Meglehetősen régen jártam a Rocktogonban, legutóbbi ottlétem valamikor 2006 végére datálódik. Akkor pár noname, ma már nem is létező punkzenekar adott egy igen hangulatos koncertet a csurig megtelt klubban. Ez az este több szempontból sem hasonlított arra, de ne szaladjunk ennyire előre!

Kevéssel 9 előtt értem oda, épp a K3 utolsó előtti számának kezdésére estem be. Korábban nem ismertem a zenekart, csak a nevükkel találkoztam. Egészen kellemes volt az általuk játszott instrumentális progresszív metálzene. Király riffek, ráadásul a megszólalásra se lehetett panasz azon kívül, hogy talán egy kicsit hangos volt. Igaz csak két számot láttam, de azokból is átjött, hogy mennyire tudnak zenélni a fiúk. A nem túl nagy számú (~20 fő), de lelkes közönség is élvezte a bulit, nem láttam senkit, aki csalódottan hagyta volna el a termet.

Egy hosszabb átszerelés után lépett színpadra az est főzenekara, a Quo Vadis olyan 21:35 körül. A kanadaiak zenéjét legegyszerűbben talán úgy lehetne leírni, hogy a kései Death-nek és a svéd melodikus death metalnak a keveréke. 1993 óta léteznek, szóval nem ma kezdték a szakmát, emellett számos tagcserén is átestek, az albumaikon pedig előszeretettel vonultatnak fel session zenészeket, akik közül Steve DiGiorgio (Testament, Death, Autopsy) a legismertebb) A Quo Vadis kezdetére már egészen sok ember gyűlt össze, legalább vagy 50-en lehettünk. Matthew Sweeney frontember köszöntette az egybegyűlteket aztán nem tökölt sokat, rögtön el is kezdték nyomni. A zenészek lelkesedésére nem lehetett panasz, ellenben a hangzásra annál inkább! A K3 alatti kicsit hangos de arányos hangzás helyett valami bántóan hangos, aránytalan és ‘gerjedős’ hangzás jellemezte a koncert elejét, ami durván a közepéig ki is tartott. A srácok (valamint a basszgitáros lány) becsülettel nyomták a hangzásbeli problémák ellenére is.

A Quo Vadis-ra jellemző sodrás és lendület végig megvolt, bár élőben valamelyest egysíkúnak hatott az egyébként igen változatos, de nem sok megjegyezhető momentumot tartalmazó zenéjük. A csúcspont számomra talán a Defiant Imaginations album nyitószáma volt valamikor a koncert közepe táján, ekkorra a hangzás is javult valamelyest. A fent említett album helyett azonban inkább a 2000-es Day into Night albumot preferálták, emlékeim szerint arról hangzott el a legtöbb nóta. Emellett nyomtak még egy új számot is a hamarosan megjelenő új albumról is, amely számomra kifejezetten ‘matekosnak’ hatott, hiába, a progresszivitásnak nincs határa… Körülbelül egy órát játszhattak, ráadásul a közönség vehemensebb része kétszer is visszatapsolta őket, amit szemmel láthatóan örömmel fogadtak, a ráadás számokat is tisztességesen nyomták el.

Összességében maradt némi hiányérzetem, hiába a sok király szóló és egyébként lelkes tagok, az a bizonyos plussz nem volt meg ezen az estén. Talán ezért is érthető, hogy miért nem emlegetik a Quo Vadis-t a legnagyobb progresszív death metal bandák között, holott képességeik alapján ott lenne a helyük. Azonban emlékezetesebb riffek híján marad a középkategória eleje. Ezzel együtt azt mondom, hogy nem csalódott, aki lejött aznap este a koncertre. 1500 forintért (vagy egy Wolves in the Throne Room koncertjegy felmutatásáért) cserébe láthatott egy profi magyar és egy profi külföldi bandát, ez utóbbi a kisebb hiányosságok (rossz hangzás valamint a helyenkénti aránytalanság) ellenére is egy jó teljesítményt nyújtott. Ahogy a K3 is mindent megtett és kiváló felvezetésnek bizonyult, ugyanakkor nem akarom kisebbíteni a zenekar érdemeit – önálló produkcióként is megállta volna a helyét! Az érdeklődés hiánya talán meglepő lehet annak, aki ritkábban jár extrém metál zenei eseményekre, de sajnos ez a magyar realitás. Kiváncsi lennék, vajon hány ember előtt játszhatott a Quo Vadis Lengyelországban… Végezetül respekt a szervezőknek, akik bevállalták ezt a minden bizonnyal nem nyereséges bulit – remélhetőleg lesznek még ehhez hasonló megmozdulások a jövőben!

Köszi a képeket, Jilian!