Aktuális EP-ajánlónkba az old-school thrashtől a veszett blackened hardcore, a kísérleti avantgardista dallamokon át a divatosabb alter / prog-rockig mindenféle finomságot találtok. Vagyis újra az underground svédasztaláról válogattunk gyomorkímélő „diétás” falatokat.

2023-ban is van még helye a múltidézésnek, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az Agresszor zenekar első EP-je, amit E.S.E. címmel szabadított a világra február 3-án a 2015-ben alakult öttagú formáció. A játék neve old-school thrash, de annyira, hogy időben a ’80-as évekig, helyileg pedig egészen a Bay Area-ig érdemes visszatekinteni. Ezt idézi a logo is, de még inkább a zene. Lejön, hogy élik a stílust, annak minden kellékével és zsánerével. Kopogós tika-tika dob, kiabálós ének, csordavokál, ismerős riffek. Sajnos nagyon érezni még a gyermekbetegségeket, főképp a dalszövegek és a prozódia terén érzek fejleszteni valót. Az, hogy szerintem egy olyan stílust élesztettek újjá, ami egy letűnt korszaké még nem lenne gond. Azt hiszem mindent megtanultak, amit a stílusról lehet, annak hazai vetülete is megjelenik az Akaratkorlát című tételben, ami az iskolapéldája lehet annak, hogy milyen az, amikor a technika, a mondanivaló meg a tudás megvan, de hiányzik az egyéniség. Tudjuk, hogy mindennek megvan a saját közege és közönsége, de azon érdemes lenne elgondolkodni, hogy legyen benne valami csavar, hisz láthatjuk, hogy vannak fiatal thrash csapatok, akik az alapstílust modern köntösben akár sikerre is tudják vinni. Szóval én nagyon hiányolok valami modernebb megközelítést és némi egyéniséget.

(Sanyi)

A japán blackened / sludge / hardcore metal trió a Worship Pain február első napjaiban jelentette meg új EP-jet Starless, Endless címmel. A csapat 2017 óta nagyjából 3 évente hoz ki egy újabb EP-t. A szóban forgó Starless, Endless a harmadik a sorban, amelyre 3 gyors és dinamikus, neurotikusan – zaklatottan középtempójú, néha akusztikus elemekkel lágyított sötét és fájdalmas agóniákkal megkomponált dalt tettek fel. Itt nincs semmi finomkodás, szó szerint zsigerből nyomják az arcunkba rideg, sterilitás mentes durva témáikat, amik annak ellenére, hogy más hasonszőrű bandáktól (Wiegedood, Fistula, vagy a hazai Oaken) már tucatszámra hallottuk mégis a meglepetés erejével vágnak pofán. Az EP, ahogyan azt a címe is mutatja, a világba kiáltja a reményvesztett lelkek végtelen fájdalmát és kilátástalansággal vívott mindennapi csatáját.

A norvég származású She Said Destroy szigorúan stúdió bandának tekinthető. A formáció 2000 óta létezik és számtalan demóik, illetve single-dalaik mellett eddig három nagylemezet és két EP-t adtak ki. EP-ik közül a legutóbbi a Bleeding Fiction II: Child Of Tomorrow, amely összességében egy közel 15 perces tételt tartalmas. Ezt a dalukat hallgatva azt kell, hogy mondjam, a magát extrém metalnak tituláló csapat, bőven túl tesz eme kategóriába való besoroláson. Jó, persze tudjuk, az extrém metal egy széles skálán mozgó skatulya. De lássuk magát a dalt. Egy szürke szomorúsággal teli post-rock indítás után egyből egy kaotikus hangvételűbb metalic hardcore-ba vált ált, amiből kacifántos disszonanciával ágaznak, vagy inkább törnek ki olyan műfajok, mint a modern tech-death, a groove metal, a progresszív rock és metal vonalai, valamint a black metal, a kissé pszichedeliába hajló kozmikus art-jazz, a mathcore, az összetettebb djent és az elektro-ambient rezgései. Ennek a dalnak egy olyan folyton változó lüktetése, intenzitása van, ami egyszerre megnyugtatóan andalító, és egyben félelmet keltően kényelmetlen hatású is. Egyik hangjával érzékien simogat, az ágyba visz, a másikkal meg agresszíven pofán b.sz, vagy épp az utcára hajít ki.

A Konok egy a dallamosabb, rádióbarát alter-rock, pop-rock / elektro groove és a modern metal lágyabb vonalán mozgó pécsi zenekar, akik a tinédzserkori örömzenéléstől számított időszakukkal több mint húsz éves múltra tekintenek vissza. A nem túl ismert, trió felállású csapat ennek az időszaknak az átöleléseként készítette el Építs hegyet címet viselő EP-jét, melynek dalait Hárich Gábor (Solar Scream) énekelte fel. Dalaik a fent említett stílus jegyeken túl még az art-rock, a prog-rock, valamint a riffcentrikusabb modern metal. Kicsit olyan mintha a Black-Out korai alter – grunge vonala és a Fish gumi rockja találkozna némi erősebb, de viszonylag könnyen befogadóbb arculattal. Ennek legjobb példája a záró Préseld össze, ami a legsúlyosabb tételüknek is nevezhető. Kár, hogy az egész EP nem bír ilyen húzással.

Viszonylag rövid időn belül újabb két dalos EP-jével jelentkezett a budapesti hardcore / groove metalos Havanna. Mundane Meltdown című kislemezük valamivel több mint 5 perc, így az én ajánlóm se lesz túl hosszú. Dalaik a tőlük megszokottan hozzák a döngölős, masszív riffeket, valamint társadalomkritikus, köz”lincs”hangulatú témákat. Hallgatva őket azt kell, hogy mondjam, kicsit mintha visszább vettek volna a HC vonalból és helyettük a veretesen zakatoló, súlyosabb groove tempók kaptak nagyobb szerepet, az énekbe pedig mintha belecsusszant volna egy malacfarknyi gore hatás. Egy igazi kis buli anyag, tele fülledt energiával, ami egy klubban abszolút nagyot tud robbanni.