A November Rock Night, a nagysikerű Metal Millenium rendezvények folytatása más néven. Nem tudom, mi állhat a névváltoztatás hátterében, de a lényeg, hogy egy új, talán még színvonalasabb rendezvény született, ami méltó utódja az egykori Metal Milleniumoknak. Az estét az Amaranth zenekar nyitotta, akiknek ez volt az első igazi koncertjük az új felállással. Klasszikus heavy-metaljukkal nagy sikert arattak, az akkor még „szellős” koncertteremben. Apró hibák azért előfordultak, de mindenképpen jó úton halad a zenekar és érdemes megismerni őket. Az Amaranth után a következett a budapesti Alhana, akik tündérmetáljukkal robbantak színpadra. Nem voltak túl jó formában. Épp Szerbiából tértek haza, s onnan jöttek egyből Tatabányára, s ez meg is látszott a produkción. A hangzás sem állt melléjük. A technikus kollégák kb. a műsor felénél vették észre, hogy szinti is van a színpadon. A gitárok is elég kásán szóltak, a dobból alig lehetett valamit kivenni. Az első sorban, ahol az alapokról érkező hangáradat kivehető volt, állítólag jó volt a hangzás. Mindenesetre a lelkesedésük és a tehetségük, valamint a kreativitásuk megkérdőjelezhetetlen. Az énekesnő hangja különleges és elbűvölő, valamint nagyszerű zenészek veszik körül.

Őket követte a tatabányai Agregator, akik hazai pálya lévén fantasztikus showt nyomtak, a már szép számmal összegyűlt tömegnek. Főleg a Szürkület album nótáira koncentráltak: Soha már, Ha lesz hajnal, Szürkület. De volt Puszta lét, s a ráadásban Sötét Éden is. A gitárok itt is végig nagyon kevesek voltak.

Aztán a Tűzmadár vette birtokba a világot jelentő deszkákat. Szintis nélkül érkeztek ezúttal, de ez nem vont le semmit a produkció minőségéből. A Fények album dalai mellett (Szép hazugság, Ébredj, Colombus, Fények) előkerült a Jégkirály című dal is. Nagyon jó hangulatot varázsoltak a teremben, bár az újabb dalaikat kevesen ismerték. A gitárok nagyon halkan szóltak, ellenben a lábdob és a pergő szinte mindent elnyomott.

A Fekete Sereg hozta a tőlük megszokott formát. Kishíján „szétszedték” a színpadot, fergeteges hangulatot teremtve a közönség nem kis örömére.

Majd jött az egyórányi csoda. Ahhoz képest, hogy a Cross Borns zenekar tízéves születésnapi koncertje volt ez, nem sokat játszottak. Legalábbis számomra nagyon kevés volt. Ők is szintis nélkül léptek fel, de Tűzmadárékkal ellentétben nem otthon hagyták a billentyűst, –  hiszen ott volt Jankó Gergő a tömegben – , hanem elhagyták zenéjükből a hangszert. Egy fantasztikus intro után a Fáraó átkával robbantak a színpadra. Pontos számlistával itt sem tudnék szolgálni, de biztosan volt Szentek kezétől pusztulva, Varázslat mestere, Tőr a sötétben, Vadászat (amely nélkül nem múlhat el Cross Borns koncert, s milyen furcsa volt így szinti nélkül), Szív sötét folyói (te jó ég milyen hatalmas libabőr nóta), majd a Leonardo álma után levonultak, s még egy ráadásra visszatértek, amely az Istenek alkonya volt. Fel nem foghatom, hogy vannak emberek a Földön, akik nem tudják értékelni ezt a gyönyörű, őszinte érzésekkel teli muzsikát. Elvarázsol, utat mutat a gyűlölet, s pénz által vezérelt világunkban. Ráadásul mióta Racs „Dagatt” Attila dobol a zenekarban olyan energiával szólalnak meg a dalok, mint még soha. Ez a különleges energia csak egyetlen zenekarnál tapasztalható, s az a Cross Borns.