Windhand
Eternal Return (2018)


    Mivel, főleg a tengeren túlról, százával árasztják el a különböző stoner anyagok a világhálót, azok időnkénti magas minősége ellenére is kialakult bennem egyfajta belső védelmi rendszer a túlzott fogyasztásuk ellen, ám ezt az immunredszerhez hasonlatos mechanizmust évente egyszer-kétszer mégiscsak sikerül áttörnie néhány zenekarnak, aminek aktuális anyagát szégyennel és bűnbánattal, ugyanakkor tagadhatatlan lelkesedéssel tudom elfogyasztani. Ilyen makacs fertőzés volt 2017-ben az évvégi listámra is felkerülő Elder Reflections Of A Floating World című remekműve, tavaly pedig a richmondi Windhand tudta magát bepréselni abba a parányi űrbe, amit a műfaj megkövetelt magának bennem. Komoly jelentkezőket is sikerült a háttérbe szorítania, mint például a visszatérő legendát, a Sleepet, a rendszerint erős anyaggal jelentkező Uncle Acid And The Deadbeats formációt és a szintén esélyes, de gyorsan megunt Stoned Jesust. Hogy a női énekessel felálló társulatnak ezt miként is sikerült elérnie, az még számomra sem teljesen világos, de most együtt járhatunk utána!


    A 2008-ban indult banda eddig hírek terén bukkant fel nálunk, így érdemes kicsit kutakodni utánuk. A viszonylag stabil formáció (eddig megúszták egy basszer és egy dobos cserével, még a pályájuk első felében) elképzelései 2012-ben manifesztálódtak nagylemez alakjában, amit a zenekar nevével fémjeleztek. Az anyag a kornak megfelelő boszorkányos-pszichedelikus, jó alapanyagokból összerakott, de átlagosnak mondható dalgyűjteményként került fel a megszállottak lejátszási listájára, akárcsak az egy évvel utána következő Soma című produktum. A fesztiválok és a doom közösség jól fogadta az anyagokat, de a zenekar életében minőségi ugrást a 2015-ös Grief's Infernal Flower jelentett, amit a Relapse Records égisze alatt sikerült megjelentetni. A hangzásban és végeredményben nagy segítségükre volt a zenekart szárnyai alá vevő Jack Endlino producer is, aki korábban olyan nevekkel dolgozott együtt, mint a Soundgarden, Nirvana, High On Fire. Ha az utóbbi név nem volna elég, megtalálhatjátok Jack nevét olyan kult státusznak örvendő stoner cuccok környékén is, mint például a Nebula To The Center lemeze. Mocskos, mégis bódító megszólalásban az Eternal Return sem szenved hiányt, amit azonnal megtapasztalhatunk a nyitó Halcyon segítségével. Hosszú, hipnotikus erejű dal ez mély basszussal és gitárral, ahogy az a nagykönyvben megírattatott, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a hangerőtől berepedt ablaküveged előtt elvonuló köznépeknek fikarcnyi kétsége se támadjon affelől, hogy valószínűleg nagyon szét vagy csapva, ha nem is fizikálisan a különféle vegyi anyagoknak köszönhetően, lelkileg biztosan. A nyúlfarknyi beszúrt szólók és elszállások között kényelmesen terpeszkedik szét Dorthia Cottrell énekeshölgy hangja, ami köszöni szépen, nem zavar senkit. De tényleg, nem pózol, kérkedik, vagy mutogatja önnön hihetetlen tehetségét, pusztán együtt lélegzik a lassan, de megállíthatatlanul hömpölygő doom áradattal, amit úgy jár át a feeling, mint Hófehérke legendás almáját a gyilkos méreg. Mindeközben megjelennek a vele együtt énekelhető, hanyag, de mégis megjegyezhető dallamok, amire a legkézenfekvőbb példa a slágeresebbre vett Grey Garden.



    Azt hiszem, már nem meglepő, hogy hosszú és nehéz anyag áll a hallgató előtt a két dal alapján, úgyhogy elkél némi feloldozás. Ezt a célt szolgálja a rövidke, de nagyon hangulatos Pilgrim’s Rest, ahol az akusztikus gitárok és a könnyed lüktetés lengéscsillapítóként működve kap el minket a korábbi pofonok után. Ugyanakkor felkészít a folytatásra is, amikor a First To Die újfent a pincébe hangolva hozza el a stoner világvégét. A korábban csak nyomokban előforduló gitárszóló helyett itt egy igazán kellemeset kapunk, valamint a pszichedelikus jelző csillaga is magasabbra emelkedik a dalt illetően.



    A Light Into Dark esetében pedig már nemcsak emelkedésről van szó, a torzítások és földöntúli hangok rövid időre ugyan, de főszereplővé teszik az instrumentális tételben. Elhalkulásának befejezés, lezárás hangulata van, de igazából csak az anyag első felét zárja, hogy az újult erővel folytatódhasson a Red Cloud révén. A 70-es évek hard rockjáig visszatekintő, szellősebb szerzeményt már csak a beavatottaknak szánt doom pokol követi három dalon keresztül. A rettentően hosszú és súlyos Eyeshine a tradíciókra kiéhezett lelkemet kényezteti gyönyörű monotóniájával, okkultizmust árasztó énekével, ami egyértelműen a kedvenccé vált a kiadványon.



    A valamivel rövidebb Diablerie a grunge stílusnak állít emléket játékos dallamvilágával és tapintható mocskosságával, a kegyelemdöfést pedig a lemez következő remekműve, a Feather viszi be okos építkezésével és a semmiből előtörő, világokat elpusztító riffjével.
    No, így végiggondolva mégsem a véletlen műve, hogy „billentyűt” ragadtam az anyag kapcsán, aminek erényeit illetően csak egyetlen apró tüske maradt meg bennem, ez pedig a teljes kiadvány hossza, ami egy óra fölé kúszik. Azért a jó dalokból is lehetett volna csípni itt-ott, pusztán a közérthetőség kedvéért, ami miatt én is elcsípek egy pontot, de ettől függetlenül a műfaj kedvelői elégedetten csettinthetnek a végeredményt illetően.


Windhand_Eternal_Return_2018
Kiadó:
Stílus:
stoner/doom metal
Értékelés:
 
Pont
: 9 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.Halcyon (08:16)
2.Grey Garden (06:32)
3.Pilgrim’s Rest (03:17)
4.First to Die (07:04)
5.Light into Dark (02:54)
6.Red Cloud (04:14)
7.Eyeshine (11:03)
8.Diablerie (05:21)
9.Feather (13:32)
Írta:
boymester
2019. február 27., szerda, 19:46
Facebook:
Army Of Dagon - Night Of The Mystics (2017)
Kritika, boymester @ 2019. március 25., hétfő, 07:56
Humanity Zero - Proselytism (2018)
Kritika, boymester @ 2019. március 20., szerda, 10:01
Cryptal Darkness - Endless Tears... (1996)
Kritika, boymester @ 2019. március 19., kedd, 16:43
Heaume Mortal - Solstices (2019)
Kritika, boymester @ 2019. március 18., hétfő, 09:01
Evangelist - Deus Vult (2018)
Kritika, boymester @ 2019. március 17., vasárnap, 18:36
ThunderWhip - Forever's End (2018)
Kritika, boymester @ 2019. március 11., hétfő, 15:07
Koncertek
Steelfactory World Tour 2019
március 27., 20:00,
Barba Negra
Godsmack, Like A Storm
március 28.,
Barba Negra
Keep Floyding
március 29.,
A38 Hajó
Codex Omega European Tour 2019
április 2.,
Dürer Kert
Bullet For My Valentine
április 10.,
Barba Negra
Paul Gilbert
április 10.,
A38 Hajó
továbbá
© 2001-2019 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.073 seconds to render