Nem mindennapi élményben volt részünk az augusztus végén megrendezett norvég Midgardsblot fesztiválon. Norvégia délkeleti részén, Horten városának szélén fekvő történelmi területen megrendezett esemény három napig a metal zenére és a viking kultúrára volt kiélezve. A különféle programok és aktivitások mellett Skandinávia metalzenekarai is besegítettek az északi világban való alaposabb elmélyülésben.

1. nap

Csütörtökön landolt a gépünk Osloban, ahonnan egy bő másfél órás vonatút vitt el minket Skoppum vasútállomásáig. Már a vonaton feltüntek a viking ruhát viselt fesztiválozók, akikkel együtt buszoztunk tovább Hortenbe. Nem egy tipikus norvég tájat kell elképzelni, hatalmas hegyvonulatok és fjordok Norvégia ezen részén nincsenek, viszont festői környezetből itt sem volt hiány. A vonatút nagy részén az alacsonyabb hegyeket csodáltuk, ahogy azok körbefogják a krémkék színben pompázó tengervizet. Horten városa is az egyik ilyen domboldalon fekszik. A fesztiválra sétálva mezőgazdasági területek köszöntek vissza, szénatekercsekkel és az említett tengerparttal. Mi hotelben, illetve vendégházban szálltunk meg, viszont aki nomádkodásra vágyott, az megtehette a fesztivál kempingben, ami 10 perc sétára esett a fesztivál területétől. Ide saját sátorral lehetett letáborozni, a sátorhelyért külön felszámoltak némi összeget.

 

Az esemény a Midgard történelmi központ területén, Borre parkjában lett megrendezve, ami Norvégia egyik legjelentősebb archeológikus területe a viking korból, egyben a világörökség része. Hat helyszínen zajlottak a programok. A Midgard Centernél különféle előadások várták az érdeklődőket. A Viking Playground és Park helszíneken inkább a gyerekekre összpontosítottak, voltak például troll és viking játékok, RagnaROCK KIDS TOUR, valamint Saga Telling. A sokféle aktivitásból is látszik, hogy Midgardsblot nem kizárólag egy korcsoportra fektette a hangsúlyt, hanem egy nagyon családcentrikus fesztivál több korcsoportot figyelembe véve. Sok babakocsis szülőt láttam talpig feketében, akik természetesen ugyanúgy ott voltak a metalzenekarok koncertjein is, a gyerekekkel együtt. A Village-ban bepillantást kaphattunk, hogyan éltek annó a vikingek, volt sütés főzés szabad ég alatt, kézműves tevékenységek. A fesztivál területén belül pedig két színpad adott helyet a fellépőknek, a Main Stage, valamint a mellette elhelyezkedő Gildehallen, ami egy viking templom rekonstruációja. A csarnokot néhány éve építették meg, ami egy igazán hangulatos hely különböző faragványokkal díszítve.

A fesztiválra csütörtök este hatra érkeztünk. A Main Stage színpadát csupa zöld fa és bokor borította, kezdődött a tradicionális dán folk mulatság, a Huldre koncertje. A banda hat tagú, női énekessel, szintén női hegedűssel, valamint dobossal, gitárossal, basszerossal és egy tekerőlantossal. Huldre a tavalyi Wacken fesztiválon 3. helyezést ért el a metal csatában, és ezen a délutánon sem kérdőjelezték meg tehetségüket. Egy színvonalas, szövegileg fantasy-ban gazdag produkciót adtak a dánok, és olyannyira beindították Midgardsblot-t, hogy az emberek körtáncot jártak a küzdőtéren.

Huldre koncertje után szétnéztünk a területen, ahol egy kisebb viking vásár fogadott a Main Stage mellett. A fesztivál területén kívül egy öt perc séta után a tengert is megtaláltuk, amiben muszáj volt megmártózni. Gyors fürdő után irány vissza a Main Stage-hez, ahol következett a Bergtatt. Az elbűvölő énekesnőhöz gyönyörű hang társult, aminek ereje a színpad első soraiban jött át igazán. A folkrockot játszó zenekarnál a számtalan hangszer mellett megtalálható a nyckelharpa svéd billentyűs vonós hangszer. A Bergtatt muzsikáját hallgatva hirtelen elkapott az északi hangulat. Teljesen magával ragadott a zene és a természet, hogy ott a fák között, Norvégiában történik mindez, egy igazán különleges helyen. És hogy itt lehetek, és hogy ezt átélhetem. Ez az érzés többször előjött a fesztiválon.

A koncertek közötti szünetekben a négy tagú Folket Bortrafor Nordavinden&Kati Ran mondái és sámán dobszólói repítették el Midgardsblot népét a távoli múltba. A csapat egy nap többször zengte el ódáit a régi időkről.

 

Az este bekövetkeztével ideje volt végre inni egy korsó sört, ami igen csak zsebbenyúlós, mivel 4dl sörért 70 koronát, átszámolva 2300ft-ot kértek el. Ez kérem Norvégia. Egészen meglepődtem, mikor megláttam, hogy a pohár alján töltik ki a sört, majd egy mágnessel zárják le a lyukas pohár alját. Ha kinyomtad a mágnest, odalett a söröd. Ilyet még nem láttam. A sörük viszont nagyon finom volt. És ha már italnál tartunk, meg kell említsem a buli gasztronómiai részét is.
Egyetlenegy ételt kínáló pult volt a fesztiválon, ahol négyféle menüből válogathattunk. Szerencsétlenségemre sikerült kiválasztani a legrosszabbat: a viking kebab kolbászból, káposztából, és kőszáraz tortillából lett összedobálva, amibe majdhogynem beletört a fogam. Ezért az élményért kifizettem 80 koronát. A másik opció a vegyes tál különböző ételmintákkal, ami egy fokkal jobb volt, igaz meg kellett belőle enni vagy 3-4 adagot, hogy jól lakj. A kaja részét ennyi pénzért kicsit nonszensznek tartom, főleg hogy a viking ízekhez egy csepp köze sem volt. Ennyit a negatívumokról, következzenek a további fellépők!

 

A Main Stage-t csütörtökön az oslói Solefald zárta, akik többféle stílussal ötvözik zenéjüket, ehhez mérten egy érzelemekben gazdag, mégis őrült showt láttunk. Ami különlegessé tette a koncertet, az a háttérben festő szerzetes, aki az előadással párhuzamban folyamatosan festette, összemázgálta, majd újrafestette a vásznat.

 

Ahogy besötétedett, egy másféle arcát láthattuk a fesztiválnak: pirosan kéken kivilágított fák, a templom, a csillagok és a tábortűz páratlan látványt nyújtott. Az utolsó produkció csütörtökön a Wardurnából ismert Einar Kvitrafn Selvik akusztikus szettje volt a Gildehallen-ben, amit különösen vártam. Alig égtek a lámpák, gyertyafényben hallgathattuk az ősi hangszereken előadott Wardruna nótákat, amelyek a Vikingek sorozatban is felcsengenek. Az első dalként a nagy kedvencem a Rotlaust Tre Fell csendült fel, amit hiheteltlen varázslatos volt hallani élőben egy egyszemélyes verzióban. Csupán egy ember és egy hangszer játéka, mégis az előadás mélysége és összhangja csontig hatolt, és elvitt egy másik dimenzióba. Becsuktam a szemem és átadtam magam a varázslatnak.

 
 

2. nap

A pénteki nap egy kis viking csatával kezdődött a Main Stage területén. Nem irigyeltem a láncinges, bőrnadrágos harcosokat, akik ebben a vaskos felszerelésben küzdöttek meg egymással az aznapi forróságban. A harcosok közül mindenki hősiesen küzdött, emelem kalapom a vikingek előtt!

Közben a Gildehallen-ben következett Ihsahn, azaz Vegard Sverre Tveitan gitár klinikája, aki mesélt nekünk riffekről, bemutatott trükköket majd válaszolt az érdeklődők kérdéseire. Egy nagyon barátságos és szerény embert ismerhettem meg, aki készségesen és részletesen mesélt a jövőbeli terveiről és a zenélés fontosságáról.

Folytatódott a program a nagyszínpadon, a tegnapi dallamos, folkos vonal után a péntek bekeményített. Következett a Sina from the Vastland, ami az iráni Sina Winter black metal projektje. Amit tudni érdemes Sina-ról, hogy jelenleg Norvégiában él, mivel hazájában illegális dolog black metalt játszani. Ehhez mérten itt kiadta elfojtott mondanivalóját, amit egy masszív koncerttel közvetített a hallgatóknak.

 

Az igencsak pörgős show után jött az Acyl az ethnic metal képviselői Algériából. Gitárok mellett különféle csörgőkkel színesítették a produkciót. Az őket követő banda, a Nidingr zenéje valamiért nem jött át, talán mert nem az én világom, és a kalapáláson és ordibáláson kívül nem sokat érzékeltem a koncertből. Meglehet a hangosítással voltak problémák.

Einherjer-t az idei finn Tuskán láttam legutóbb, akkor is tetszett, amit csinálnak, viszont itt sokkal jobban átjött a zenéjük. Valószínüleg a környék, a hazai terep, és a családias hangulat tette. Midgardsblot-ot ne úgy képzeld el, hogy több ezres tömegek tolonganak színpadok előtt. Voltunk ott pár százan, és a tömeg eloszlott, nappal pár tíz ember lézengett, estére megtelt a fesztivál terület, viszont ekkor sem kellett tolongani.

A nagyszínpadon folytatta az este főbandája az Ihsahn. Az elején nagyon élveztem technikás zenéjüket, a dalok sokszínűségét, viszont nem tudtam azonosulni ezekkel a nótákkal. A fáradtság győzelmére koncert végefele bementünk a csarnokba kicsit relaxálni, beszélgetni. Nagyon tetszett a Gildehallen eme funkciója, hogy ha az embereknek úgy volt kedvük, kicsit elvonulhattak ide.

Ihsahn után az estét az Enslaved zenekarból ismert Ivar Bjornson zárta ambient elektronikus Bardspec produkciójával a Gildehallen-ben. Nagyon kikapcsoló élményt nyújtott az elektronikus zene az olykor visszhangzó gitárszólókkal, halovány fényekkel. Igaz a közben levetített video rejtély maradt számomra, mivel a gyűrűn szertornázó nő amatőr videofelvételeit nem tudtam hova tenni. Ennek ellenére Ivar Bjornson ellazító produkciója megfelelő zárása volt a pénteki napnak.

3. nap

Eljött az utolsó nap, ami a legjobban érdekelt felhozatal szemponjából. Sok csütörtöki és pénteki fellépő maradt ott szombaton is, ahogy észrevettem nekik is új dolog volt egy ilyen fesztivál.
A szombati nap a svéd Fejd zenekarral kezdődött, akik nagyon is passzoltak Midgardsblot-hoz a zene autentikus voltját illetően. Itt is előkerültek a népi hangszerek, mint például a nyckelharpa, a tekerőlant, vagy a buzuki. Nem gondoltam volna, hogy ennyire fog tetszeni játékuk, azt hiszem több időt fogok szánni erre a bandára.

Fejd után siettünk a Gildehallen-be, ahol egy igazán különleges élményben volt részünk: sörkóstolás az 1349-cel, akik nemrégiben piacra dobták kétféle Pale Ale és Black Ale sörüket. A Pale Ale megízlelése egy igazán üdítő élmény, friss és üde íze azonnal lehűti az embert a forróságban. A Black Ale barna sör talán inkább ínyenceknek való, a nagyon sűrű kávészerű nedű magában foglalja az 1349 éjfekete jellegét. Külön élmény volt, hogy a zenekarból Frost, Ravn és Archaon szolgálta fel a söröket. Frost és Archaon beszédet is mondtak a sörkóstoláshoz, kifejtették, hogy nagyon alapos munka és érlelés eredményei ezek a sörök.

A kulináris élmény után jött az egyik legjobban várt fellépő, Myrkur. Myrkur egy dán lány egyszemélyes black metal projektje, maga a kifejezés sötétséget jelent izlandi nyelven. Myrkur a Nidingr legénységével adta elő élőben a dalokat. A koncert egy introval kezdődött tiszta énekkel és zongorakisérettel, majd kezébe fogta a gitárt és kezdődött a reszelés. Nem sok női zenész van, akit ki tudnék emelni kedvencemként, viszont Myrkur az elsők közé fúrta be magát ezzel a produkciójával és a nemrégiben megjelent M című nagylemezével. Minőségi zene, kristálytiszta tünde hanggal, hiteles hörgéssel és magabiztos kiállással.

Myrkur után következett egy nagyon régi kedvenc, a Kampfar, akiket még Wackenen láttam 2007-ben. Az utóbbi időben nem követtem a banda munkásságát, viszont a Ravenheart című dal egy örök favorit. Ez a szerzemény a mai estén is megszólalt és előidézte a 8 évvel ezelőtti koncertélményeket. Meglepődtem a banda fittségén, intenzitásából mit sem vesztett a Kampfar, eltelt 8 év és öregedésnek semmi jelét nem láttam. Dolk ugyanolyan kondiban van, mint anno, amin nem csodálkozok. Aki ennyit mozog a színpadon, annak nem hinném, hogy bármi fizikális gondja lenne. 

A Thyrfing produkciója valamiért nem kötött le, talán az eddigi előadókhoz képest nem ütötte meg a mércét nálam. Rajongók viszont jócskán voltak a küzdőtéren, ők gondoskodtak a megfelelő hangulatról.

Az 1349-hez még most volt először szerencsém, és hát enyhén szólva leesett az állam. Még most is ráz a hideg, amikor visszagondolok a koncertre. Egy bámulatos, profi, energiával teli, intenzív bulit adtak a norvégok, sok sok tűzzel és lendülettel. Archaon és Frost tűzfújással robbantak be, majd elkezdődött a reszelés. Archeon gitárjátéka az égbe vitt, Frost dobolásában nem volt hiba. Ravn ordított, széttárta kezét és fellobbantak a tűzcsóvák, mintha a pokol bugyraiból tört volna elő. Az miliő is jócskán dobott a hangulaton, a pirosan és kéken kivilágított erdő, valamint a Gildehallen a csillagos ég alatt és a hold fényében tökéletesen passzolt az effektív koncerthez. Félrenéztem és a black metalos család is ott állt az első sorokban a gyerekekkel együtt (ez is csak Norvégiában történhet meg).

A fesztivált Csihar Attila Void ov Voice szóló projektje zárta a Gildehallen-ben. Suttogó, olykor felsikító hangja egyéb effektekkel kombinálva sejtelmes atmoszférát teremtett a teremben. Ami kicsit zavaró volt, hogy az emberek fel alá mászkáltak a produkció közben. Ennek ellenére élveztük a különleges gyertyafényes performanszt, ott Norvégia egyik kis falujának szélén, ahol ezt a 3 csodás napot tölthettük el.

 

Ezennel szomorúan búcsúzok Midgardsblot-tól. Számtalan fesztiválon jártam már, de az itt átéltekhez hasonlóakat sehol máshol nem kaptam. Összegezve Midgardsblot-t, egy nagyon érdekfesztítő, egyedülálló, pozitív élményekkel teli hétvégében volt részünk. Az északi zenekarok hatása, a norvég emberek kisugárzása és a hely atmoszférája mély nyomot hagyott bennem. Mindezek hatására erősen gondolkozok rajta, hogy megtanulok norvégul is.

Jövőre is lesz Midgardsblot, úgyhogy ha szereted a természetet, a jó bandákat és egy kicsit is érdekel a vikingek világa, ott a helyed! További információ a fesztivál honpalján: http://midgardsblot.no/

Midgardsblot-on készült képek megtalálhatóak a GALÉRIÁBAN.
Fotók: Arché Photography