„Vérbajos kóklerek, királyok és bolondok,

a szajha Párizson, ó, mire is valók

e testek, lelkek és e mérgek és e rongyok?„

… Ne feledjetek el megfürödni a mocsokban

Komoly, mondhatni istentelen lesz e heti EP sorozatunk, amiben most (leginkább) az underground extrémebb vonalai kapnak helyett. Az alapokat a death és a black műfaj, valamint annak ágai adják. Mindezekhez organikus zajterror és riff-imádatként egy nehezebb sludge/doom massza kapcsolódik.

Legacy of Torment

A Legacy of Torment egy nemzetközi slamming brutal death metal zenekar, melynek tagjai Ausztráliából, Magyarországról és az Egyesült Államokból származnak. A csapat február végén Inherited Methods of Cruelty címmel adta ki debütáló EP-jét, amire az intrón kívül öt középtempós riffekkel kaszaboló gyilkos dal került fel.  A már említett intro után jön is az első dal, az  Untold Atrocities, ami a klasszikus death gyökerei mellett (Cannibal Corpse) brutálisan darabolós breakdown ritmustörésekkel és technikás ritmusváltásokkal, erőszakos groove-okkal, valamint a Suffocation-szerű hanglefojtásokkal van megoldva. Ezek a technikai megoldások egyébként az EP többi darabjában is erős, domináns szerephez jutnak, amiket halálos „vérgargalizálós” hörgésekkel fojtanak le. Bemutatkozásnak meglehetősen komoly anyagra sikerült ez a közel 19 perces alap művecske. (A zenekar magyar származású gitárosával készített interjúnkat itt olvashatjátok.)

Mal Doror

A Mal Doror egy friss atmoszférikus black metal duó Észak-Németországból. Olyannyira friss, hogy facebook, illetve instagram oldalukon is csak 7 bejegyzés található. Igazából közel egy éve léteznek, aminek eredményeként MMXXIII címmel mutatták be három számot tartalmazó éjsötét hangulatú demójukat, ami leginkább a Mgła és az Immortal fagyos vonalára tehető, némi raw behatással. Dalaik lendületesek, dallam centrikusak és túlnyomórészt középtempós fekvésű dallamokkal vannak felvértezve, amihez egy misztikus károgás jellegű ének kapcsolódik. Érdekes a csapat név választása. Maldoror, a bukott angyal, a francia költő, Lautréamont 1870 körül megjelent Les Chants de Maldoror című meglehetősen eretnek témájú regényének főhőse. Bár lehet csak én húzok párhuzamot és az egésznek semmi köze sincs egymáshoz. Mindenesetre remek és nem utolsó sorban hangulatos bemutatkozást kínálnak.

Koldbrann

A Koldbrann nem éppen a legpuhányabb norvég black metal bandák közé tartozik. Igaz legutolsó lemezük bő 10 éve jelent meg és az óta bőven megváltozhatott a banda stílushoz való hozzá állása, ami meg is hallatszik tavaly december elején megjelent két számos Den 6. Massed​ød (Manna fra en Annen himmel) EP-jük vonalain. A korai ridegséget mára már inkább egy poszt vonalas csendes agresszióvá finomodott. Ez hallatszik nyitó – címadójuk kavargó kaotikájából, ami első sorban a fáradtabb doom/death és az új vonalas fekete zenék szűretlen dühéből építkezik. Hasonló szurokszerű diszharmónia közvetít második daluk, az Inhumanitær Inngripen is. Igaz ennek jobban megmaradtak a régi vonalas BM töltetei, de azért itt is jól érezhetőek a post és az epikus hatások. Ellenben Mannevond karizmatikus, csúnya énekhangja egy fikarcnyit sem kopott. A Koldbrann kissé megújultan, de egy meglehetősen bosszúszomjas EP-vel tért vissza.

Puteraeon

Afféle ünnepi kiadványnak szánja legfrissebb, öt dalos Quindecennial Horror című EP-jét a svéd „horror” OSDM Puteraeon zenekar. A 2008 óta létező banda azzal hirdeti magát, hogy a trendektől távol maradva osztják a népnek a ’90-es évek halálfém zenéjét, valamint felesküdtek az Entombed, Demonical és a Grave örökségének ápolásával. EP-jük megjelenését a banda 15 éves fennállásának apropója adta és valóban az old-school death metal híveknek készült, ez a szeretetcsomag mivel a kvartett legkorábbi demóiból tartalmaz dalokat. Ezeket a műfaj mágusa, Dan Swanö bábáskodása mellett újrarögzítettek és jócskán modern hangzást kaptak. A megszólalás ennek megfelelően nagyon bivalyra sikerült, így az anyag a rövidsége ellenére is egy kellemes elmerülést tesz lehetővé a Lovecraft által inspirált borzalmak birodalmába. Az alig 20 perces játékidő alatt megemlékeznek Herbert West ördögi kísérleteiről (Re-Animator) a dimenzióutazó entitásokon át a tenger mélyén rejtőző csápos szörnyetegekig. Az EP savát-borsát ez a nyers, puritán borzalom adja, ugyanakkor a banda tényleg tartja magát a “semmi bűnös újdonság” elvéhez. Minden OSDM rajongónak ajánlott a meghallgatása.

(boymester)

Dunge​ö​n

A Dunge​ö​n egy angol származású nehéz légkörű sludge/doom trió, akik tavalyi három tételes demójukkal adtak elsőként életjelet magukról. Demójuk idén január elején saját nevük alatt napvilágot látott debütáló EP-jükkel folyatták, melyre szintén három szám került fel. A három dal közöl egy már szerepelt a demón, ami mellett két vadonatúj monolit rezgésű, ultra lassú zöngemény kapott helyet. Az egészet a demón is szereplő Green Throne indítja, ami a demós verziójához képest igencsak új ruhát kapott. A horrorszerű bevezetése után érkező nehéz, komótos ólom riffeléseit valahol a Conan és az Electric Wizard barbáriasabb, valamint a Pentagram lassabb heavy/doomja közé lehetne elhelyezni. Az ezt követő Parasite egy zord stoner/doom darab, ami üvöltésszerű – bömbölő énekkel van nyomatékosítva, csak úgy, mint az utolsóként érkező Condemn The Earth, amiben van ugyan némi fuzz érzed, de abszolút Electric Wizard, Black Sabbath rezgésekkel szól. Az egész egy organikus zajterror és riff-imádat közel 25 percben.