Nagy izgalommal várta a csapat a külföldi lehetőséget, mely úgy alakult, hogy Prágában történjen meg a helyi Poco Loco meghívására.
A helyszín, Prága 1-es kerületében van, tehát a belvárosban a Károly-hídtól 3 percre.
Tipikus underground clubhelyiség, az egerszegi Grabowsky-hoz vagy a győri No Stresshez tudnám hasonlítani, csak jóval hosszabb, ezért is nevezték el Vagon Clubnak.
Kissé ijesztő volt látni fotókról a színpad mögötti 1950-es Tesla hangfalakat, de mint kiderült azok csak kellékként lógtak a falon, a hangosítás a lehető legjobb színvonalon történt.
Nem is csoda, hisz olyan nevek megfordultak a Clubban mint a Ten Years After, Emerson Lake & Palmer, és mint kiderült Karl Palmer minden évben tiszteletét teszi itt zenekarával.
A Vagon nem az a kifejezetten metálos hely, hanem inkább blues, jazz, alternatív zene szokott itt szólni, ezért kissé aggódtunk, milyen közönség lesz és hogyan fogják fogadni a keményebb számokat. Házigazdánk ugyanis a Khan Abysstól csak a Prana-t ismerte, ami ugye egy epikus darab és a plakátokra, szórólapokra műfajilag art-metált írtak, ami azért valljuk be, nem egészen fedi a valóságot.
A koncert 21 órára volt kiírva, és bizony elég ráérősen és gyéren szállingóztak a vendégek.
Nem is csoda, hisz ebben a klubban és mint aztán kiderült, más klubokban is a hét minden napján vannak koncertek, ráadásul egy beépített kis kamerának köszönhetően a műsorról helyszíni közvetítés megy egy zenés TV csatornán.
Annyian azért összegyűltek, mint amennyien szombatonként a hazai klubokban szoktak.
El kellett hát kilenc után kezdeni a közvetítés miatt. Az első szám a ritmustöréses fordulatos, de meglehetősen lightos Porcupine Tree szám volt, az Open Car. Ezt nagy lelkesedéssel fogadták az öreg rockerek. A második szám viszont a Machine Headtől a Take my scars volt, és attól meglehetősen ledöbbentek. Szerencsére közben fiatalabb vendégek is érkeztek és azok már inkább vették a lapot. A legnagyobb sikere azért a saját számoknak volt, különösen a Prana-nak , amit nyilván sokan meghallgathattak előtte a Booster oldalról.
A csapatnak mondhatni nagy sikere volt, sokan külön megdicsérték a tagokat, és vissza is tapsolhatták őket, de mivel senki se értette csehül a visszát végül is elmaradt a ráadás.

Másodiknak a házigazdáink léptek fel. Érdekes felállásban; dob, szinti, basszusgitár,saxafon és ének két tammal.
Koncert előtt beszélgettem a tagokkal és mint kiderült a Poco Loco csak három éve állt össze, de a tagok 25-30 éve zenélnek és az idők folyamán olyanokkal zenéltek együtt különböző felállásban mint a Marian Varga, Collegium Musicum, SBB vagy a Fermata.
Öreg szakik ők már, akik a hangszereiket nem megszólaltatják, hanem életre keltik. Nos össze álltak a Poco Locoban, így a 45 és a halál közt, megvalósítani legelvetemültebb ötleteiket. És valóban, ez a jellemző vonása a Poco Loco zenéjének.
Hihetetlenül változatosak és ötletdúsak szerzeményeik, kifejezetten vájt fülűeknek íródtak… A free-Jazztől, a King Crimson legjobb, legdinamikusabb dalait felidéző zúzások, gyönyörű saxafon szólók, pszihedelikus szinti elszállós betétek, ritmustöréses basszusriffek és a kemény feszes ritmusváltásos dob olyan elementáris erővel hatott, hogy az egyórás produkciójuk odaszegezett mindenkit a nézőtérre.
Frontemberüknek, Vladimir Liskának, aki mellesleg félig magyar és még töri egy kicsit a magyar nyelvet , olyan mély élces hangja van, hogy valami félelmetes.
Sajnos érteni viszont nem tudtam miről énekeltek számaikban, ami nagy kár, mert kifejezetten az volt az érzésem, hogy a lemezük anyaga amit előadtak, változatossága ellenére egy koncept album, mély mondanivalóval. Ezt látszik igazolni pazar szövegkönyves igényes grafikás cédéjük is mellyel megajándékoztak.

A Poco Loco-t legközelebb a zalaegerszegi Grabowsky Clubban lehet látni 2008 okt. 4-én, ahol meghívásunkra a Real Music feszt 5 fő vendégzenekara lesznek. Aki teheti és szereti az igazán igényes élő zenét, az ne hagyja ki, mert feledhetetlen élményben lesz része.