Végre Finnországba is beköszöntött a nyár, ezzel együtt kezdetét vette a fesztiválszezon. Igaz itt északon a nyár pár hétig tart, és igen ritka az, mikor 20 fok felé emelkedik a hőmérséklet, de ez cseppet sem riasztja el a metal zene kedvelőit a szabadtéri vigadalomtól. Idén egy új fesztivállal gazagodott Finnország, a két napos Tampere Metal Meeting rendezvénnyel, ami a főképpen finn metalzenekarokra lett kiélezve. Finnek közül fellépett többek között az Insomnium, Moonsorrow, Finntroll, Kalmah, nemzetközi zenekarokként köszönhettük a Tiamat, Deströyer 666, Nocturnus A.D. bandákat. Tampere központjában megrendezett szabadtéri fesztivál két színpadot kínált a bandáknak, az Inferno nagyszínpadot és egy kis méretű másodszínpadot.

1. nap

Pénteken fél 5 után érkeztem a fesztiválra, úgyhogy éppen sikerült elcsípni a mindig energikus Omnium Gatherum-ot. Kicsit csalódtam a közönségben, mivel mindenki csak állt, és tátotta a száját, pedig a srácok igazán kitettek magukért. Igencsak kevesen voltak még a helyszínen, sokan még dolgoztak, így érthető volt a pangás. A banda vegyes szettel rukkolt elő, hallhattunk mind régi mind újabb dalokat a rövidke 45 perces játékidő alatt. 
Hasonló jegyekben zajlott a finn black metal Baptism koncertje a kisszínpadon, ahol csak páran álltak, a legfanatikusabbak képezték a még igen ritkás első sort. Nem követtem idáig a zenekart, viszont tetszett, amit csinálnak. Tény, hogy nem egy fesztiválzenekar, úgyhogy ha lesz lehetöség, egy klubkoncerten biztosan megnézem őket.

Következett a nagyszínpadon The Man-Eating Tree. Hangulatos muzsikájuk zengett a széllel, viszont engem nem kötött le, egy kis pörgésre vártam volna már, ehelyett még mindig punnyadt a fesztivál. Csalódottságomban a pult felé vettem az irányt, és egy jó hideg korsó sör mellett döntöttem.
Ami különösen tetszett a fesztiválon, az a sörkínálat. A rendezvény biztosította a résztvételt a Hopping Brewsters Beer Company finn kézműves sörfőzdének, akik nagyon finom sört árultak. Csak egyet kóstoltam igaz, de nem tudtam beleunni az ízébe. Egyébként, mint korábbi beszámolókban említettem, a fesztiválon sörözés igencsak zsebbenyúlós, még a finneknek is. Itt egy korsó sör 8 euróba került, egy kis pohár borért pedig 10 eurót kértek el. Nem ittam a sárga földig magam.

Következett a Circle a kisszínpadon, akik végre meghozták azt a várva vár fesztivál feelinget, és hogy azok mekkora show-t csináltak! A koncert előtt ismerkedtem velük itthon egy keveset, viszont nem gondoltam volna, hogy ennyire őrültek és hogy ennyire kikelnek magukból a koncerten. Vannak akik nem ismerik el őket, mivel szerintük a zene és hozzá fűződö érzések kifigurázásáról van szó, és arról, hogy különböző zenei elemeket vegyítenek, másolnak. Nos szerintem eszméletlen jó, amit csinálnak. Nincsenek határok, nincsen elvárás, kötelezettség, csak zene és zene, ami a magaslatokig repít. Hihetetlen nagy energiabombát vágott hozzánk a Circle, amiből a humor sem hiányzott persze, már csak ha a megjelenésüket is nézzük.

Gyarapodott a közönség is, és ahogy közeledett az este, egyre több emberrel telt meg a fesztiválterület. Ez egyáltalán nem volt meglepő, következett a fesztivál egyik legkiemelkedőbb bandája, a Moonsorrow. Felcsendültek a Jumalten Aika nyitódallamai és megjelent a zenekar is.
Üdítő élmény volt újra látni a Moonsorrow-t végre fesztiválon, szabadtéren. Mágikus momentumként hatott, amikor kisütött a nap, átvilágított a füstön és minden aranyszínben pompázott, a vérrel kikent arcok valamint a rajtuk kitörő érzések megnyilvánultak.

 

Mint már korábbi beszámolókban is írtam, Moonsorrow koncertekben egyszer sem csalódtam, és egyszer sem láttam olyan koncertet, ahol a zenakar és fanok nem teljes érzéssel adták volna át magukat a daloknak. Ettől is kultikus ez a zenekar. Amit alkot, az maradandó, és nem vész el az idővel. A Jumalten Aika után visszatértunk Ukkóisten fiához, azaz felcsendült az Ukkosenjumalan poika, ezután pedig hallhattuk a Raunioilla-t Janne Perttilä gyönyörű tiszta énekhangjával. Az új album Suden tunti klippes dalánál a fesztivál átváltozott headbang viharrá. Aztán következett a csodálatos Jotunheim, majd az új lemezről az Ihmisen Aika. Visszataps után pedig a Sankaritarina zárta ezt a fenomenális produkciót, ami nélkül Moonsorrow koncert nem érhet véget.

A péntek estét egy másik finn kedvenc, az Insomnium zárta, akiket igen rég láttam már, úgyhogy igazán jó volt újra hallani őket élőben. Markus Vanhala ezen a napon második koncertjét húzta le, de egy cseppet sem tűnt fáradtnak, csak úgy repkedtek a hajtömegek a színpadon, ugyanígy a közönségtengernél. Változatos szettel felépített erős produkciót láthattunk, teli energiával, ahogy ezt az Insomnium-tól megszokhattuk.

2. nap

A második nap a Barathrum koncertjével kezdődött. A ’90-es években fénykorát élt bandát nagyszámú rajongótábor várta, viszonyítva az előző naphoz, lényegesen többen voltak a fesztiválon. Kíváncsian vártam a koncert kimenetelét, lesznek-e megbotránkoztató dolgok, mint például a legutóbbi klubbulin Helsinkiben, ahol olyannyira elszabadultak az indulatok, hogy az énekes a pisilőjét lóbálta a színpadon. Szerencsére ezen a szombaton nem volt részünk hasonló „élményekben”. A Barathrum bulija szintén nem jött át olyannyira, mint az első sorban hajazó fanoknak, ez a banda is inkább klubbuli, mint a underground black/death zenekarok nagy része.

Folytatódott a nagyszínpad programja, érkezett a finn metalzene szintén exkluzív gyöngyszeme, a Kalmah. A Kalmah munkásságát már egy jó ideje nem követtem, valahogy elfelejtődött a zenekar és ők sem voltak túl aktívak az elmúlt 3 évben. 10 éve hallgattam utóljára aktívabban, akkor is a The Black Waltz albumot. Mégis egy olyan zenekarról van szó, akik minőségit alkotnak és nem csak lemezen kiválóak, hanem a színpadon is. A Kalmah-ot már jókora tömeg várta és amikor felcsendültek a gitárok, a közönség az égbe kapaszkodva örvendezett. Nagyon tetszett a banda pozitív kiállása, végig mosolyogták és nevették a koncertet, buzgón kontaktolva a rajongókkal.

 

 

Tartottam egy kis szünetet, ami alatt a kisszínpadon folytatta a Nocturnus AD Floridából. Nem igazán kötött le a bulijuk, egyszerűen nem az én műfajom, úgyhogy a hátsó sorból hallgattam őket. Aztán észrevettem, hogy az emberek egy szál törölközöben sörözgetnek nem sokkal odébb, néztem egy nagyot, hogy most a finneknek ennyire melegük van az esős 15 fokban.. .aztán leesett, hogy a szauna után hűsölnek. Azért ez már tényleg nem semmi, fesztivál szaunával!
Következett a Finntroll és az a pár ember, aki kiperkálta a 20 eurot, a szaunából, felpucéran élvezhette a trollok showját. A Finntroll-ban amúgy hatalmasat csalódtam pozitívan. Körülbelül 2 éve láttam őket utoljára Helsinkiben, de akkor olyan unalmas koncertet adtak, hogy azóta el sem mentem rájuk. Viszont ez alkalommal iszonyatos bulihangulatot teremtettek, amit még a szakadó eső sem zavart meg. Az esőkabátos első sor szinte megőrült, mindenki ugrált és beindult a pogo is.
Nagyrészt slágernótákat játszottak a trollok, az újabbakról talán egy két szám hangzott el emlékezeteim szerint. A Jaktens Tid alatt a technika közbeszólt, úgyhogy egy 20 perces tökölés következett, ami miatt csúszott az amúgy pontos program. A technikai probléma megoldása után következett még pár dal, majd búcsúzásként a Trollhammeren nótára mulatozhatott a nép.

 

Kisszínpadon kissé gyorsabb tempóban folytatta az ausztrál Deströyer 666, akik vágtáztak a tökös riffekkel a záporban. Dobott a hangulaton a fénytechnika, az eső, a zenekar színpadi mozgása és mindennek az összhatása. Nem kellett sok idő, míg a jelenlévők is beszálltak a száguldásba. Ezen a napon ők voltak a kis színpad legmeggyőzőbb bandája.

A szombat estét és egyúttal a fesztivált a svéd Tiamat zárta. Az égbolt kellően beborult, ami pompásan passzolt az elkövetkezendő másfél órás bűvölethez. Tiamatot sosem hallgattam, viszont az a hangulat, amit ekkor este varázsoltak, teljesen magával ragadott: mérsékelt melankólia, süvítő gitárriffek, Johan Edlund mágikus hangja valamint mozgása, mimikája. Tele volt erotikával és intenzív érzelemmel ez az másfél óra. Olyan érzelmekkel, amelyek feszítették a húrt, de az a húr mégsem szakadt el. A koncert vége felé kimentem a hídra csinálni pár képet, ahová az utolsó csodaszép gitárszólók visszhangozva áramlottak tova a széllel.

 

 

Összegezve az elmúlt két nap eseményeit és élményeit, mondhatni, hogy egy nagyon jó kis fesztivált hoztak össze Finnország rockvárosában a Tampere Metal Meeting szervezői. Kicsi, de annál családiasabb, és hogy a kedvenc finn bandáimat gyűjtötték össze, ez egy külön poztivíum. Ha hasonló felhozatallal rukkolnak elő jövőre is, nagyon valószínű, hogy ismét találkozunk!

További fotók a galériában:  ITT