Nagyon megörültem, mikor láttam, hogy ez a turné Magyarországot pont az őszi szünetben fogja elérni, mert nagyon fájó lett volna kihagyni az All for Metal és a Grailknights első közös headline turnéját. Merthogy egy co-headline turné keretein belül látogattak el hozzánk újból, így mindkét banda 75 percet játszott, akiket a svéd Tungsten kísért el erre a körútra.

A svéd Tungsten még 2016-ban alakult meg Strokkur néven, majd 2019-ben váltottak Tungstenre. A bandát Anders Johansson dobos (Uli Jon Roth, ex-Hammerfall, ex-Manowar, ex-Yngwie Malmsteen, stb.) alapította a két fiával, Nick és Karl Johanssonnal, illetve Michael Andersson énekessel (ex-Cloudscape, ex-Fullforce, stb.). Eddig összesen öt lemezük jelent meg – egyet még a Strokkur név alatt, négyet pedig már Tungstenként adtak ki. Megmondom őszintén, hogy a tavalyi, The Grand Inferno lemezüket hallgattam párszor, de azon kívül mást eddig nem, viszont eléggé fasza heavy/power zenét nyomnak – jó, mondjuk ilyen zenészekkel ez nem is csoda. Rövidke műsoruk igencsak pörgős, energikus volt, többségében a már említett The Grand Inferno lemezt bemutatva, melyről három dal is elhangzott, köztük a brutál jó Lullaby, valamint az első lemezről is a The Fairies Dance.

Michael Andersson énekesnek remek hangja van, Anders Johansson erőtől duzzadóan püfölte a bőröket azon az amúgy sem túl nagy színpadon, ahol még a fő dobszerkó elé volt az övé betéve. Nick Johansson remek gitárszólókat pakolt oda, míg Karl Johansson a bőgőzés mellett a durvább vokalizálásból is kivette a részét. Tetszett a koncertjük, jó lenne, ha a jövőben egy hosszabb bulival is meg lehetne nézni őket itthon is – mondjuk vendégzenekarként egy másik turnén.

Setlist: Blood of the Kings / The Fairies Dance / King of Shadows / Me, Myself, My Enemy / On the Sea / Lullaby / We Will Rise

Egyszer már láttam a német Grailknights-t élőben, de egyrészt az már nagyon régen volt (2008-ban Krakkóban), másrészt pedig akkor egy Sabaton-turné vendégei voltak és elsődlegesen nem rájuk mentünk, valamint akkor még nem születtek meg azok a lemezeik, melyek igazán tökéletesek lettek – mert szerintem a 2014-es Calling the Choir volt az az album, ami valamilyen szinten áttörést hozott a zenéjükben és azóta kiválóbbnál kiválóbb korongokat és számokat adnak ki a kezeik közül. Igaz, ők is egy olyan banda, akik a tavalyi évig elsődlegesen a német nyelvterületeken adtak csak koncerteket (Németország, Ausztria, Svájc) és csak elvétve találkozhattunk velük máshol, legyen szó akár fesztiválról is. Nagyon sajnálom, hogy a tavaly november 3-ai koncertjükre a Nanowar of Steel vendégeként nem tudtam elmenni, pedig bitang jó lehetett az is. Főleg e bulit átélve.

Pár perccel a kiírt kezdéshez képest később, 20:10-kor elsötétült a terem és bejöttek a tagok a superhero jelmezeikben, a háttérben még szólt Bonnie Tyler Holding Out for a Hero intrója, vágtak egy pózt, majd elindult a rendkívül szórakoztató show a nemrég megjelent új lemezük két fantasztikus nótájával, előbb a Yes Sire!-t üvöltöttük együtt, mikor Sir Optimus Prime megkért, hogy amikor a „Grailknights Battlechoir”-t halljuk, utána mindig egy emberként hallatszódjon a Yes, Sire! – és mi eleget is tettünk ennek. Majd pedig következett a Forever lemez egyik legjobb dala, az igencsak pofás klipet kapott Grail Gym, a közönségnél ez a nyitány pedig meg is alapozta a remek hangulatot. Nem egyszer voltak a számok között igazán frappáns, szórakoztató átkötések, melyben a banda tagjai a gonosz Dr. Evil Skullal, a nemezisükkel hadakoztak és próbálták meg kiiktatni, legyőzni őt különböző módokon – az egyik ilyen volt, mikor megkért minket Opti, hogy énekeljük velük a setlistből kihagyhatatlan balladát, ami most jelen esetben a szintén új lemezes In the Eyes of the Enemy volt. A dal klipjében, illetve az album verizóban Chiara Tricarico (Moonlight Haze, Ravenword) vendégeskedik, itt a turnén pedig Maria Nesh szállt be a helyére, akit Opti „Lady Scream-along”-ként mutatott be (ha jól értettem). Vagy éppen a Grailrobic, amikor is együtt aerobikoztunk a csapattal azért, mert Dr. Evil Skull utálja az edzést és a balladákat is – rendkívül szórakoztató volt ez az egész.

Persze, mindezen átkötők mellett jöttek a jobbnál jobb dalok, mint a Muscle Bound for Glory–Cthulhu–Turbo Boost hármas, aztán a szintén új lemezes Necronomicon, majd a Knightfall, utána pedig szintén az új lemezes Powerlift, aminél szintén csatlakozott a zenekarhoz Maria Nesh. Nem maradhatott el természetesen a Superhero Medley sem, mely olyan rajzfilmek betétdalainak részleteit tartalmazza, mint a Power Rangers, He-Man, Tini nindzsa teknőcök vagy éppen a Pókember. És még mindig nem volt vége a zseniális számok garmadájának: jött a Laser Raptor 3D, a Morning Dew, mely után Optiék legyőzték Dr. Evil Skullt, amit a Queen We Are the Champions klasszikusának egy részletével koronáztak meg, miután elkobozták tőle a grált. És itt már csak két szám volt hátra az eredetileg 75 percesre tervezett programból: jött az új lemez címadó dala, majd pedig a ráadásban a Pumping Iron Power. A nyomtatott setlistán rajta volt még a Cybone One is, de azt végül nem játszották el.

Azt mindenképp ki kell emelnem, hogy olyan szintű energiabombát láttam a színpadon ebben a kb. 70 percben, amit ritkán látni, végig iszonyat magas fordulatszámon pörgött az egész banda – ami nagyon ritka, nekem tisztára a 10-15 évvel ezelőtti Sabatont idézték meg. Mindenki végig pörgött, holott Sir Optimus Prime eléggé beteg volt – már az átvezető szövegek alatt is hallatszódott kicsit, de mikor a backstage-ben beszélgettem vele, akkor nagyon és látszott is rajta, hogy nagyon fáradt. A zenészekről is csak szuperlatívuszokban tudok beszélni, Count Cranium és Sovereign Storm gitárosok felváltva vették ki részüket a szólózásból, hol itt pózoltak, hol ott; Duncan MacLoud basszusgitáros és Lord Drumcules dobos pedig nem kevésbé, remekül hozták az alapokat, a dobos sem lankadt egy másodpercnyire sem, legyen szó akár gyors, menetelős nótáról, akár kevésbé. Remélhetőleg következőnek egy önálló headline bulin is megnézhetem majd őket!

Közben olvastam a zenekar közleményét, hogy Opti megsérült és nem tudják folytatni a turnét, ami rendkívül sajnálatos hír, mert bitang erős volt ez a co-headline párosítás így. Innen is mielőbbi jobbulást kívánok Optinak!

Setlist: Intro Battle of Metal (felvételről) / Yes Sire! / Grail Gym / Muscle Bound for Glory / Cthulhu / Turbo Boost / Necronomicon / In the Eyes of the Enemy / Knightfall / Grailrobic / Powerlift / Superhero Medley / Laser Raptor 3D / Morning Dew / We Are the Champions (Queen feldolgozás) / Forever // Pumping Iron Power

Kellően felfokozott állapotban, egy fantasztikus, erőtől duzzadó koncert után egy rövid átszerelés következett, majd 21:40-kor újra elsötétült a színpad és a terem, hogy az All for Metal új intrója után a banda együtt érkezzen meg a színpadra, majd pedig belevágjon a második lemezük címadó dalába, a Gods of Metalba. A színpadkép sokat nem változott az eddigiekhez képest, most is voltak látványos elemek, amikkel színesítették bizonyos dalok koreográfiáját vagy a dalok közötti átmeneteket – mint például Tetzel kalapácsa vagy a kardok, illetve Tetzel drabális, felturbózott kardja. Az ember szinte kapkodta a fejét, hogy hova nézzen, annyi látnivaló volt a színpadon, legyen szó akár az énekesekről, akár a gitáros csajokról, akár a basszerosról, dobosról, akár a táncoslányokról – meg nem tudnám mondani, hogy kire szegeződött a legtöbb tekintet, figyelem a koncert folyamán, mert mindenki abszolút figyelemfelkeltő megjelenéssel bírt.

A két énekes, Antonio Calanna és Tim „Tetzel” Schmidt most is fantasztikus teljesítményt nyújtottak – még úgy is, hogy Tetzel eléggé beteg volt. Továbbra is tartom, hogy Antonio Calanna jelenleg az egyik legjobb heavy metal torok a stíluson belül. Magasai, sikolyai fenomenálisak, ugyanakkor például a Path of the Brave-ben olyan játszi könnyedtséggel tud érzékenyen is énekelni, egyszál (akusztikus) gitár kíséretében, hogy könny szökik a hallgató szemébe. Ezzel szemben Tetzel a tökéletes „ellenpólusa”, ha lehet így mondani, a mély, mackós, öblös hangjával és hörgéseivel. Tökéletes példa erre mondjuk a When Monsters Roar, melynek nagyon örülök, hogy bekerült a setlistbe és hallhattuk élőben – az egyik kedvenc dalom a Gods of Metal lemezről. Az már csak hab a tortán, hogy kapott egy igazán látványos pólót is, amiből nem volt kérdés, hogy veszek magamnak. A gitárosok közül Jassy helyét Fabiola „Sheena” Bellomo vette át, aki a Frozen Crown gitárosa volt korábban és tökéletesen tudja pótolni a megüresedett posztot. Ursula Zanichellivel együtt ők is remek párost alkotnak, megosztva a szólókat. Florian Toma basszusgitáros őrült egy fazon, aki most kapott egy kis extra figyelmet is – szerencsére –, ugyanis a Valkyries in the Sky előtt szólózhatott egyet és ha már a reflektorok meg a figyelem középpontjába került, maradandó élményt is okozott a zseniális performanszával. Leif Jensen dobos pedig szintén bitang erősen hozta az alapokat. A két táncoslány, showgirl, Luisa és Alexa koreográfiái persze most is odavonzották a tekinteteket, amelyik dalokban benne voltak.

Nagy örömömre visszakerült a setlistbe a Legends album egyik legjobb dala, a Run, mely alatt Antonio lejött a közönségbe és egy kis circle pitre sarkallta a jelenlévőket – na, ilyen jellegű circle pitet bármikor szívesen látok egy koncerten, amikor nem a vergődés meg az egymás taposása, lökdösése a lényeg. Egy kicsit több dal hangzott el a bemutatkozó, Legends-ről, mint a Gods of Metalról – utóbbiról én hiányoltam a The Way of the Samurai-t, illetve a Like Thor and Loki-t is, ezt leszámítva elég frankó setlistet kaptunk. Nem semmi, hogy a közönség nagy része betéve tudta az összes dalszöveget, együtt ordítva, énekelve, üvöltve őket a bandával. De nem csak a legnagyobb slágerekét, mint a Born in Valhalla, az All for Metal, a Fury of the Gods vagy éppen a Mountain of Power – hanem szinte az összes dalét. A záró nóta most is a Goddess of War volt, ahogy már megszokhattuk. Nagyon hamar elröppent ez a 75 perc is és nagyon közvetlen módon a koncert után nagyon kicsit kellett csak várni és máris kijöttek az All for Metal tagjai a közönség közé – lehetett velük beszélgetni, sörözni, fotózkodni, dedikáltatni. Rendkívül szimpatikus volt ez a gesztus – ami egyébként a Grailknights esetében is fennált, csak ők a saját koncertjük után jöttek ki a merch pulthoz egy kis időre.

A hangosítás, a hangzás jó volt mindhárom koncert alatt. Mindent összevetve ez egy bitang erős és szórakoztató turné volt, amit nagyon örülök, hogy elhozott a Concerto ide hozzánk is, mert nagy kár lett volna ebből kimaradni. Valamint, nagyon remélem, hogy mind az All for Metalt, mind a Grailknights-ot teljes önálló headline bulin is meg fogom tudni nézni már talán jövőre, vagy legalábbis a közeljövőben – mert mindenképp megéri!

Setlist: New Intro (felvételről) / Gods of Metal / Fury of the Gods / Hear the Drm / When Monsters Roar / Prophecy of Hope (felvételről) / Mountain of Power / Raise Your Hammer / Year of the Dragon / Temple of Silence / Path of the Brave / Valkyries in the Sky / Coronation / Run / Born in Valhalla // Intro (felvételről) / All for Metal / Goddess of War / Outro (felvételről)

Köszönet az All for Metal, a Grailknights valamint a Tungsten együtteseknek, a Concerto Music-nak és az Analog Music Hall-nak!

Képek, videók: Zenekarok hivatalos facebook-oldalai és saját