Kedves Olvasók!

Elérkeztünk a tavalyi év összesítéséhez, melyből kiderül, hogy mely bandák, lemezek voltak a szerkesztőség tagjainak kedvencei. Ismét nagyon sokrétű listákat böngészhettek és fedezhettek fel belőle magatok számára is újdonságokat akár. Szerintünk az alábbi albumok, koncertek voltak a legjobbak a 2025-ös termésből – szigorúan a teljesség igénye nélkül természetesen, mert mindent lehetetlen meghallgatni.

Boymester

Első körben (kissé megkésve, de annál lelkesebben) boldog, decibelekben és minőségi fémzenében gazdag új évet kívánok minden kedves, a hallójáratait rendszeresen kínzó Olvasónknak! Akik már régóta velünk vannak, azok tudják, hogy ezek az év végi listázások olyanok, mint a szaftos karácsonyi menük és sütemény tengerek: kötelezőek, kicsit megülik a gyomrot, de végső soron nélkülük nem teljes az ünnep. Aki pedig most csatlakozik, az készüljön fel, mert itt pótolhatja mindazt, amiről esetleg lemaradt. Lemaradni pedig a brutális dömpingben manapság könnyebb, mint egy kettépisált hóembert lehagyni a matekversenyen. Hogy egy érzékletes példával éljek: a promós fiókunkba hetente átlagosan 50 új megjelenés érkezik, aminek töredékével sem tudunk érdemben foglalkozni, a hírlevelekről meg ne is beszéljünk. Ez olyan mennyiség, amit feldolgozni nem lehet, csak túlélni.

Régen, a boldog „legényszobás” időkben még éjszakákat töltöttem azzal, hogy két pofára faljam a zenéket, mostanra viszont a stratégia a „sodródás az árral” lett. Családos emberként, amikor a munka és a gyerekek altatása közé kell beszorítani egy kis metal zenét, az időkeret jóval szűkösebb.  Szóval, a szokásos szöveg: ez a lista nem az „objektív” legjobb 20 lemez (olyan nem létezik, ne higgyetek senkinek), hanem az a húsz, amit újra és újra elővettem, amihez visszatértem, mint bűnös a tetthelyre. A sorrend is pusztán a véletlen műve, rangsort nem állítottam. Érdekesség: kifejezetten az október utáni időszakot éreztem idén erősnek, addig csak csordogáltak a fogós lemezek, majd év végéig jött az ár…

Lássuk tehát, kik érdemelték ki idén, hogy tönkretegyék a hallásomat!

1. Impureza – Alcázares (death metal)
Death metal és flamenco? Első hallásra ez pont olyan jó ötletnek tűnik, mint a chilis pacal tejszínhabbal. Aztán meghallgatod az Impureza lemezét, és rájössz, hogy a spanyol gitár és a hörgés jobban passzol egymáshoz, mint a sör és a virsli. A franciák (igen, franciák születési helyük szerint, egyébként spanyol származású zenészekről van szó, ez tagadhatatlan) nem csak poénkodtak: egy működő, szórakoztató, komolyan vehető anyagot raktak össze, amihez a latinos tűz extra adalék.

2. Hexvessel – Nocturne (atmoszférikus post/black/doom)
A 2023-as Polar Veil már megvett kilóra a maga fagyos, erdőmélyi hangulatával. Azt hittem, Mat McNerney (Kvohst) elérte a csúcsot, de a Nocturne bebizonyította, hogy tévedtem. Ez a lemez olyan, mint egy éjszakai séta egy kísértetjárta erdőben, csak éppen nem félsz, hanem élvezed, hogy a sötétség átölel. Kihagyhatatlan téli andalgás, lelket simogató (vagy inkább marogató) témák és egyedi atmoszféra.

3. Cavern Deep – Part III – The Bodiless (pszichedelikus doom metal)
A kezdetektől fogva követem ezt a régészeti expedíciónak is beillő sorozatot, és bátran kijelenthetem: a harmadik rész a legerősebb. A második felvonás talán egy picit halványabb volt (mint a barlangrajzok vakuval fotózva), de itt minden a helyére került. Pszichedelikus elszállás találkozik a mázsás sludge és hagyományos doom riffekkel. Ha valaha is szerettél volna egy föld alatti tó partján meditálni, miközben a fejed felett tonnás sziklák repedeznek, ez a te zenéd. Barlangászáshoz és mentális mélyfúráshoz alapmű.

4. Kardashev – Alunea (blackened post-metal, deathcore)
Ahogy a Hexvesselnél, itt is azt hittem, nincs feljebb, de a Kardashev megmutatta, hogy a deathgaze (ahogy gyakran ők emlegetik ezt a stíluskavalkádot) még tartogat meglepetéseket. A srácok úgy keverik a technikás death metalt az atmoszférikus, álmodozó részekkel, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Érdekes egyébként megfigyelni, hogy idén a „bejáratott” nevek szállították a legmegbízhatóbb minőséget, úgy tűnik, a rutin meg az évek mégiscsak számítanak valamit.

5. Angel of Damnation – Ethereal Blasphemy (legtradicionálisabb doom metal)
Számomra ez a banda kult státuszban van. 2004 óta léteznek, de olyan tempóban adják ki a lemezeket, mint ahogy a gleccserek olvadnak (bár manapság azok gyorsabbak). Ez még csak a harmadik nagylemezük, de megérte várni. Egyszerű, tradicionális doom metal, amire Gerrit P. Mutz (Dawn of Winter) éneke teszi fel a koronát – vagy inkább a töviskoszorút. Talán nem üt akkorát, mint az előző, de még így is köröket ver a mezőny nagy részére.

6. Behölder – In the Temple of the Tyrant (epikus heavy/power doom metal)
A kedvenc műfajomban, az epikus doom metalban idén nem volt túl kényeztető szórás igazán ütős kiadványokban, sokan csak a teljesen átlagos mércét tudták megugrani, vagy még azt sem. Így nem csoda, hogy a befutó egy első lemezes zenekar lett. Ha a Candlemass és a modern kori Sorcerer szerelemgyereke lenne egy lemez, ez lenne az. Hatalmas riffek, pátoszos ének, epikus történetmesélés. Power metalosoknak is erősen ajánlott, ha nem bánják, hogy a tempó kicsit lassabb, a hangulat meg kicsit sötétebb.

7. Morild – Disse Fugle Far Ingen At Se (atmoszférikus black metal)
Az ősszel együtt érkezett meg a dán Morild második nagylemeze, és olyan üde színfoltot hozott az atmoszférikus black metal kissé túltelített, szürke mezőnyébe, mint egy fröccsenésnyi vér a havon. Jól megírt, monumentális dalaikban van valami megfoghatatlan, északi melankólia. Utazás közben különösen ajánlott, bár a táj garantáltan sivárabbnak fog tűnni tőle.

8. Gloombound – Dreaming Delusion (funeral doom metal)
Alapvetően nem vagyok híve a jelenkor túltolt, mindent (is) érzékenyítő hozzáállásának, egyszerűen túl erőszakosnak és izzadságszagúnak tartom, melyek pont egyfajta kontraproduktív hatást érnek el a legtöbb embernél. Pedig semmi bajom azzal (és semmi közöm ahhoz), hogy ki milyen ligában játszik, sőt, a baráti társaságomat is színesítik ilyen arcok. A Gloombound azonban, bár saját identitásukat kereső fiatalok alkotása, szerencsére nem a prédikálást választotta, hanem a művészetet. Kétségek, bizonytalanság, elszigeteltség – mindez egy kiváló, érett funeral doom album keretein belül. Bemutatkozó lemeznek egészen elképesztő teljesítmény.

9. Evoken – Mendacium (funeral death/doom metal)
Most tényleg kezdjem el ecsetelni, hogy ezt a lemezt vártam idén a legjobban, mint a rekkenő nyári hőségben a fagyiskocsit? Minden Evoken lemez ünnep, és a Mendacium sem kivétel. Régi vágású, de hangról hangra átgondolt, mesterien kivitelezett funeral doom. Olyan súlyos, hogy a lejátszó alatt megreped az asztal, mégis van benne valami fenséges szépség. Mestermű újra, pont.

10. Coroner – Dissonance Theory (technikás thrash metal)
Kimondottan szeretem a thrash metal technikásabb, progresszív vonalát, főleg azokat a bandákat, akik a 80-as évek végén már tovább merészkedtek a bejáratott sablonoknál és új utakat kerestek a műfaj számára. A svájci Coroner ilyen legenda. Hosszú kihagyás után tértek vissza és a legnagyobb tiszteletet azzal vívták ki nálam, hogy nem egy nosztalgiavonatra ültek fel. Nem akarták újraírni a Mental Vortexet, No More Colort, helyette letettek egy modern, okos és kiváló lemezt. Forradalom már nincs, de minőség van.

11. Ars Moriendi – Leur Esprit Marche Dans Les Ténébres (progresszív, atmoszférikus black metal)
Egy újabb, régóta követett és kedvelt projekt, ami egyetlen ember, Arsonist munkásságát dicséri. Egyedi hangulatú, látásmódú atmoszférikus black metal, ami mögött érezhetően alapos koncepció és kreatív zenei megoldások állnak. Nem az a fajta zene, amit háttérzajnak bekapcsolsz mosogatás közben, figyelmet követel, de meg is hálálja.

12. Vauruvã – Mar Da Deriva (progresszív, atmoszférikus black metal)
A brazil Caio Lemos (aki olyan remek projektek mögött áll, mint a Bríi, Kaatayra és Vestígio) összeállt Bruno Augusto Ribeiro énekessel, hogy azt csinálja, amiben a legjobb: egyedi hangulatú, progresszív, atmoszférikus black metalt. A lemez nem hosszú (alig 36 perc), de olyan sűrű és időtlen utazást kínál, hogy a végén azt hiszed, órák teltek el.

13. Perishing – Malicius Acropolis Unveiled (old school death/doom)
Kevés igazán ütős, régi vágású death/doom anyag fogott meg idén (vagy csak én lettem válogatósabb?), de a Perishing vitte a prímet. Sokat hezitáltam a hazai Rothadás lemezén is (ami szintén kiváló), de végül ez a korong pörgött többet a lejátszóban. Dohos, nyers, pont olyan, amilyennek lennie kell.

14. Zatokrev – …Bring Mirrors to the Surface (sludge/doom metal)
Nem a fiatal tehetségek névsorát bővíti a svájci Zatokrev, de pályafutásuk alatt még sosem raktak össze ilyen erős anyagot, mint 2025-ben. Doom, sludge és egy jó adag kísérletezés keveredik itt. Nehezen emészthető falat, mint a megkötött beton, de amikor elkezdtem hallgatni, mindig beszippantott a sötét örvénye.

15. Arkhaaik – Uihtis (blackened death/doom metal)
Hangzás tekintetében az Arkhaaik nem fog bebocsájtást nyerni az audiofilek mennyországába, mert elég tompára és kásásra sikerült a produkció ahhoz képest, hogy mennyi hallani való lenne benne. Viszont ami a massza alatt megbújik… az epikus pillanatokat is hozó black/death/doom egyvelegük olyan magasra tette a lécet, hogy létra kell hozzá. Hat évet vártunk az Uihtisre, remélem, meghozza nekik a sikert, és a folytatásra nem kell nyugdíjas koromig várni.

16. Nortt – Dodssang (depresszív black/doom)
Aki ismeri a dán Nortt munkásságát, az tudja: itt nem lesz konfetti és vidámság. A sivárság és a depresszió a központi elem, ami nyilván nem repíti őket a slágerlisták élére (hacsak nem a temetkezési vállalkozók listájára). Viszont ha egy kis bezárkózásra, a külvilág totális kizárására vágysz, ez még mindig a tökéletes választás.

17. Rye – Знание (post-black/funeral doom)
Az orosz Rye (Рожь) harmadik nagylemeze teljesen váratlanul talált meg magának, korábban nem is hallottam róluk. De az idei, összesen három tételből álló ambient/post-black/funeral doom egyvelegük meggyőzött. Kimondottan sok hallgatást és türelmet igényel, hogy feltárja az értékeit, de higgyétek el, megéri a befektetett időt.

18. Ancient Death – Ego Dissolution (death metal)
A régi sulis death metal (OSDM) sokadik virágkorát éli, bár idén valahogy kevesebb anyagra kaptam fel a fejem (keveset is hallgattam, sok jóról lemaradhattam). A Hangpróba rovatunk azonban elhozta nekem az amerikaiak bemutatkozását, és nem tudtam betelni vele. Olyan, mint egy időutazás a 90-es évekbe, a másolt kazetták és a grafitceruzás tekerés világába. Az tudja igazán értékelni, aki még emlékszik rá, hogy milyen izgalmas volt a kétkazettáson egyszerre kezelni a gombokat…

19. Structure – Heritage (atmoszférikus death/doom metal)
A hollandok a „friss hús” kategóriát képviselik a listámon. Bár az általuk játszott atmoszférikus death/doom zene messze nem újítja meg a műfajt, a Heritage egy nagyon súlyos és okosan összerakott kiadvány. Nehezen emészthető, végtelenül hosszú, de érzelmi kavalkádjával igazán kedvelhető. Nem adja könnyen magát, de a kitartókat megjutalmazza.

20. Acolytes of Moros – Sphere of Adversity (ultrasúlyos doom metal)
Ez a svéd doom brigád 16 éves fennállása alatt még csak a második nagylemezénél tart, szóval kapkodással nem vádolhatjuk őket. Ugyanez igaz a zenéjükre is: irgalmatlan, monumentális tételek, a csiga tempójának töredékére lassítva. Kimondottan a Reverend Bizarre és a hasonló „true doom” fanatikusoknak ajánlott. A hangulat viszont mindent visz, mint a piros hetes.

Különdíjasok, avagy akikhez még kell némi (lelki)erő:

Mivel a „futottak még” kifejezés kicsit olyan, mintha a veszteseket vigasztalnánk egy vállveregetéssel, ittt pedig nem erről van szó, inkább szokás szerint kiosztok néhány speciális különdíjat azoknak, akik éppen csak lecsúsztak a listáról olyan okok miatt, aminek nincs köze a minőséghez.

Arany Kényszerzubbony díj: Ezt a trófeát megosztva kapja a Qrixkuor és a Martröð. Előbbi az elmebeteg death metaljával garantáltan átrendezi az agytekervényeket egyetlen hallgatás alatt, utóbbi pedig egy olyan disszonáns black metal szörnyeteg, aminél meg kell találni a megfelelő közös időt. Csak erős idegzetűeknek, vagy azoknak, akiknek már úgyis mindegy.

Arany Gyomorrontás díj: Nem a minőség miatt, hanem mert ezeket az anyagokat még mindig emésztem. A Blut Aus Nord és a Primitive Man új lemezei ígéretesek, súlyosak, de annyira nehéz falatok, hogy többszöri nekifutást igényelnek. Érzem bennük a potenciált, de lehet, hogy kell hozzájuk egy kis szóda (vagy pálinka), hogy lecsússzanak.

Arany Erős Pista díj: A grindcore olyan számomra, mint a legerősebb chili: ritkán fogyasztom, mert kétszer csíp, és mértékkel az igazi. Idén azonban a Caustic Wound vitathatatlanul a műfaj csúcsát hozta. Rövid, velős, pusztító – pont annyi, amennyi jólesik anélkül, hogy maradandó károsodást okozna.

Arany Bakancslista díj: Azok a lemezek, amelyek ott figyelnek a polcon (vagy a digitális lejátszási listán), és várják a tökéletes, ihletett pillanatot. A Kauan már ostromolja a szívemet, az olasz Bianca bemutatkozása pedig egy rendkívül ígéretes black/doom anyagnak tűnik, csak éppen családos emberként ritkább az a fajta magányos, elmélyült csend, amit ezek a zenék megkövetelnek. De ami késik, nem múlik!

Dimmurtal

1. Ereb Altor – Hälsingemörker
(remekbe szabott viking/black metal a svéd zenekar műhelyéből)

2. In Mourning – The Immortal
(progresszív melodikus death metal esszencia szintén Svédországból)

3. In the Woods… – Otra
(varázslatos, norvég gótikus progresszív metal kinyilatkoztatás)

4. …and Oceans – The Regeneration Itinerary
(gyönyörűséges szimfonikus black metal a finn testvérektől)

5. Hexvessel – Nocturne
(az atmoszferikus post-black/doom metal stílusban alkotó finn banda újabb remekműve)

6. Mors Principium Est – Darkness Invisible
(magával ragadó melodikus death metal Finnországból)

7. Abigail Williams – A Void Within Existence
(az amcsi atmoszférikus black metal csapat új albuma zseniális dalokkal)

8. Rivers of Nihil – Rivers of Nihil
(progresszív, technikás death metal varázslat az USA-ból)

9. Stillbirth – Survival Protocol
(német brutális death metal/deathcore aprítás)

10. The Great Old Ones – Kadath
(post black metal csoda Franciaországból)

11. Vacuous – In His Blood
(finomságos angol halál-metal)

12. The Halo Effect – March of the Unheard
(a svéd melodikus death metal projekt legfrissebb remekműve)

13. Obscura – A Sonication
(a német csapat nagylemeze a progresszív, technikás death metal stílus jegyében fogant)

14. Lorna Shore – I Feel the Everblack Festering Within Me
(különleges, szimfonikus deathcore az USA-ból)

15. Cradle of Filth – The Screaming of the Valkyries
(a brit extrém gótikus metal banda remekül sikerült új lemeze)

16. Brainstorm – Plague of Rats
(a német veterán csapat heavy/power metal stílusú dalcsokra)

17. Coroner – Dissonance Theory
(a svájci technikás thrash metal mestereinek visszatérő albuma)

18. Amorphis – Borderland
(a finn melodikus heavy/death metal legenda ismét ámulatba ejt)

19. Arch Enemy – Blood Dynasty
(a svéd melo/death csapat utolsó lemeze Alissa White-Gluz énekesnővel)

20. Behemoth – The Shit ov God
(a lengyel black/death metal horda újabb istenkáromlása)

Amit várok 2026-tól:
– az új Dimmu Borgir lemezt,
– az új Beyond Creation lemezt.

Amiben reménykedem 2026-ban:
– új Arcturus lemez,
– új Satyricon lemez,
– új Psychotic Waltz lemez,
– új Slytract lemez,
– visszatérő lemez az Old Man’s Child-tól,
– visszatérő lemez a The Kovenant-tól,
– egy újabb csoda a Thy Catafalque-tól.

Morcos

Nem tagadom, hangulatfüggő író vagyok – a kritikáim terén egészen biztosan. Az, hogy mit szeretek hallgatni és, hogy miről szeretek írni, az nálam kéz a kézben jár. Így több esetben a listám egyes pontjairól részletesebben is olvashattok/olvashattatok már az év folyamán (a barátaim meg aztán pláne!). Idén egyébként nem igazán volt min morcoskodnom, végül egy kielégítően jó évként tudtam elkönyvelni a 2025-ös esztendőt a felhozatal alapján. Úgy érzem, hogy talán mostanra lábaltunk ki a post-Covid rémálomból.

Az alábbi top10-es listát tudtam összeállítani, pár bónusszal:

1. Old Sorcery – The Escapist
Lassan hagyomány nálam, hogy ha van új Old Sorcery album, akkor az lesz nálam az év végi lista élén. Lehet elfogultság, de nálam ez a fajta dungeon synth valahogy mindig felül tud kerekedni minden más fölött, és semmilyen metal lemez nem tud magával ragadni mint ez a fajta zene. Hogy pontosan mi fogott meg benne, azt elolvashatjátok a lemezkritikámban.

2. Drudkh – Shadow Play
Már a promó hallgatgatása alatt letaglózott, teljesen beszippantott az album atmoszférája. Lehet nem „kattan rá” mindenki agya ugyanennyire, de nálam valahogy minden klappolt ebben az albumban. Lemezkritikám itt olvasható.

3. Blut Aus Nord – Ethereal Horizons
Mit is mondhatnék amit nem mondtak még el a Blut Aus Nordról… talán azt, hogy a legkedvencebb együtteseim egyike. A sokszínű és rendkívül izglmas diszkográfát egy újabb kozmikus black metal anyaggal bővítette Vindsval, végtelen újrahallgatási potenciállal. És a stúdiómunka… komolyan mondom: páratlanul tökéletes. Lemezkritikám az alábbi linken található.

4. Ghoëst – The Majestic End
Nagy kontrasztban az Old Sorcery stílusával, a legutóbbi Ghoëst album nem éppen egy túl színes dungeon synth anyag (ez a borítóra igaz szó szerint is). Ez a viszonylag lassan hömpölygő, kissé komor és misztikus légkörű, de mézédes melankóliával teli lemez szépen lassan beegerészte magát a mindennapjaimba, újra és újra felkerült a lejátszási listámra és végeredményül nagyon megszerettem. Egyszerű de nagyszerű, tökéletes zene az ábrándozáshoz, olvasáshoz de még a munka mellett is.

5. Abigail Williams – A Void Within Existence
Tömören ezt nem láttam jönni. Valahogy nem gondoltam volna sosem, hogy ez a banda egy ennyire sötét lemezt tud írni… és lám, itt van, és én nem nagyon tudok betelni vele. Bár a „No Less Than Death” című dal nagy kontrasztban áll a lemez többi szerzeményével a maga post-black stílusával, de az a dal engem annyira levett a lábáról, hogy talán az év legjobb dalának is nevezném. Lemezkritikám erről az albumról is készült.

6. DIM – Dark Age Decadence
Ha volt idén valami ami igazán (pozitívan) meglepett, az ez az album volt az. Medieval ambientből eljutni az avant-garde és raw black metal stílusba… az egy olyan kontraszt amit eddig elképzelhetetlennek tartottam. És bár továbbra is nehezen tudom megragadni ennek az albumnak a furcsaságát, az egészen biztos, hogy számomra ennél kevés izgalmasabb zene adatott a 2025-ös esztendőben. Ez művészet! Lemezkritikám itt.

7. Havukruunu – Tavastland
Ez a banda komolyan… hihetetlen. Amit ők a black metal és a power metal keresztezéséből kihoztak az Uinuos syömein sota lemezük óta, az az évtized legnagyobb húzása. Ebben nem nyitok vitát. Bár az idei lemezük nálam nem ütötte meg végül azt a szintet, de lényegében így is onnan folytatták, ahol abbahagyták. Ugyan nem értek idén az évben a csúcsra nálam (mert no, másodjára nem ütött ez akkorát), de a Havukruunu-t továbbra is az abszolút legjobbak között tartom számon.

8. Rothadás – Töviskert… a kísértés örök érzete… Lidércharang
Nem kis dolog, hogy az év legjobb death/doom lemezét egy magyar produkció hozta! Lédeczy Lambert és Hanyi Tibor kreálmánya nem véletlenül szólt nagyot! Aki nem hallotta, járjon utána! 😉

9. Hate Forest – Against All Odds
Роман Саєнко erősen megtolta az évet: egy Drudkh és még egy Hate Forest lemez is megjelent idén. Ha a Drudkh ragadta meg a szépséget és az atmoszférát, akkor a Hate Forestben testesült meg minden harag ami Ukrajna földjén éledt… Ez az album kegyetlen!

10. Caustic Wound – Grinding Mechanism of Torment
Eleinte nem gondoltam, hogy ezt az albumot is beválogatom majd a top10-be, de meggyőztek a saját hallgatási statisztikáim! Meglepően sűrűn lement az év folyamán, szóval végül csak kimondom: ritka jó death-grind anyag ez!

+1 Selvnatt – Empty Life (EP)
Összességében nagyot ment nálam idén az ukrán black metal, és szerettem volna mindenképp megemlékezni az év felfedezettjéről is. A Selvnatt egy zsenge black metal projekt, amiben megvan az az „őszinte varázs” amit mindig kutatok a műfajban. Ez a varázs kicsit olyan, mint először hallani a Burzum albumokat. A Këkht Aräkh után a Selvnatt is elhozta nekem ezt az élményt egy kislemez formájában.

Emlékezetes koncertélmények:
I. Sunn O))) – Budapest (2025.10.14.)
Ez a koncert nem csak az év, hanem életem egyik legemlékezetesebb koncertélménye volt. Nem lehet pontosan átadni szavakban azt amit átéltem. De megpróbálkoztam megragadni az emléket ugyanis írtam egy beszámolót róla.

II. Abyss & DVVAD – Szeged (2025.07.23.)
Ez a koncert két okból volt nagyon emlékezetes számomra. Az első, hogy a szegedi Úszóház adott színpadot a koncerteknek. A Tisza lágy ringatása, a szabad ég, és nem mellesleg kiváló hangosítás: nyáron ilyen koncertekre eljönni nagy élmény, nem tudom eléggé ajánlani mindenkinek, hogy (legalább) egyszer jöjjön el, próbálja ki! A második ok ami miatt nekem ez az este meghatározó emlék maradt… az a vendégzenekar volt. A DVVAD önmagában garancia, hogy jó koncert lesz, de a német társaság még tovább emelte az élményt, mert legfinomabban fogalmazva igazán letaglózó koncertet adtak. Vagy talán jobb szó lehet, hogy: szenvedéllyel teli volt a produkció. Intenzív élmény volt, a klubkoncert-szinten szerintem etalonként fogok erre a fellépésre tekinteni. Ha később is ellátogatnak hozzánk, én biztos ott leszek.

Paff

AMORPHIS – Borderland
BIFFY CLYRO – Futique
BLACKBRAID – Blackbraid III
CATHARSIS – Hope Against Hope
COLD STEEL – Discipline & Punish
CONAN – Violence Dimension
DESASTER – Kill All Idols
FAUN – Hex
GREEN CARNATION – A Dark Poem Part I: The Shores of Melancholia

HOODED MENACE – Lachrymose Monuments of Obscuration
KILLSWITCH ENGAGE – This Consequence
LIK – Necro
PARADISE LOST – Ascension
PIG PEN – Menta Madness
PURIFIED IN BLOOD – Primal Pulse Thunder
STEVE VON TILL – Alone in a World of Wounds
THE HAUNTED – Songs of Last Resort
TURNSTILE – Never Enough

ULVER – Neverland
WOLVENNEST – Procession

Hamarosan érkezik a cikk második része, addig is írjátok meg Ti is kommentben, hogy mely lemezek, koncertek voltak a kedvenceitek 2025-ben!