudták játszani a témáikat. milyen forrásból tudod hogy össze lett csapva a keverés? egyáltalán tudod mennyi ideig keverték? ha igen ide tehetnéd a hivatkozást.

a blekkes moby dick megjegyzésed az, ahonnan nem lehet egyáltalán komolyan venni az írásod.

leszögezem a lemezt még nem hallottam ahogy gyanítom az itt fikázók se. de ezek után beszerzem. a promó dalt és a stúdiós részleteket láttam és elolvastam a dalszövegeket. ha neked ezek gyerekded szövegek lehet benned van valami difi. a széthúzó dalokat azzal indokolni hogy van behemoth meg marduk rajongó is a bandában? akkor nem vetted észre hogy egy ember írta a számokat? az egyiket nem indokolja a másik.

de a legnagyobb hibája a cikknek az hogy a végén a besoroláshoz black metalt írtál. magaddal se vagy tisztában?

a kommentekben meg az útkeresős lenézős lesajnálós duma is vicc. csak hogy idézzek....


Én vettem a fáradtságot és meghallgattam ezt a promo dalt. Elég szánalmas, hogy egy 11 éves zenekar csak ennyit tud felmutatni. Nyilván a Black Metal külsőségekkel próbálják eladni a kis terméküket a helyi goth csajoknak. Megnéztem a stúdió videókat is... Hát a basszeros igazán megtanulhatna játszani a hangszerén...
csigabigax 2012. december 9., vasárnap, 20:01
csigabigax
Csatlakozott:
2012. december 7.
Hozzászólások: 1
elolvastam, elég furcsa írás. minden szó tárgyilagos akar lenni de egyáltalán nem az. a moby dick-re keresve jutottam ide. kell egy nagy adag nagyképűség ahhoz hogy valaki azt állítsa smici tehet erről. fel se merül hogy a zenekar akarta így? ordas hiba összekeverni a felvételek elkészülését a keverés idejével. hamar felvenni valamit azt jelenti a srácok tökölés nélkül fel tudták játszani a témáikat. milyen forrásból tudod hogy össze lett csapva a keverés? egyáltalán tudod mennyi ideig keverték? ha igen ide tehetnéd a hivatkozást.

a blekkes moby dick megjegyzésed az, ahonnan nem lehet egyáltalán komolyan venni az írásod.

leszögezem a lemezt még nem hallottam ahogy gyanítom az itt fikázók se. de ezek után beszerzem. a promó dalt és a stúdiós részleteket láttam és elolvastam a dalszövegeket. ha neked ezek gyerekded szövegek lehet benned van valami difi. a széthúzó dalokat azzal indokolni hogy van behemoth meg marduk rajongó is a bandában? akkor nem vetted észre hogy egy ember írta a számokat? az egyiket nem indokolja a másik.

de a legnagyobb hibája a cikknek az hogy a végén a besoroláshoz black metalt írtál. magaddal se vagy tisztában?

a kommentekben meg az útkeresős lenézős lesajnálós duma is vicc. csak hogy idézzek....
Koncertek
Combichrist - One Fire World Tour
július 19.,
Dürer Kert
Nazareth
július 19.,
Duna-part, József Attila sétány
Gothoom Open Air Fest 2019
július 19.,
Gothoom Open Air
Necrophobic, Sin of Kain, 1914
július 21., 19:30,
A38 Hajó
Rocklegendák Mezőkövesden 2
július 21.,
Kavicsos-tó és Szabadidő Park
FEZEN Fesztivál 2019
július 24.,
MÁV Pálya
Neurosis, Yob, Negative Approach, Kowloon Walled City
július 24., 18:30,
Akvárium Klub
továbbá
© 2001-2019 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.123 seconds to render