„Itt van az ősz, itt van újra” és itt van 2025-ös őszindítő EP válogatásunk újabb fejezete, amelyben három külföldi zenekar friss kiadványai mellett két remek hazai csapat debütál. Az összeállítás központi témáját adó számos jelen társadalmi – politikai és generációs problémák mellett zeneileg az atmoszférikus post-black, a fúziós porg-rock/metal, a melankolikusan gyászos hangot árasztó death/doom a modern metalcore és a ’70 évek heavy/doomjának hipnotikus hangjain lesz a hangsúly.

Panopticon

The Poppies Bloom For No King címmel adta ki új EP-jét az amerikai multi-instrumentalista, A.Lunn (Austin L. Lunn) által 2007 óta működtetett, atmoszférikus hangvételű, néha progresszív, néha folk hangokat is érintő post-black metalt játszó Panopticon projekt. A közel 20 év félperces, két tételes kiadvány a fent említett műfaj egy meglehetősen széles skáláján mozog. Témáikban épp úgy megtalálhatóak a jeges fuvallatú, gyors, sebes nordikus black metal tempói, mint ahogyan az andalítóan atmoszférikus, egyben álomszerű post-metal, vagy épp a shoegaze éterien kavargó bánatos dallamai, és sűrű hangtextúrái. Ezek a sűrű hang és témarétegek egyébként az egész anyagot uralják és egyfajta kellő lendületet, mi több kaotikus megjelenést kölcsönöznek neki. Ám szélsebes tempóival és vadságával alkotója nem az agressziót kívánta prezentálni, hanem inkább az együttérzésre való felhívás akarja előtérbe helyezni. A Panopticon ugyanis megszületése óta mindig is valami történelmi, filozófiai, spirituális, vagy épp politikai témából, eseményből merít ihletet. Így van ez mostani EP-je esetében is, melyben a jelen frusztráló politikai és társadalmi légkör, hangulatkeltés, háborúk és háborúsuszítások, valamint a nap, mint nap minket ért félre információk ellen szól.

Kintsugi

És ha már az előbbiekben a minden napos megvezető politikai és társadalmi témákról volt szó, valahol ezt a vonalat folytatja hasonlóan napi szintű témának nevezhető, generációs traumákat felsorakoztató bemutatkozó EP-jével a hazai progresszív rock/metal-színtér egy új színfoltjának is nevezhető Kintsugi. Theta című EP-jük tételei egy összefüggő koherens történetként épül fel, melyek a családon belüli erőszak témáját dolgozzék fel, egy gyermek szemszögéből bemutatva annak érzelmi terheit. Mindezt a fúziót két nyolchúros gitár és egy dobbal tálalják elénk a cigány jazz, fúziós és modern jazz, valamint latin zenei elemekkel ötvözött modern progresszív metal / art metal képében, olyan zenekarok inspirációs keresztmetszetében, mint az Animals as Leaders, a Meshuggah, Angelo Debarre, Boban Marković és Tigran Hamasyan – nekem néhol még a hazai Másfél is beugrik. A 22 perces instrumentális hangvételű EP, hogy témáját kiemelje a tételeket összefűző kisfilmet is kapott. Érdemes megnézni és hallgatni.

Counting Hours

A melankolikus death/doom finn királyai, a Counting Hours kiadták új EP-jüket. A Dreaming In The Mire címre keresztelt 11 és félperces anyagra két nyomorúságos, a kárhozat atmoszféráját, és temetők szagát árasztó dal került fel, melyek gyengéden ölelnek a fájdalom fagyos keblére. A Jarno Salomaa Petrushevski (Shape Of Despair) gitáros és Ilpo Paasela (The Chant) énekes által 10 éve életre hívott zenekar már a kezdetektől fogva a mélyen érzelmek, életképek és az életszakaszok különböző pillanatait jelenítette meg. Lehetet az egy csalódás – szerelmi, vagy épp más emberi, az elmúlás, a gyász, azokat mindig a dallamos doom/death metal korai hagyományaiba ivódott gyönyörű gitárszólókkal, mély, komótos témákkal és sötét atmoszférákkal mutatták be. Ezektől semmiben sem tér el új kislemezük, ami eddigi munkásságuk gyászkatalógusának újabb gyöngyszeme lett.

Kyōfu

Szeptember elején kiadott bemutatkozó dala, a Monotonicity után a hónap végére egy teljes EP-t adott ki a Kyōfu. A technikás modern metalcore-ban utazó budapesti banda tagjai sokunk számára az Anchorless Bodies, a The Palindrome Sequence és az Eternal Bork soraiból lehetnek ismerősek. Első EP-jükre négy dal került fel, melyek a műfaj alapjai mellet a progresszív metal, a nu-metal, valamint a dallamos hardcore keresztmetszetére épültek. A csapat két énekese, Veligdán Alex (aki basszeros is) és Szandai Dániel (aki pedig gitározik is) kettős, váltakozó énektémákkal – hörgősekkel, rekesztésekkel, magas sikításokkal, valamint tiszta énekdallamokkal támasztják alá dalaik erős, agresszív breakdown-os lendületét és a gyors riffeikek, melyek lelkünk mélyén táplálják bennünk élő félelmeinket. A zenekar neve is ebből a félelem érzéséből fakad. A Kyōfu egy japán szó, ami magyarul: FÉLELEM.

Psychedelic Witchcult

A svéd pszichedelikus doom metal trió, a Psychedelic Witchcult egy új három számot tartalmazó EP-t adott ki Auld Ones Wake címmel. A két éve működő csapat 19 perces, Auld Ones Wake című kislemezének lecsupaszított, lassú riffelésű monolitjai a ’70-es évek heavy rock / heavy – doom és pszichedelikus rockjának nehéz, savas felhőiből táplálkoznak. A lovecrafti borzalmakról és boszorkányságról szóló meséiknek meg vannak a maguk, mély, hipnotikus, egyben hátborzongatóan horrorisztikus hatásaik, amik az elméd mellett, kellő hangerőn a dobhártyádat is berepesztik.