NGC Prod.
RAMONES
Státusz:
Inaktív
Alakulás:
1974
Származás:
Amerikai Egyesült Államok (USA)
Forest Hills, New York
Hivatalos oldal:
hivatalos oldal
További infó:
Rögzítette:
The 7th Evil
2016. szeptember 20., kedd, 13:13
Utolsó módosítás:
The 7th Evil
2018. március 6., kedd, 16:52
Szerkesztés:
szerkesztes
RAMONES
A Ramones egy amerikai punkzenekar volt, amely az első ilyen jellegű zenekarnak számít, még akkor is, ha a "punk" kifejezés csak később, az angol punk szubkultúrával kapcsolatban alakult ki.
Annak ellenére, hogy kereskedelmileg nem voltak túl sikeresek, a Ramones volt az egyik fő hatása a későbbi punk rock zenekaroknak, mind az Amerikai Egyesült Államokban, mind az Egyesült Királyságban.

A zenekar minden egyes tagja felvette a "Ramone" vezetéknevet a művésznevükhöz.
Összesen 2 263 koncertjük volt, tulajdonképpen 22 éven át megállás nélkül turnéztak.
1996-ban, miután a Lollapalooza fesztivállal turnéztak, tartottak egy búcsúturnét, utána pedig feloszlottak.

2014. július 11-én – Joey Ramone, Johnny Ramone, Dee Dee Ramone után – a negyedik alapító tag, Tommy Ramone is meghalt.

Fennállásuk alatt egyetlen albumuk ért el aranylemez minősítést, az is egy válogatáslemez, a Ramones Mania.
(Azóta természetesen már több is.)

Ennek ellenére az évek során egyre jobban tudatosult, hogy az egyik legmaradandóbbat alkották a rockzenében, például a Rolling Stone magazin is beválasztotta őket a Minden idők 50 legjobb előadója listába, és a VH1 100 Greatest Artists of Hard Rock listájára is felkerültek.
2002-ben a Spin magazin minden idők második legjobb zenekarának választotta őket, egyedül a Beatles előzte meg őket.
2002. március 18-án, három alapítótaggal és Marky, valamint Tommy Ramone-nal együtt, beiktatták őket a Rock and Roll Hall of Famebe.
2011-ben Grammy-életműdíjat kaptak.

Alapító tagok:

Joey Ramone (Jeffrey Hyman) - Ének
Johnny Ramone (John Cummings) - Gitár
Dee Dee Ramone (Douglas Glen Colvin) - Basszusgitár, (1989-ig)
Tommy Ramone (Erdélyi Tamás) - Dobok (1977-ig)

Későbbi tagok:

Marky Ramone (Marc Bell) - Dobok (1977-1983 és 1987-1996)
Richie Ramone (Richard (Beau) Reinhardt) - Dobok (1983-1987)
C.J. Ramone (Christopher Joseph Ward) - Basszusgitár (1989-1996)
Elvis Ramone (Clem Burke) – Dobok (1987)
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.047 seconds to render