Six Month Of Sun
Below The Eternal Sky (2018)


 
    Svácban fogant meg a Six Months Of Sun projekt ötlete három zenerajongó fejében, még 2009-ben. Név szerint Cyril (basszusgitár), Daniel (dobok) és Christophe (gitár) okolható az immár második lemezét megjelentető formáció működtetéséért és nem, nem felejtettem el az énekes nevét, mivel ez egy instrumentális zenében utazó társaság. Ez a tény meg is nehezítette az ismerkedést, mivel mindig úgy gondoltam, hogy akárcsak egy jó gulyásleveshez, szükség van minden összetevőre. Mindenki húzná a száját, ha hiányozna a só, vagy a bors, én így vagyok általában a vokállal. Egy jól kidolgozott, összképbe illő instrumentális rész persze minden lemeznek csúcspontot jelenthet, de egy egész albumon keresztül azt hallgatni, hogy valaki jól dobol, gitározik ugyanabban a hangulatban, na az igazi kihívás számomra. Az én szemszögemből az instrumentális kiadványok, főleg a gitármágusok anyagai a gitárosoknak szólnak leginkább, a technikai csúcsteljesítmények csillogtatását pedig simán képes földbe döngölni egy kevés hangból álló, jól megírt dal. Elismerem persze a teljesítményt, mint az olimpián szerzett bajnoki aranyat, de ettől még nem akarok éjjel-nappal sportközvetítést nézni.
    A svájci ifjak esetében azonban nincs szó teljesítményhajhászásról, magamutogatásról, mivel a a fémzenének stoneres, pszichedelikus metal szeletkéjéből hasítanának maguknak egy jókora szeletet, mely azért nem a virgázásokról híres. Így történhetett meg, hogy a gyönyörű, bántóan elpazarolt borító alatt leginkább Daniel ütlegelése említésre való, mert a húrokon ismerős riffek, ismerős elszállások képesek csak felcsendülni, tovább bizonyítva, mennyire telített, önismétlő a stoner műfaj. A zenélni tudás, a játék közbeni tisztelet, élvezet teljes mértékben átjön a 8 dalon, de ha meg kell indokolnom, hogy miért ezt az ének nélküli, gyakran azonos hangulatban mozgó tételgyűjteményt hallgassátok meg sok másik helyett, akkor bizony tanácstalanul vetem magam a mélybe, mint ez a szerencsétlen lángoló paripa. A Below The Eternal Sky ugyanis simán lehetne egyetlen, egybe függő dal, vagy lejátszhatnánk az utolsó szerzeménytől visszafelé, akkor sem lehetnénk fűltanúi bármiféle változásnak, fejlődésnek, csúcspontoknak. A végeredménynek ráadásul van némi szabados jazz alaphangja, a témák folyamatosan változnak, alakulnak. Talán pont a visszatérő elemek, kapaszkodók nélküliség az, ami miatt nem egyszerű feladat befogadni ezt a lemezt.
    Szóval ez összesen 36 perc zene, amit egyszerűen nem tudnék másnak ajánlani, csak olyan zenészeknek, akik hasonló stoner vonalon kívánnak alkotni, remélhetőleg egy valamire való énekessel a fedélzeten. Egy ilyen embernek valódi aranybánya lesz ez a kiadvány, számomra a Riddle Of Steel nyitó riffjénél több nem igazán fog megmaradni, valamint a lemez végére került Birth of Doom szellősebb hozzáállása. 


Six_Month_Of_Sun_Below_The_Eternal_Sky_2018
Kiadó:
Stílus:
instrumentális stoner rock/metal
Értékelés:
 
Pont
: 6 / 10
 
Külalak
: Gyönyörű
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
1.Riddle of Steel (05:55)
2.The Barbarian (03:33)
3.Mud Horse Rider (04:46)
4.Dragon Hunter (04:41)
5.Anvil of War (03:08)
6.Savage Sword (04:48)
7.Death of Iron (03:23)
8.Birth of Doom (06:17)
Írta:
boymester
2018. december 16., vasárnap, 11:24
Facebook:
Crypt Sermon - The Ruins Of Fading Light (2019)
Kritika, boymester @ 2019. július 12., péntek, 09:23
Space God Ritual - The Unknown Wants You Dead! (2019)
Kritika, boymester @ 2019. július 3., szerda, 10:43
Ethir Anduin - Loneliness of My Life (2018)
Kritika, boymester @ 2019. július 3., szerda, 10:43
Mammoth Weed Wizard Bastard - Yn Ol I Annwn (2019)
Kritika, boymester @ 2019. május 23., csütörtök, 22:55
Saint Vitus - Saint Vitus (2019)
Kritika, boymester @ 2019. május 20., hétfő, 18:58
Koncertek
Steel Panther, Atomic Playboyz
július 17.,
Barba Negra Track
Gothoom Open Air Fest 2019
július 18.,
Gothoom Open Air
Combichrist - One Fire World Tour
július 19.,
Dürer Kert
Nazareth
július 19.,
Duna-part, József Attila sétány
Necrophobic, Sin of Kain, 1914
július 21., 19:30,
A38 Hajó
Rocklegendák Mezőkövesden 2
július 21.,
Kavicsos-tó és Szabadidő Park
továbbá
© 2001-2019 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.081 seconds to render