Időn és álmokon túl (2018)
 
Ahhoz a korosztályhoz tartozom, akik tinédzser korában Magyarországon még a kazetta volt a legelterjedtebb hanghordozó.
Szóval én még nem cédékre, hanem "műsoros” kazikra költöttem nehezen összekuporgatott forintjaimat. Persze nem akarok álszent lenni, voltak másolt albumaim is, de sokáig csak kazettáról kazettára tudtam másolni, lévén csak egy "kétkazettás” rádiósmagnóval rendelkeztem.
De csak izgatta a fantáziámat az egyre jobban elterjedő CD formátum, így a gimi harmadik osztályának abszolválása utáni nyáron diákmunkát vállaltam, és az ott kapott fizetésemből vásároltam egy CD-s, kétkazettás magnót. Hi-fi toronyra még nem volt elég az egri kórház mosodájában keresett pénz...
Sebaj, én ennek a "music centernek” is roppant mód örültem!
Ráadásul pont az 1999-es hazai teljes napfogyatkozás délelőttjén sikerült megvásárolnom! :D
Viszont hiába volt már lehetőségem CD lejátszására, CD lemezem az egy darab se volt…
Úgyhogy ellátogattam egy egri hanglemezboltba és az akciós polcon kezdtem kutakodni, ahol rátaláltam a Bulldózer zenekar, akkor már 5 éves lemezére, a Lassan járj…! címűre.
Két fontos szempontom volt ekkor a nagy kiköltekezés után: olcsó legyen, és rock, vagy metal.
A Bulldózer korong mindkét kritériumnak megfelelt, így ez lett életem első CD lemeze.
Ekkor 1999-et írtunk.
Most, húsz évvel később én írhatok a zenekar harmadik nagylemezéről!

Aki nem ismerné a csapatot, annak íme egy rövid biográfia:
A Bulldózer 1994 óta van jelen a magyar könnyűzenei életben. Alapítója és motorja Demeter György, aki a legendás XL Sisters feloszlását követően hívta életre a zenekart.
A folyamatosan változó felállással dolgozó Bulldózernek eddig két lemeze jelent meg. Első nagylemezük, a Lassan járj…! gyakorlatilag a második, meg nem jelent XL Sisters album anyagából állt össze. Sok évvel később, 2009-ben adták ki második korongjukat, Az utolsó dal címmel. A harmadik nagylemez pedig ismét jó sokat váratott magára, hiszen 2018 decemberében látott napvilágot.
Ergo nem ossiani tempóban gyártják a lemezeket Gyuriék.
Mondjuk, ez köszönhető a feloszlásoknak, folytonos tagcseréknek is. Igazából csak Demeter György képviseli az állandóságot, hisz az Időn és álmokon túl is egy teljesen új felállással készült. Jelenlegi tagság: Demeter György ének, Mátyási Roland gitár, Lükő Dénes basszusgitár, Koszta Jani dobok és Zámbó Zsolt billentyűs hangszerek.
Ha a felállás lemezről-lemezre változott is, a zene nagyjából változatlan maradt. Dallamos, slágeres, igényes hangszerelésű rock. De nevezhetjük akár AOR-nak is.


Főleg, hogy az első lemezhez képest azért hallhatóan vesztett a muzsika, az ének, de főleg a szöveg néhai vadságából.
A Lassan járj…! szexuális töltetű szövegei csak nyomokban maradtak meg. Csupán a záró, Bulldózer álom tartalmaz nyomokban ilyen jellegű utalásokat. Az anno jelen lévő viccesen szexista szófordulatok, mondatok pedig már mutatóban sem lelhetők fel.
Ez nem is csoda, hisz az első lemez óta 25 év telt el, és nyilván Gyuri sem az az ember már, aki akkor volt. Komolyabb, érettebb szövegeket írt ezúttal, de gyanítom, ez már a második lemezükön is így volt, de sajnos azt még nem hallottam…

A címadó tétellel nyit a lemez és baromira jólesik, ahogy a ’80-as, ’90-es évek hangzása köszön vissza, mind hangkép, mind hangszerelés szempontjából. Hiába na, én is öregszem és egyre jobban esnek a dallamos rockzenék!
Gyuri orgánumát mindig is imádtam, szerintem hazánk egyik legjobb pop-rock énekese. Nem véletlenül dolgozott, dolgozik háttérvokalistaként a hazai pop-rock színtér nagy nevei-előadói mögött. Illetve a színházi szerepek sem véletlenül találták meg.
Férfias, bariton hangfekvése mit sem kopott az évek alatt, dallamérzékenysége pedig mindig is zseniális volt! Kedvenc nótám a lemezről az Éjféli keringő, aminek a refrénje East-es, de hangszerelés szempontjából is legalább annyira igényes, mint a legendás hazai prog. rock zenekar dolgai.
A leginkább retro hatást a Szóltak a vének hordozza magában, a kezdő szintitéma tiszta ’80-as évek! De maga a komplett dal is az.
Hiába 2018-ban jelent meg, simán lejátszható lenne bármelyik retro diszkóban!

Hogy direkt, vagy indirekt, de több szám is erősen bír ilyen, vagy olyan ihletettséggel. Hol egy kis Van Halen: Jump feeling, hol némi Edda utánérzés, vagy épp az Emberek zenekarra jellemző teátrális, zongorafutamos („kisBerkeses”) megoldás.
A Mexico-ban meg konkrétan a Bon Jovi: Wanted Dead or Alive-jának dallamai köszönnek vissza…



Sebaj, mert ezekkel együtt, vagy éppen ezek miatt nagyon is jólesik hallgatni ezt a dalcsokrot!
Mekkora sláger már a Tűzben égve!
Gyuri mesteri módon adja elő a verzéket, a refrén pedig iszonyat fogós, ragadós!
A bőgő is úgy szól, ahogy kell, a gitár mondjuk néha talán túl nyers, szikár, de könnyen megszokható.
A Mexico - Bon Jovi ide, vagy oda - kimondottan hangulatos darab, a felvezető narráció is telitalálat! Gyuri hangja szárnyal, a vibratói még pont befogadható mértékűek, ergo nem rezegteti túl a szóvégeket. Pofás, blues alapú, nagyívű refrénnel felvértezett szerzemény, fütyülhető gitárszólóval.

Ami nekem kicsit hiányzik a dalokból az a karcosabb, vadabb ének, ami azért korábban jellemző volt Demeter Mesterre, illetve nem csak a Bulldózer, de sok másik zenekar újabb keletű produkcióiból is kihagyták a női háttérvokálokat, amik a ’90-es években szerintem sokat dobtak a dallamos rock lemezeken. A Lassan járj…! jó pár háttérvokalista hölgyet fölvonultatott, többek között Auth Csillát!
De anno Ákos mögött is ott színesítettek a Tunyogi nővérek.
Nekem ezek nagyon hiányoznak napjaink könnyűzenéjéből!

Jól esik ellenben a Keresem titkod, illetve Bulldózer álomban felbukkanó funky-s gitározgatás. A lemezzáró dal enyhén pikáns szövege és hangszerelése egyébként egyik kedvenc hazai rockzenekarom, a Mex nevét is eszembe juttatja.

Egy szó, mint száz, a Bulldózer még mindig értéket képvisel, kevesen alkotnak ebben a stílusban hazánkban, ilyen minőségben meg pláne!
Demeter Gyuri pedig továbbra is zseniális hang és énekes, még ha nem is annyira ismert és népszerű, mint a tőle ezt-azt bizonyosan ellesett Vastag-testvérek!

Bulldozer_Idon_es_almokon_tul_2018
Kiadó:
Stílus:
Dallamos rock/AOR
Értékelés:
 
Pont
: 8 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
1.Időn és álmokon túl (03:33)
2.Jeltelen világ (03:41)
3.Éjféli keringő (04:07)
4.Szóltak a vének (03:34)
5.Valahol (04:26)
6.Tűzben égve (04:25)
7.Mexico (04:44)
8.Keresem titkod (03:42)
9.Nézz az égre (04:51)
10.Bulldózer álom (03:35)
Írta:
oldboy
2019. január 19., szombat, 12:00
Facebook:
Koncertek
Dark Easter Metal Meeting 2019
április 20.,
Backstage München
The Tour from Hel
április 21.,
Barba Negra
Midnight, Ketzer, Slaegt, Iron Steel, Havária
április 22.,
Dürer Kert - Room 041
Imperial Triumphant, Mord'A'Stigmata, Zaum
április 23.,
Dürer Kert - Kisterem
Europe Under Black Death Metal Fire
április 26.,
Dürer Kert
Strange Rain Tour 2019
április 27.,
Supersonic - Blue Hell & Kvlt
Unleashed Bastards Tour
április 28.,
Végállomás Klub
továbbá
© 2001-2019 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.038 seconds to render