Már mikor anno a plakátot megláttam tudtam hogy ott leszek, az évek során egyre erősebb albumokat csatarendbe állító elit pusztítócsapat méltán rászolgált a győzelemre, mit röpködő végtagjaink felett arattak az est folyamán, node ennyire ne szaladjunk előre!
Ahogy előbb a trolibusz majd a villamos a házak körül kanyargott, később ugyanígy körülöttem is egyre jobban görbült a tér, midőn egyre közelebb s közelebb jutottunk az eseménynek helyszínéül szolgáló Diesel Clubhoz, amit a korábbi koncerttapasztalatokkal ellentétben ezúttal nem vettek körbe rajongók által emelt, leküzdhetetlen sörösdoboz akadályok. Eleve ez a hétfői időpont nem sok jót ígért, de odabent hát ha teltház nemis de azért népes tömeg fogadott minket, valamint hihetetlen csönd. Mint az egyik sörpusztító torzonborz kollégától megtudtuk még az előzenekar sem kezdte el, pedig még a BKV mindenható urai is késleltették érkeztünket jó egy fél órával. Így hát sebtiben sört markoltunk majd kivártuk a kezdőzenekart, aki…

…az Incite volt. Nos, előre is elnézést kérek azoktól kik netán az említett brigád elkötelezett hívei lennének, de a zenekart hallomásból sem ismertem, és a koncert előtt myspace-es oldalukon sem időztem sokat. Egy nagyjából, kicsit Soulfly-ra hajazó trash-death-metalcore mezsgyéjén egyensúlyozó csapatról van szó. Nos, első körben: ami a félelmeimet is beigazolta, hogy ma sem fogok 10/10 es hangosításasl kísérve ugrálni kedvenc zsoltáraimra, már sajnos az előzenekar produkciójára is igaz. Nem tudom miért, a felszerelés vagy a sokévi munka alatt talán megsüketült hangmérnökök okán majdnem teljes kása volt az egész, a hangerő a fél hajamat levitte! Kéremszépen, ami metál még nem biztos hogy attól lesz „kurvajó, állat, szigorú, hasít mint bálnafasz az iszapban, otthagyod a fogad” mert HANGOS, nem! Szóval a hangerő kishíjján agyonvágta az egészet. Második körben, így hogy nem ismertem szegény Incite-ot előtte, nem is jött át annyira a produktum, színpadi mozgás rendben volt, igazán kitettek magukért a srácok, de a fél koncertjükön be kellett fognom a fülemet ha életben akartam maradni. Amit még kiemelnék náluk mint külön pozitívum az a dobosuk volt, marhajó ritmusokat hozott és közben még hajat rázni is volt ereje/ideje, nos /respect, csak így tovább, talán még hallunk róluk!

Újabb sörért futás, rövid átszerelést követően pedig végre eljött a pillanat, elsötétült a nézőtér és felhangzott az új album intrója, amit hangos „Blood, Fire, War, HATE!” ordítással tettünk kb 3-szor hangosabbá, mikor a srácok végre a húrok/bőrök közé csaptak, a nyitódal első pár lassabb taktusát követően pedig elkezdődött az APRÍTÁS. Bevallom egy pár évvel ezelőtti incidens miatt, de a múlt nyáron egyik jóbarátom kézcsonttörése után pedig főleg nem merek pogóba bocsátkozni, ám most aki nem az ajtóban állt annak bizony nem volt választási lehetősége, ha akart ha nem, muszáj volt denszelnie. Végül aztán mindenkit elkapott a hév, ami a koncert legnagyobb részére is igaz volt, itt bizony tömegpszichózis áldozatai lettünk, tomboltunk és őrjöngtünk úgy, ahogy azt Max mester vezényelte. A hangosításra ugyanaz volt jellemző, mint az előbb, túl hangos volt. Torznak tűnt az egész, ám ha fülemet befogtam minden egyből tökéletes lett. Bizony, frontemberünk, Max hangját még nem kezdte ki az idő, a gitárok is marhajól szóltak, a dobot pedig ne is említsük, ez az egyik legnagyobb erőssége a csapatnak, Joe Nuez ismét bizonyította hogy – legalábbis szerintem – a dobosok krémjéhez tartozik, annyira változatosan hozta őrült-perkázós (néha még esküszöm szambás is) ritmusbombáit! Arra pedig hogy Max rettentő jól rakta össze bandáját, a szólógitáros, Marc Rizzo a két lábon járó bizonyosság. Profi, több stílusban, sokoldalúan képzett zenész és rettentő intuitív figura! Nélküle a Soulfly bizonyosan sokkal kevesebb lenne… A teljes számsorrendre teljes mértékben nem emlékszem, az album címadóján kívül volt még Prophecy, Babylon, Eye for an Eye, az elmaradhatatlan Refuse/Resist, Roots, Unleash, Frontlines, Fuel the hate, szinte mindegyik jelentősebb tétel elhangzott, bocsánat, biztosan kihagytam még sokkal többet is ezeken kívül. Volt dobszóló, melyet végül a többi tag is kiegészített a maga kis ütőshangszerén, Rizzo mester is villantott egy kissebb akusztikus betétet, ez a koncert több volt mint metal (ezért is szeretjük annyira, ugye), áthatotta a világzene is, és egy kis életérzés a harmadik világ országaiból is. A vége felé volt még egy Slayer – Raining Blood móka is, de hogy ez a visszatapsolás előtt vagy után volt, ne kérdezzétek, nem emlékszem. Summa summarum a fül puncim ki lett elégítve, és nem csak az iszonytató hangerő által!!! Ez lélekreptetés volt a javából! Jöttek, láttak, győztek, mi pedig hazafelé vettük utunkat, a BKV marcona rohamosztagosai által őrzött sötét járatokon…

– Carrast –