Brygmus – interjú: Elevenen, tűzben

Winci

2022. február 20.

2

A 2019-ben Budapesten alapított csapat már 2020-ben is feltűnt a különböző klubkoncertek híradásaiban. A csapat tagjai már egy évtizeddel évvel korábban (2015-től) fel-feltűntek különböző, kísérletezős hangzású zenekaraikkal. A Brygmus első megjelenésének, a Black Sabbath és Bathory keverékeként hangzó „.​.​.for all that is holy! EP-jének2020-es kiadásáról azév februárjában adott hírt a Fémforgács. A két dalban kicsit zörgő, pergő, jól mélyre hangolt gitárok, igen lassú, nem annyira változatos, inkább monoton muzsika hallható. Komódi Szofi orgánuma már ekkor fémjelezte a zenét. A Vitiate című blackened sludge/doom metal stílusú első, 7-számos lemezük megjelenéséről 2021. áprilisában adtunk hírt. A Grrrmba és Her Highness csapatokat is erősítő tagokból álló, 2020 óta 4-tagúvá bővült Brygmus a Dying Sun Records-nál megjelentetett kiadványa révén keresi a szélesebb közönséget.

A Brygmus 2021. áprilisában közzétett Buried Alive című (korhatáros) videoklipes dala továbbra is a korábban megismert zenei jegyeket tükrözi. Lassú hömpölygés, laza, húrokkal és talán a bálnák által jól hallható mélységű hangokkal, ütemek furcsa disszonáns lezárásaival és Szépen kongó, döngő dobokkal. A Quorthon-féle károgó reszelős éneket az ún. ambient stílus zajos, lebegős szólók, majd gitáron eljátszott zümmögőkórus egészíti ki. Ehhez már természetszerűleg társul a fazékhangzású dob is (egy korábbi ajánlóban a Metallica – Load lemezét említett a szerző). Amikor – a számomra – kissé egysíkúvá válik, ott a dob kap szerepet.

A sorra felbukkanó hanghordozók vizualitása, a borító, a megjelenítés koncepcionális: brutális, fekete-fehér-vörös. Nagyon passzol az eredeti stílus első csúcskorszakához és a zenekar (természetszerűleg nem ugyanakkori) demo-korszakához.

A sötét undergroundból feltörni készülő csapat felállása Kovacsics Tamás – basszus (Her Highness), Szakács Bence – gitár (Grrrmmmba, Level Exit, Goat Stalker…), Komódi Szofi – ének és Illés Ádám – dobok (Downrange).

A rövid bevezető után ti hogy mutatjátok be csapatot?

SzB.: Szofi a hamisítatlan Quorthon-hangú lány – ének, Illés Ádám – kongó fazék, Kovacsics Tamás – (bánatomra ide nem találtam hasonlatot) így csak egyszerűen basszus, és jómagam, Szakács Bence – zümmögő kórus.

KT: Én a Brygmus megalakulását arra az időpontra datálom, amikor Bence megkeresett egy új, elborult, disszonáns sludge banda alapításának az ötletével. Szofi csatlakozásával viszonylag hamar sikerült egy olyan felállást összehozni, amivel már elkezdhettünk komolyabban dolgozni az ötleteken. A kétszámos bemutatkozó EP-t még élő dob nélkül rögzítettük, majd nem sokkal később a felállás kiegészült Ádámmal, és azóta is ebben a formában tevékenykedünk.

Minden zenekar életében emlékezetes pillanat a demokat köbvető első komoly lemez megjelenése. Gratulálunk hozzá! Hogy telt el az első hónap a megjelenés óta?

SzB: Köszönjük! Ugyanúgy, mint bármely másik hónap. Nem kapott nagy beharangozó reklámokat, hírekben is csak pár oldalon szerepelt. 

KT: Azért közben elosztogattunk pár CD-t is [nevetés]

Lehet szőrös szívűnek gondoltok a bevezetőm kapcsán, ám én még úgy érzem, a csapat még az útkeresés időszakában. Erről mi a véleményetek?

SzB: Jó pap holtig tanul!

KT: Szerintem a zenei részért felelős szekció van már annyira tapasztalt és határozott, hogy útkeresésről nem beszélhetünk. Konkrét elképzeléseink vannak, és ezeket igyekszünk megvalósítani. A folyamatos fejlődés viszont természetes és kívánatos.

Igaz, ugyan, hogy ezzel a sludge/ambinet/blackened stílussal elég nehéz megállapítani, mikor kialakult, befejezett a zene, talán ez a vélemény nem is igazán számít?

SzB: Ezt a kérdést úgy érzem hogy nem értem. De majd tanult kollégáim minden bizonnyal rendbeteszik ezt a kérdést is.

KT: Akkor befejezett a zene, ha az alkotó annak érzi. Ez minden műfajnál így van, vagy legalábbis így kéne, hogy legyen.

Egyszerre több bandában is játszotok. Hogyan tudjátok elkülöníteni az egyébként is underground stíluson belül a különböző hangzást? Úgy értem, mi határozza meg, hogy a Brygmusszal pontosan melyik stílusú/felépítésű/hangulatú dalokat fogjátok játszani?

SzB: Úgy, hogy most épp a Brygmus-hoz ülök le témázgatni vagy épp a Grrrmba-hoz.

Míg évtizedekkel ezelőtt meglepő volt női fronténekessel játszani, és a Holy Moses-t és a KAT-et leszámítva csak a dallamosabb stílusokban énekeltek csajok a színpad elején, ez a felállás már nem kuriózum, igaz nem is többségi. Szofinak adott bátorítást a sok létező példa, vagy a zene önmegvalósító jellegét tekintve inkább magát találta meg, függetlenül a példáktól?

KSZ: Én nekem előszőr 12-13 évesen adott ihletet például az Arch Enemy, a The Agonist és sok más női frontemberes zenekar, akkor kezdtem el megtanulni screamelni is, ezután voltak projektjeim, amik sosem láttak napvilágot.

Mennyire elfogadott a fényképek alapján törékeny énekesnő a közönség köreiben egy ilyen nyers zenében?

KT: Én személy szerint nem igazán tudok a színtéren ilyen jellegű el-nem-fogadásról, de a személyes érintettség okán Szofi valószínűleg bővebben tud nyilatkozni a kérdésben.

KSZ: Én sem éreztem eddig el nem fogadást, szerintem könnyen befogadott engem a közönségünk.

Van-e és ha igen, akkor mi a stratégiátok a zenétek népszerűsítésével? Hogyan tudjátok követni hová jutnak el a kiadvány?

SzB.: Jelenleg is egy 60 fős marketing szakemberekből álló csapatot foglalkoztatunk elosztva a kontinensekre. Még a sarkvidékre is eljutunk.

A lemez november elején jelent meg. És mi a következő célotok?

KT: Keressük a koncertlehetőségeket, és ha épp nincs ilyen, igyekszünk magunknak megteremteni. Ezen kívül készülnek új dalok, előbb-utóbb várható majd újabb kiadvány is, illetve tervben van merch is a most megjelent lemezhez.

SzB: A pólók épp a héten készültek el. Azt kipipálhatjuk. Egyébként pedig lehetőség szerint jó bulikat csinálni, valamint megtanulni a következő anyag dalait.

Milyen és mekkora közönségig szeretnétek eljutni? Feltételezem szeretnétek külföldi klubokban is játszani a nemzetközi közönségnek.

SzB: Én még a Vidám vasárnapot tekinteném egy komoly mérföldkőnek. Ott igazán sok remek ember előtt játszhatnánk és hírdethetnénk a sazeretet erejét.

KT: A magam nevében azt mondhatom, hogy nincsenek és soha nem is voltak a közönség számszerű méretével kapcsolatos ambícióim. Számomra a legfontosabb, hogy hiteles körökben mozogjunk, általunk nagyra tartott zenekarokkal lépjünk fel, és a zenénket, mondanivalónkat értő és értékelő emberekhez eljussunk. Ha a releváns embereknek tetszik, amit csinálunk, nekem az jelenti az elismerést – a szélesebb tömegek nem érdekelnek.

Kikkel játszotok szívesen a hazai zenekarok közül? Szerintetek fontos a hasonló stílus egy többzenekaros klubkoncerten?

KT: Sajnos – az utóbbi évek pozitív változásai ellenére – a valódi sludge színtér mindig olyan kicsi Magyarországon, hogy hosszabb távon lehetetlen lenne csak hasonló stílusú zenekarokkal játszani. Úgy gondolom, hogy a zenei hasonlóság nem is feltétlenül lényeges, ha van a fellépők között egyéb kapcsolódási pont, közös alap, akár tematikában, akár hozzáállásban. A magam részéről szívesen játszom sokféle bandával a grindcore-tól a black metalig, amennyiben számunkra mérvadóak.

Kérlek, meséljetek a lemez keletkezéséről. Milyen témákat ragadtok meg szívesen?

KSZ: A Buried Alive szövegét én írtam úgy gondolom az okkultabb szövegileg mint amiket Bence és Tomi írt.

Meddig terjed a stílusotok, vagy a komfortzónátok határa zeneileg? Kérdem azért, mert a dalok távolról hasonlóak, közelről pedig kissé eklektikusak, szertelenek. Ebben mennyi tudatosság rejlik?

SzB: Stílusunk Bajor Rádiózenekartól a Bécsi Filharmonikusokig terjed. Az egyetlen tudatos a zenénkben az a sátánizmus.

Figyelemmel kíséritek a ti stílusotok, ill. a hasonló zenei területnek az undergroundban is szinte mérhetetlenül széles zenei sodrát?

KT: A magam módján természetesen követem az undergroundot, és bár a mai digitális világban, ahol szinte minden zene egyetlen kattintásra van, borzasztóan felhígult a kínálat, és az emberek nagy része is botrányosan elkényelmesedett, azért mindig lehet találni pár olyan csoportosulást, zenekart és kiadványt, amelyek értéket képviselnek.

Állnak olyan példák előtettek, akit akár zeneileg, akár a szövegvilágban, a stílus melletti elkötelezettségben, vagy egyszerűen csak a zenei hatásaitok miatt említenétek?

SzB: A teljesség igénye nélkül pár kitűnő banda: Havária, Boru, Arkas, On Graves, Oaken, Torn From Earth, Wasted Struggle, Kolp, és még sorolhatnám tovább más-más stílusokból is a jobbnál jobb zenekarokat.

KT: Itt megragadnám a lehetőséget, hogy felhívjam a figyelmet pár rejtett fekete gyöngyszemre az elmúlt évekből, amik nem kapták meg azt a figyelmet, amit valójában megérdemelnének:

Negative Slug – Bliss of Corpse (2018)
A nyers szennyvízben térdig gázoló horvát banda nemcsak a szűkebb térség, de az egész (rothadó) világ egyik legjobb, legautentikusabb sludge zenekara, akik a 10 pontos zene mellett a mindent figyelmen kívül hagyó attitűdben is követik a műfaj nagy legendáit. Ez a 2018-as EP talán a legelvetemültebb anyaguk.

Surrogate Prey – Wisdom to Scramble Your Brains Lysergik (2019)
Kis országok kis színterei sok esetben többet és jobbat tudnak nyújtani, mint akik viszonylagos reflektorfényben vannak. Nincs ez másként a Fülöp-szigetek esetében sem, a maroknyi fanatikus tagból álló vattaszájú kollektíva (aka. Camellinggus) nevéhez jó pár banda fűződik, közülük most a Surrogate Prey eddigi egyetlen nagylemezét emelném ki, de érdemes utánanézni a többi kiadványuknak is!

Miser/Gawthrop/Sithter – Far East Nihilism Front (2021)
Az ázsiai színtér 3 bandája egy spliten: kiskanálban izzó mocsárbarna gyűlölet 40 percben.

11Paranoias – Reliquary for the Dreamed of World (2016)
Vannak zenekarok, amiket a “pszichedelikus” jelzővel illetnek, mert a gitárosuk vett egy delay pedált, és van a 11Paranoias, akik egy komplett audiovizuális tripet raknak le azok elé, akik megvásárolják a lemezüket, háromféle színszűrős szemüveggel egybecsomagolva, amelyekkel feltárható az artwork egy-egy újabb paranoid dimenziója.

Lares – Towards Nothingness (2020)
A 2020-as év egyik legkellemesebb meglepetése; a negatív dimenzióváltás kultusza.

Dridge – Curing (2021)
A kezdetekkor még death/doom hatásokat mutató banda egy olyan proto-sludge worshipet rakott össze az első nagylemezére, amilyent nagyjából a Buzzov*en korai anyagai óta nem lehetett hallani, de ezek a témák egészen a Kilslug-ig és a Black Flag “My War” albumáig ásnak vissza.

Köszönjük az interjút és további sok sikert kivánunk a formációitoknak!

Köszönjük a megkeresést! És ezúton is szeretnék üzenni a családomnak: Szeretlek titeket!