Őserővel tuningolt, kontrollált káosz uralta február 4-én a Barba Negra Red Stage-et, ahol, a kaliforniai deathcore/metalcore vonalas Suicide Silence, a death metal /grindecore mezsgyéjéről a maryland-i Dying Fetus és az orosz grizzly szelídítő Alex Terrible zenekara a Slaughter To Prevail szinte teltház előtt lépett a színpadra.

A Suicide Silence rögtön felpörgette a hangulatot és erős dinamikával indította be az estét, minden fronton. A koncertet a technikás feszesség jellemezte, már az elejétől folyamatos interakcióval bevonva a közönséget is a lendületbe: Hernan Hermida végig aktívan kommunikált a közönséggel, így az sem volt kérdéses, hogy a circle pit szinte természetes módon indult be több dalnál is a koncert alatt.

Első ízben volt élőben szerencsém hallani a Suicide Silence-t, de meglepően jó működött a kémia a zenéjükkel, úgyhogy bízom benne máskor is lesz alkalmam ezt megtapasztalni.

Némi áthangolás után érkezett a színpadra a Dying Fetus, a három zenekar közül leginkább „veteránként” is számon tartható trió mit sem törődve az idővel, a tőlük megszokott könyörtelen intenzitással folytatták az estét.  Az egyébként elképesztő intenzív és szinte az összes megjelent albumukról válogatott programban talán a legnagyobb zúzás a Grotesque Impalement alatt volt, ahol John Gallagherék is, és láthatóan a közönség is nagyon élte a szűk egy órás szettet.

 A Slaughter To Prevail már látványban is más dimenziót képviselt, mint a szerényebb színpadképpel és színpadi jelenléttel kilépő két vendégzenekar.

Az egy évvel korábbi koncerten nem voltam, arról csupán néhány videót néztem meg előzőleg, de  többen mondták, hogy a mostani „The Grizzly Winter Tour”-on az előző turnéhoz képest felépített monumentális (vagy inkább megalomán?) színpadelemek látványa elképesztő (és domináns) méreteket öltött.

A közel félórás átszereléssel kialakított látvány, egy embernyi magassággal emelte a közönség felett a zenekart, amit erősített a dobok mögött magasodó-, támadásra nyitott állkapoccsal tátongó hatalmas grizzlymedve fej is, ami előtt szinte már játékfiguráknak tűntek a zenekar tagjai, amihez elképesztő effekteket adott a koncert közben időnként felcsapó tűzcsóva és gőzcsapás is.

A közönségben többen is ehhez az adrenalin lökethez-, és a már – már emberfeletti képességekként-, a saját határait játszi könnyedséggel feszegető és azt túllépő Alex és a groteszk maszkok mögé bújt zenésztársait stílusikonként tisztelegve vettek fel szintén a maszkot-, ami tökéletesen illett a produkció vizuális világához.

A nézőtér ekkorra már kifejezetten vegyes képet mutatott. A klasszikus extrémmetál-rajongók mellett a sportember karakterével mentális doppingként ható zenéjével példaképként felnéző volt jelen, ami jól jelzi, hogy a Slaughter To Prevail zenéje túlmutat a műfaji határokon, és motivációs erőként is működik.

Alex Terrible nemcsak frontemberként, hanem afféle narrátorként is működött: dalok között elhangzó monológjai összekötötték a koncert részeit, és tovább erősítették az est dramaturgiáját. A circle pit itt érte el a tetőpontját, a közönség energiája pedig szinte fizikai erőként volt jelen a térben.

Azt is meg kell jegyeznem, hogy sok saját élményben is megtapasztaltakkal ellentétben a Barba Negra Red Stage ezúttal rácáfolt a korábbi hangzáskritikákra: a megszólalás erős, tiszta és dinamikus volt. Az est végére valóban elemi erők szabadultak fel — nemcsak a színpadon, hanem a közönségben is.

Nagy köszönet a H-Music Hungarynak az estéért!