The Whole of the Law (2016)



Mick Kenney
(Irrumator) és Dave Hunt (V.I.T.R.I.O.L.) immár a kilencedik albumával tért vissza, hogy a mindenre elszánt, nyers és extrém muzsika híveinek éhségét csillapítsák. Ha hinni lehet a krónikáknak, a múlt évezred alkonyán alapított zenekar leginkább arról híres, hogy az eddigi megszokott módok helyett, pofátlan módon fuzionálja zenéjében a fekete-, halálfém, grindcore és ipari hatásokat. – Talán nem is akkora véletlen, de ez az unikumnak számító underground csemege számomra a legnagyobb figyelmet, a Hell Is Empty, and All the Devils Are Here album megjelenésekkor kapta. Itt lehetett először részese az ember azoknak a zenei elképzeléseknek, amelyet Mick Kenney megálmodott. (A recept szinte hihetetlen – itt-ott kisebb változtatásokkal ugyan – de még ma is egészen jól működik.)

Az az alig két év is – amíg a The Whole of the Law lombikban érlelt dalai elnyerték végleges formájukat - szinte századoknak tűnt a nagy várakozásban, mire Kenney mester előbújt alkimista laborjából, és felmutatta legújabb teremtményét. (Kezdők számára nagy valószínűséggel tűnhet a V.I.T.R.I.O.L. esszenciájával feltöltött elixír első hallásra élvezhetetlennek, fullasztónak, mint sem hogy azt higgye róla az ember, hogy ez is a mágia részét alkotja.)

Ipari zajok indítják a lemezt, amelynek földi étérbe való átkonvertálása után lassan kivehető zenét tartalmaz. Meglepően hamar felkészít minket Irrumator, szinte alig észrevehetően hangolja a szférák érzékelésére a hallgatót, hogy majd őrületes tempóban marja le pofánkról a bőrt a méreg, amely szétáradt a testünkben. A Depravity Favours the Bold pedig csak a kezdet, hogy megismerjük a jól bevált formula minden egyes alkotóelemét.
Talán a brutalitás dallamokkal való fokozása nem tűnhet új keletűnek, de amilyen adagokban itt megkapjuk, arra egyszerűen nem létezik emberi szó. A Hold Your Children Close and Pray for Oblivion tétele kavarog, felemészt, és az őrületbe kerget minket az első perctől kezdve, amint inhaláljuk azt. Ennek legkézenfekvőbb oka pedig leginkább az indusztriális elemek sűrű, és eredményes alkalmazásában rejlik.

Az Anaal Nathrakh igazi esszenciáját képtelenség csak úgy leírni, hogy nem több mint egy-egy jól megírt húsz-harminc másodperc terjedelmű betét egymás utáni pakolgatása. Az „összefűzés” szabályainál Kenney személye csak egy szempontot vett figyelembe, az emberi tűrőképesség határai. (A végső határok feszengetésénél nem lehet tudni, hogy milyen démonok űzhették az alkotót, akit igazából csak egy hajszál választ el attól, hogy zseniként tiszteljünk, vagy egy a világunkat veszélyeztető örültnek tituláljuk.)



A folyamatos koncentráció szinte leköti a zenehallgató minden figyelmét, s ennek megkönnyítésében maga Hunt mester sem az a személy, aki könyörületességéről ismert, és a világ szinte összes hangján képes érettünk véresre szaggatni hangszálait. (Gondoljunk csak bele, milyen lehet egy emberbőrbe bújt ördögnek az égbe kiáltani litániáját, mert ennek képe örökre belénk fog égni az Of Horror, and the Black Shawls tételben.)
A Mick Kenney-t jellemző sajátos zeneszerzői képességben pedig aligha találhatunk csorbát, az évek alatti folyamatos fejlődés az alkimista jellegzetes gitárjátékára is jócskán kihatott. (Hiszen a pokol kénköves tűzén forralt mixtúra üdítőbbnek ható mellékízeit is Irrumator jellegzetes szólói adják.) A Hangszerhez – szándékosan nagybetűvel - való viszonyát pedig nem csak egy, az Iron Maiden végtelenül szélsőségesé varázsolt adaptációjában, a Powerslave-ben csillogtatja, hanem az olyan dalok végtelenbe vesző kíméletlen sodrását is rendre megtöri – s ezzel új karakterisztikát varázsolva annak -, mint a „költői” We Will Fucking Kill You, a merészen túlzó Extravaganza!, vagy a már korábban említett Of Horror, and the Black Shawls.



A formulát illetően annak valódi összetételét ezúttal sem sikerül megismernünk, hiszen a zenekar már több ízben is jelezte, hogy nem fogja a nóták szövegeit közétenni. Ettől igazából kissé szegényebbek érezhetjük magunkat, de lehet, hogy egyszerűen még csak Mi nem készültünk fel rá.

10/10.

P.S.: Vegyigyáruk hatásait tekintve, itt lehet kéremszépen próbálkozni.

Anaal_Nathrakh_The_Whole_of_the_Law_2016
Kiadó:
Stílus:
Industrial black, death, grindcore
Értékelés:
 
Pont
: 10 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.The Nameless Dread (01:11)
2.Depravity Favours the Bold (03:07)
3.Hold Your Children Close and Pray for Oblivion (03:35)
4.We Will Fucking Kill You (03:54)
5....So We Can Die Happy (04:05)
6.In Flagrante Delicto (03:38)
7.And You Will Beg for Our Secrets (03:20)
8.Extravaganza! (04:12)
9.On Being a Slave (05:39)
10.The Great Spectator (03:45)
11.Of Horror, and the Black Shawls (05:41)
12.Powerslave (Iron Maiden cover) (06:54)
13.Man at C&A (Bonus Track) (04:10)
Írta:
ZolixiusRex
2017. február 1., szerda, 17:24
Facebook:
ZolixiusRex 2017. február 2., csütörtök, 03:33
ZolixiusRex
Csatlakozott:
2011. január 31.
Hozzászólások: 1788
Válasz Werewolfrulez üzenetére:

Nagyon frankó lett a kritika, egyet is értek minden gondolattal. Az albumról az Extravaganza! lett nálam a legnagyobb kedvenc, iszonyat beteg cucc.


Ahányszor meghallgatom - a család nagy örömére, tudom - még mindig így érzem magam: (knifed) Utána, lehet apa hasán, hátán ugrálni a kölköknek. Ez mindennél többet elárul az albumról. :-D
--
In Grind We Trust!
Werewolfrulez 2017. február 1., szerda, 20:50
Werewolfrulez
Csatlakozott:
2016. július 24.
Hozzászólások: 82
Nagyon frankó lett a kritika, egyet is értek minden gondolattal. Az albumról az Extravaganza! lett nálam a legnagyobb kedvenc, iszonyat beteg cucc.
--
"A holló is énekesmadár, csak metálos."
Koncertek
The Resist Tour 2018
december 12.,
Tüskecsarnok
The Dead Daisies, Gépmadár
december 12., 20:00,
Barba Negra
Kalmah, Vreid, Slegest
december 14.,
Dürer Kert - Room 041
Kingmaker Tour
december 18., 20:00,
Barba Negra
Fekete Zaj Tél 2018
december 28.,
Dürer Kert
Christmass Blackmass IX.
december 28.,
Ti-ti-tá
továbbá
© 2001-2018 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.073 seconds to render