Valamikor februárban, egy pécsi utam alkalmával találkoztam először a Pallai Produkció plakátjával, miszerint március 15-én Pécsen az Expo Centerben Rock és Blues legendák cím alatt CSÍT, Lord, Karthago, Beatrice, Deákbill, Balázs Fecó, Török Ádám és a Mini, valamint Ismerős Arcok koncert lesz.

Nem is kellett sokat gondolkodni, 2008 március 15-én, egy rozoga „kispolszki”-val meg is érkeztünk fél négyre az Expohoz (annyira nincs kint a város szélén mint a Malomvölgy, de félig… 🙂 ). Korábban az Expo szabadtérién voltam „hasonló” rendezvényen, az Operaház Fantomja előadásán, ami finoman szólva kritikán aluli színvonalú és minden elképzelésen felüli árú volt. Reméltem, hogy ezen rendezvényen pont ennek ellenkezőjét fogom tapasztalni, és a 2990Ftos elővételi jegyár és a felsorakoztatott „legendák” alapján erre joggal számíthattam. S bár még igencsak hűvösek az éjszakák, de esélyesnek láttam hogy lesz akkora keletje ennek a koncertnek hogy bizony a rockerek nem férnek el a fedett téri rendezvénycsarnokokban. Csalódnom kellett. Kapunyitás, (azaz 16 óra) után pár perccel simán, szinte várakozás nélkül jutottunk be, pedig csak egy beléptetőkapu volt. A biztonsági őrök rendesen átvizsgáltak, kedélyesen köszöntöttek mindenkit (az ünnep hangulatához híven, a Nagy-magyarország kitűző elmaradhatatlan kellék). Az érdeklődés nem tűnt túl nagynak, bár hozzá kell tenni, hogy Pécs egy őskommunista város jelenleg is. Örvendetes módon a rendezvény helyszínén a dohányzás tilos volt, s erre a célra egy külön szabadtéri dühöngőt alakítottak ki. Az Expo belső folyósólyának két szélén lehetett megtalálni a wcket, bár több közülük üzemen kívül volt… Középtájékon lehetett bejutni a rendezvények színhelyére, az ajtó mellett sörpultok, ülőhelyek, kicsit arréb a szokásos butik. (Az egyik butikban Olasz zászlót is árultak. Nem tudom, lehet úgy vélték hogy lesznek annyira bekómált Magyarok is, hogy összetévesztik a vízszintest a függőlegessel… :)).

Elsőként a CSÍT lépett fel, mikor beértünk, (16 óra után pár perc) már az első számukat nyomták (az Operaház Fantomjának a feldolgozását – rossz emlékek – snitt), legalább egy fél órát várhattak volna a kapunyitást követően a kezdéssel. A CSÍT egy helyi kötődésű, nemzeti érzelmű banda. Korábban, 2005-ben már hallottam játszani őket, akkor főleg feldolgozásokat nyomtak, így tehát most is erre számítottunk. De mint kiderült azóta saját dalaik is vannak, és szinte csaknem saját dalokat játszottak. Igen kellemes, élvezetes, dallamos zene, a hegedű hangzása az énekes reszelős hangja a női énekhang-aláfestéssel úgy vélem kiemeli őket a hasonló amatőr (?) zenekarok közül. A CSÍT annyira megtetszett, hogy a sörkínálatot csak ezután vettük szemügyre. A korábbi Pallai-rendezvényektől eltérően itt már nem csak a cseh remekkel találkozhattunk, hanem 300 Ft-ért már Sopronit is kaptunk, ami végül is fesztiválárnak megfelel. DE! És itt jön a számomra örvendetes változás: BARNASÖR KAPHATÓ! (Igaz csak soproni fekete démon, de legalább barnasör, 5.2%…) 400 Ft-ért már vöröscsillagos sört is lehetett inni, bár természetesen ennek semmi köze a magyarországi történelmi eseményekhez. Így egy barna sörrel felszerelkezve most már nyugodtabban körbe tud nézni az emberfia… A küzdőtér hátsó szegmensében pár sor emelvény is helyet kapott székekkel, ami igen népszerű kelléknek bizonyult az őszes hajú, vagy kisgyermekkel érkező rajongók körében. Hiába, családi rendezvényről van szó, bár erre a Beatrice kissé rácáfolt (másfél órára punk rétegrendezvénnyé változtatta az amúgy rock és blues ünnepet), de erről később… A hangosítással különösebb probléma nem volt, sőt talán túl jó is volt a terem méreteihez képest. CSÍT után következett a Török Ádám és a MINI (a kiírásban Balázs Fecó jött volna). Korábban hallottam már ezt a Blues formációt, de akkor(iban) valahogy nem gyakoroltak rám ilyen pozitív benyomást. Egy biztos, az énekes-fuvolás (ő Török Ádám) pozitív értelemben véve nem normális. Fellép egy nagy darab tetovált, bőrfejű kigyúrt fazon a színpadra, majd előkap egy olyan „férfias” hangszert, mint a fuvola. Igen jó, kemény blues muzsika és ének, élvezetes előadás (sosem láttam még olyant, hogy zeneszám közben az énekes a hangszerével ritmusra üsse a dobos fejét, vagy az indián nyílfúvócső és a muszka gépfegyver imitációi közötti változatos formákban mutassa be annak használhatóságát). Mindenképpen utána fogok hallgatni ennek a bandának. Sajnos, mint a CSÍT esetében, itt sem ismerem a zenekart közelebbről, így nem is nagyon sikerült megjegyeznem egy szám címét se (de az mindenesetre biztos, hogy a második doboz barnasör is elfogyott). Ezután következett Balázs Fecó egy szál magában és egy billentyűzettel. Gondoltam, erre meg kell bontani a harmadik dobozzal is… Tőle szinte csak olyan dalokat hallhattunk, amelyeket mindannyian ismerünk a Korál-os időkből, (pl.: Homok a szélben, Kölykök a hátsó udvarból) és szintén meglepődéssel töltött el, hogy a kora ellenére, azért a hangja még nagyon rendben van, a dalok mondanivalója pedig olyan érzelmi témákat dolgoz fel amely a legtöbb ember életében előfordulnak. Persze kissé nevetséges volt mikor néhány esetben a dobot és a gitárt alá kellett playback-elni (ő meg „csak” énekelt és a billentyűt kezelte, illetve néha rákiálott a háttérben felállított üres dobfelszerelésre, hogy „és most a ritmus”, vagy azt bizonygatta a közönségnek, hogy ő bizony játszik, és még ha a többi alájátszás is, az ének meg a billentyű valódi. Higgyük el neki, hiszen egy jó hangulatú elődás volt.). Az első alkalom, amikor tényleg tele volt a rendezvénycsarnok, az a Deák Bill volt (Magyarok! Férfiak és asszonyok! Hallgassátok Bill kapitánytól…..). A koncert egy furcsa megjegyzéssel folytatódott. Bill kissé nyűgös volt a fellépés sorrendje miatt, és valami olyasmi magyarázott, hogy „na majd meglátjuk hogy kire mennyien kíváncsiak, és majd az alapján legközelebb más lesz a sorrend”. Nem igazán értettük ezt akkor még, hiszen Bill is főzenekarnak lett kiírva… De ettől eltekintve Bill félelmetes hangulatot csinált, szállt a por, egyre melegebb lett, tolongtak az emberek… Alig egy óra játék után Bill kijelentette, hogy „Most szóltak hogy 10 percem van, de ez engem nem érdekel, nincs 10 perc, 20 perc van”. Majd játszottak tovább… Őket követte a Lord együttes, és itt már azért érezhető volt, hogy ők sem fognak túl sokat játszani. A legismertebb számokat leadták, az új albumról a Kifutok a világból, a régiekről természetesen az Itthon vagy Otthon, Rossz fiúk, Csenddel üzenek, majd egyszer csak vége. Úgy kellett őket visszaimádni a színpadra, hogy az elmaradhatatlan Vándor-t lejátsszák. (Közönség nem volt teljesen tisztában itt sem a Lord-os szokásokkal sajnos, aki szereti a Lord-ot az most tudja mire gondolok…) Csak az ismert számok, nincsenek magánakciók, egy szimpla zenekarbemutatás. Nem értettük, mire ez a nagy sietség. Alig egy órát játszottak. Lord-ot követte a Beatrice. Feró berobbant a színpadra, kívánt egy „kibaszott kurva jó estét”, majd kért egy „csúnya lányt”, mutogatta a kézpinát, csattogtak a farkasfogak, indult a pogo, „hegyek között völgyek között zakatol a vonat”. Nem kifejezetten családi rendezvényre való, inkább egy Tankcsapda vagy Cool Head Clan elé/után tudtam volna elképzeli. A koncertfelhozatalba leginkább egy Bikini illett volna, na igen. Feró egy kicsit erős volt… Pláne több mint másfél órába. Attól függetlenül, hogy persze, a Feró megmondja, alapigazságok és alapérzések, de azért kell elé egy szűrő, amin keresztül már élvezhető a dolog. A vége felé Feró bejelenti, hogy D. Nagy Lajos gyereket „csinált”, de annak nem ő az apja hanem a Beatrice gitárosa (azt hiszem ez legyen az ő magánéleti problémájuk és nem a koncertközönséget kellene ezzel fárasztani, hiszen ez senkit nem érdekel, csak a zene és a haza!) Eljátszották a Mielőtt elmegyek című ős-bikini dalt, kiemelve, hogy ez bizony az ő számuk, akárki akármit mond. Legvégül gőzleengedés, Gyurcsány takarodj, meglepetésként Székely Himnusz. Szép volt, csak sokan nem tudták (híg közönség), talán ’48 alkalmából a Himnusz vagy egy Kossuth nóta találóbb lett volna. Határozott pozitívumként említhetem a Feró-féle műsorban viszont, hogy sok olyan magyar-kultúrkörbe tartozó dolgot is mondott ami a legtöbb látogatónak – véleményem szerint – új és érdekes volt. Persze ezt is a maga módján tette, de attól még megtette. Dsida Jenő – Pslamus Hungaricus-ából idézett egy (nem túl jól sikerült) dal formájában, és az idézetek sem voltak mindig pontosak, valamint a Petőfi-vers telitalálat volt, aminek a vége természetesen az lett, hogy Utálom az egész XX. századot! A klasszikus 8 óra munka-t meg a Pancsoló kislány-t nem játszották nagy bánatomra. (Lehet hogy már Feró-ék sem dolgozzák le azt a 8 órát és így nem tudják autentikusan előadni? 🙂 ) Beatrice még sokakat vonzott, aztán a következő zenekar koncertjén, a Karthago-n már viszonylag szabadon lehetett mozogni (23:15 körül kezdődött és 0:40 körül lett vége). Takács Tamás a szokásos idióta mozgásával röhögésre ingerelt mindenkit, de az az elefántdübörgés még mindig igen jól szól. Negatívum, hogy igencsak túlfényezték magukat verbálisan, kiemelve hogy ők aztán mindenféle hangszeren jól játszanak (jó, a dobos énekelt, az énekes meg dobolt is egy-egy számban), nomeg hogy ők aztán nem playback-elnek…. (Vajon miért kell ezt ennyire hangsúlyozni? Végül is a rockkoncert erről (is) szól, nem?) Mindenesetre örüljünk neki, hogy nem önbizalomhiányosak és még mindig élteti őket a Rockzene. Ezután következtek az Ismerős Arcok, amin már sajnos csak igazán kevesen maradtak, és én sem tudtam őket meghallgatni, pedig egy igen erős jobboldali beállítottságú zenekar (autentikusabb mint a Feró, aki már régen eladta magát azoknak a médiumoknak, amelyeket minden igaz, magyarhitű ember még a szájára sem vesz, nemhogy bekapcsol), mert a fuvar sajnos így alakult amivel haza tudtam keveredni.

Összességében elmondható, hogy közepes érdeklődés mellett megrendezett jó hangulatú koncert volt, köszönet érte a Pallai Produkciónak hogy bepróbálkozott egy vérkommunista várossal is a Mecsek lábainál…