Bizton állíthatom, hogy belső világunkra és érdeklődési körünkre roppant nagy hatással van a zenei ízlésünk alakulása. Egyértelműen talán nem is definiálható, hogy melyik hat melyikre és ennek nyomán ez hogyan is változik az évek során. Az én kizárólag vérszomjas muzsikákból álló menümben a törést körülbelül húsz évvel ezelőtt egy mp3-al telepakolt CD hozta, melyen ott volt a Dead Can Dance teljes diszkográfiája, akikről azelőtt addig csak hírből (zenei hatásként megnevezve pl. My Dying Bride által) halottam, de a legendás banda zenéje szép lassan beszippantott és nagymértékben kiszélesítette zenei, valamint nem utolsó sorban a kulturális érdeklődési körömet. Ahogy ez lenni szokott elkezdtem felhajtani azokat a bandákat, akik valamilyen formában követték a DCD zenéjét, vagy akik éppenséggel annak az atmoszférájába belepasszoltak (Arcana, Ataraxia). Így hozott össze sors jelen ismertetőm forrásával is. Jelesül a gyakran „orosz Dead Can Dance-nak” nevezett Theodor Bastard-al, a formáció zenei pályafutásának mérföldkövének számító Oikoumene lemezével.
Noha az „orosz Dead Can Dance” jelzőt nem igazán érzem találónak, mert mégsem egy zenei legendáról van szó, annak ellenére, hogy valóban szorosan követi annak zenei irányvonalát és a banda története is elég régre nyúlik vissza. Ez a projekt egy igen hosszas szárnypróbálgatási, útkeresési szakaszt járt be, mire sikerült igazából megragadni azt a művészi csapást, amivel végül a banda kilépett a szűk körből és elindult a széleskörű ismertség irányába. Ezt számukra tagadhatatlanul a 2012-ben felvett Oikoumene lemez hozta meg.
A zenekart 1996-ban Alexander Starostin – gitáros és zeneszerző – alapította szólóprojektként. A művész színpadi neve Fedor Svoloch lett és magát a projektet is ugyanezzel a névvel ruházta fel. Később, a 2000-es években több tag is csatlakozott a zenekarhoz, köztük Yana Veva énekes és zeneszerző (aki később a Shiva In Exile-ben is részt vett, valamint több videójátékhoz is komponált zenét) . 1999-ben a zenekar neve Theodor Bastard-ra változott, a Fedor Svoloch művésznévnek az angol fordításaként. Kezdetben főleg elektronikus, indusztriális, noise, trip-hop zenét játszottak, de később Yana Veva csatlakozása után fokozatosan kezdett kikristályosodni a stílusuk, a dark wave, a világzene, a neofolk és a trip hop határán egyensúlyozva. A 2004 ben kiadott Pustota lemezre már komolyabban felfigyelt a nagyérdemű, de az igazi áttörést a művészi pályájukban mégis csak a szóban forgó Oikoumene nagylemez jelentette. Az anyag munkálatai 2011-ben kezdték meg, amik egyszerre több városban és stúdióban zajlottak (Anglia, Szentpétervár, Párizs) rengeteg vendégmuzsikus közreműködésével. A felvételen többek közt a Fun-Da-Mental brit zenekar, az afrikai The Mighty Zulu Nation együttes, Julien Jacob francia énekesnő, a sarod-on játszó indiai művész Rampur Rani is részt vett. Számos tradicionális hangszert használtak, mint az udu, mbira, marimba, reco-reco, caxixi, ashiko és hagyományos ütőshangszereket, dobokat. Fedor Svoloch az általa kreált hangszereket, például kókuszdióból, ajtórugókból, üres palackokból és műanyagból készült eszközöket is alkalmazta a felvételek során (a saját készítésű „hangszerek” egyébként eléggé sajátossá váltak a banda repertoárjában). A nagylemez végül 2012-ben jelent meg hivatalosan, melynek címe az Ecumene-ből származik – egy ókori görög kifejezés az ismert világra. A banda 2020 novemberében leszerződött a francia Season Of Mist-el. Ennek nyomán az eredetileg 2015-ös Vetvi és a 2020-ban megjelent Volch’ya Yagod albumok az említett kiadó által is megjelentetésre kerültek. Most a Season Of Mist jóvoltából a híres Oikoumene is egy újrakiadást kapott. A felvételt remasterelték és a számok eredeti sorrendjét is megváltoztatták. Továbbá három eddig kiadatlan nóta is felkerült erre az újrakiadásra.
Az új verziót immáron tizenöt dal gazdagítja (a legutolsó nóta a lemezen a Benga alternatív, Fun-Da-Mental remix változatáva). Nem kísérlem meg, hogy számonként végig haladjunk ezen a művön, mert az összes dal egyszerre lélegzik és alkot egy teljes egészt. Az Oikoumene zenei festménye számos színnel operál, melynek palettája a világzenén át a trip-hop, elektronikus elemekig terjed. Továbbá a változatos hangszerelést a korai Dead Can Dance hangulatát megidéző, Fedor által kezelt elektromos gitár is gazdagítja. Ezzel ellentétben mégsem egy kakofonikus zenei összhatás az eredmény, hanem egy nagyon következetes produkció. Az egyes akusztikus hangszerek az elektronikával és a változatos zenei forrásokkal kiegészülve úgy alkot teljességet, hogy nem érezzük eklektikusnak a különböző elemeket. Sőt, nagyon is egybe folynak, és együtt alkotnak egy éteri művet. A zene atmoszférája magával ragadja a hallgatót és ez a muzsika nem csak a fülünkre hat, hanem vizuális töltetű és az ember egész lényét átjárja. A lemez a fűszeresebb, egzotikusabb ritmusokat (Oikoumene, Anubis, Takaya Mija) és az egészen lágy és meditatív melódiákat (Gerda, Tapachula) is magában foglalja. Mindezeken kifinomult tónusokat a legjobb muzsikusok szólaltatják meg.
De a Theodor Bastard zenéje még sem lenne teljes Yana Veva nélkül. A banda muzsikája varázslatos tolmácsolásban hangzik Yana énekén át, amit megszínez az énekesnő belső világa. Számomra Yana a teljes értékű művész. Kellemes hangja van és a teljes kisugárzásában érződik a művészet. A hölgy fest, fellépő ruhát tervez, játékokhoz készít zenét, emellett több hangszeren is játszik (bawu, morin huur). Yana a formáció növekvő népszerűsége nyomán egyre több lemezen is feltűnik, mint vendég énekes (Katt Raan – Unnr, Ianai – O’zana). Viszont a projekt igazi agytrösztje mégis Fedor Svoloch, aki kiváló zenei érzékkel és hangmérnöki tehetséggel van megáldva. Egyedi látásmódját hűen tükrözi a formáció magával ragadó muzsikája. Remekül társít, vagy állít párhuzamba hangulatokat és vizuális képeket a különböző zenei megoldásokhoz (legyen az akár egy akusztikus, vagy elektronikus hangszer, vagy egy effektezett elektronikai zörej). Hozzám a korai anyagai nem állnak közel, de mindennek van egy érési, tanulási folyamata. Állíthatom, hogy ez a gyümölcs mára gyönyörűen beért és ennek édes nektárjait mi is ízlelhetjük. Fedor egyaránt kezeli a gitárokat és az elektronikát és nem utolsó sorban a zenekar hangfelvételeit. Legyen akár az stúdió, vagy szabadtéri hangfelvétel. A Zenész a szabad alkotás híve, akit nem köt az elvárások béklyója. Zenéjében mindenképpen innovatív és a „csináld azt, amit szeretsz” filozófiának a híve.
Noha a Dead Can Dance zeneisége valóban ott hagyta a keze nyomát az Oikoumene anyagán, de semmi esetre sem másolat, hanem egy nagyon is egyedi és professzionális alkotás. Az Oikoumene albumot a zenei kritikusok a modern világzene műfajának egyik jelentős alkotásaként ismerték el. A korong rekordidő alatt elfogyott, majd többször megélt egy friss kiadást és folyamatosan terjedt az anyag népszerűsége. Ikonikusságának a faktorát csak növelte Borisz Indrikov csodás műve, mely a borítót díszíti. Amit sajnáltam, hogy a fizikai verzióra nem a digitális kiadás újragondolt koncepciója került – lásd itt a cikkben feltüntetett lemezborító.
Számomra ez a lemez egy kiemelten fontos helyet tölt be. Hangulat és zene elemek tekintetében egy varázslatos alkotás, ami most a Season Of Mist gondozásában egy méltó, frissített formában látott napvilágot! Akik még nem ismerték a lemezt, most lehetőségük van újra beszerezni. Akik (hozzám hasonlóan) már birtokolják a korábbi kiadást, azok sem fognak csüggedni, mert az újragondolt verzió kiegészítve bónusz dalokkal megéri, hogy újra beruházzanak erre a kiváló kiadványra.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
