gf: Mind népszerűségben, mind felhozatalban egyre izmosodik a 2006 óta létező Death Feast Open Air, úgyhogy idén mi is ellátogattunk az észak-német fesztiválra. Mivel az ország egyáltalán nem szűkölködik metal rendezvényekben, a fesztivál profiljában a death metalra gyúrt rá, a három nap alatt közel 40 banda lépett színpadra, a stílust underground és felkapott csapatok egyaránt képviselték.
A reklámszlogen szerint a Bree-Bree City-nek nevezett (a bree-bree angol hangutánzó szó a disznóvisításra és találóbb bizony nem is lehetne) helyszín fent északon található, egy kis reptér Hünxe-Dinslaken városok között, mely Budapesttől alsó hangon is 1200 km-t kóstál. Bár az út java részt autópálya, mi inkább repülővel utaztunk Dortmundig, ez költségeket tekintve bár erős másfélszeres szorzót jelent, de mindenképp más az élmény és persze időben is lényegesen rövidebb. Tapasztalt németországi fesztiválozók az előbbi félmondatból valószínű leszűrtek még egy fontos hátrányt, mely a repülés ellen szól: mivel a fesztivál a semmi közepén fekszik, a „majd bevásárlunk a környéken” elgondolás gyakorlatilag kivitelezhetetlen.
Ugyanis a gazdasági válság erre nem igazán érezhető, ha nincs is kolbászból a kerítés, az mégis drasztikusan szembetűnő, mennyivel nyugisabb, rendezettebb és kultúráltabb arrafelé az élet. Bár boltban találni jó minőségű, mégis piszok olcsó termékeket (pl. normális dobozos sört kb. egy 100-asért), a szolgáltatásokat meg kell fizetni, a fesztivál területén 4 deci sört 2.5 euróért (~750 Ft) csapoltak, megkajálni pedig úgy 5 euróból lehetett. Mindez persze aprópénz az ottani fizetésekhez viszonyítva, úgyhogy ezt a témát fölösleges is tovább ragozni.
Erősen északon járunk, az időjárás megmutatta szélsőséges mivoltát: kijutott jóból is, rosszból is egyaránt. Nulladik nap éjszaka is simán elég volt a rövidgatya/póló szerkó, többi este már rendesen csípős volt az idő, az éjszaka pedig kimondottan hideg, javasolt tehát az ide tartóknak inkább a vastagabb hálózsákot választani. Nappal is láttunk mindent, volt 40 fokos égető napsütés is, csakúgy, mint viharos szél (erről majd bővebben lentebb), és persze zápor, eső és dagonya is. Legjobban ez a harmadik nap mutatkozott meg, amikor az ember 10 percenként öltözhetett át vastag ruhából vékonyba, hogy kövesse az időjárás hóbortjait 🙂
Volt egy külön vizesblokk, ahol a 10 eurós karszalaggal akárhányszor lehetett zuhanyozni, volt melegvíz, illetve kulturált és tiszta angol WC, komolyan mondom luxus. Csak az tudott rá panaszkodni, aki valahogy összehangolta az emésztését a WC-k ürítésével, ilyenkor ugyanis vagy fél óráig nem engedtek be senkit az objektumba.
Még mindig egy kis életkép mielőtt rátérnék a zenekarokra. „Panaszkodtam” fentebb a drága sör árakra, ezt ugye élelmesek a betétdíjas poharak gyűjtögetésével szokták kompenzálni. Aztán Wackenen pl. divat a szemetes zsákok „beszerzése”, megtöltése majd beváltása is, itt a kelet-európaiak ezen szokását egy plusz kuponnal védték ki. Vagyis: csak akkor kapod vissza az öt eurót, ha a teli zacskó szemét mellett a belépőhöz kapott kupont is visszaviszed.
Térjünk is akkor rá a zenekarokra, úgyhogy át is adom a szót Szilárdnak, hiszen én alkohol adagolási problémák miatt az első estét embrió pózban töltöttem.

Stench: hehehe… van egy két jó kép erről a pózodról. Visszatérve pár szó erejéig a sör témára… nekem az 1 euro-s ízlett a legjobban, amit a Dortmund vasútállomáson vettünk. Pesten a Keletiben szerintem nem lehet 1 euro-ért sört kapni. De hát ugye Budapest világváros Dortmundohoz képest. 😀
Egyébként azt vettem észre, amikor bementünk supermarketekbe, hogy Németország nem drága hely. Magyarország a drága hely, ha azt nézem, hogy ott mennyit keresnek az emberek és itt mennyit. Majdnem azonos élelmiszer árak vannak. Volt, ami olcsóbb volt ott, mint nálunk.
Akármennyire is készültem, hogy megnézem az első bandát, a sok német sör elfogyasztása miatt okozott fejfájás keményebb volt és kénytelen voltam aludni egyet.

Stench: A svéd származású Vomitus brutális hangzására keltem fel és rohantam a fesztiválterületre. Überfaszán szóltak, mint a bandák többsége. Igazi bree muzsika, jót tett a fülemnek, egyből magamhoz tértem.
Közönség vette a lapot, megindult a körbemenetelés és mutogatás, amit csak itt láttam eddig. Némelyik tag szerintem gyalogol vagy 50km-t ezen a fesztiválon, láttam olyan állatot is, aki még akkor is megy, amikor már régen nincs senki a színpadon, hehe.
Következő banda megint egy svéd keménykedő fiatalokból álló csapat, az As You Drown volt, nekem nem jött be, el is mentem inni valamit, de ügyeltem időben arra, hogy a máltai Abysmal Torment-ről le ne maradjak. Faszán szóltak és a hangzás dettó olyan volt, mint a lemezen. Ugyanúgy is nyitottak, mint a lemezen, a NeFeast Omen című instrumentális számmal. 30 perc után már kezdett unalmas lenni. Megmondom őszintén, más bandáknál is éreztem ezt. De hát a szervező osztja be, ki mennyit játszik.
Következő, amit láttam a holland Prostitute Disfigurement volt, überfasza bulit toltak, bár egy két számot hiányoltam a Descendants Of Depravity albumról.

Stench: Ez után jött el az idő, hogy valami töményebb szeszt is magamhoz vegyek, le is léptem a kempingbe, amikor visszamentem akkor éppen a Defeated Sanity kezdett, látszott hogy hazai banda, jó kis tömeg gyűlt a színpad köré. Azt hittem gyors lesz ez az integetős, döngölős németeknek, de beindultak rendesen rájuk.

A Dying Fetus zárta a napot, hát sok mindent nem lehet mondani, hozták a fomájukat, mindenki látta már szerintem egyszer őket, mi kétszer is ezen a fesztiválon. A második forduló volt a „special set”, aminek a lényege az volt, hogy csak az első két nagylemezről játszottak dalokat.

gf: Második nap a Cerebral Bore nyitott, korán volt még, brutál perzselő napsütés, szerény közönség, a skót csapat zenéjét nem is sikerült átérezni.

Stench: – Egyetértek. Perzselő napsütés és szél!!

gf: A Haemophagia feladata sem volt még sokkal hálásabb, hacsak nem abból a szempontból, hogy viccesen-őszintén elmondhatják magukról: we destroyed Death Feast stage! Történt ugyanis, hogy a spanyol brutal death brigád fellépése alatt olyannyira felerősödött a szél, hogy a szervezők inkább leállítottak mindent, ezt a színpad oldalsó takaró ponyváinak kibontásával kezdték, még az előbb említett két banda műsorideje alatt. A fura tényállás innentől az volt, hogy nem lehetett tudni, hogy mikor lesz folytatás. Délután kettőkor kicsit frusztráló volt ugyanis, hogy Mr. Turbán kárpótlásként beígért a sörsátorba egy kivetítőt, hogy lehessen nézni a meccseket, ez az én olvasatomban kb. azt jelentette, hogy akkor mára ennyi volt, köszönjük a figyelmet.

Stench: Ja, faszom be is szartam rendesen, hogy pont jó bandákról fogunk lemaradni. Próbálgattuk kitalálni ha végül úgy alakul hogy elkezdik, akkor hogy fogják folytatni…. Kihagynak zenekarokat, vagy eltolják a játékidőt, vagy mi lesz???!. Végül egyik sem lett.

gf: Kis kitérő, hiszen ezzel párhuzamosan is zajlottak az események. Szokás mondani, hogy néhány magyar a jég hátán is megél, nos, találkoztunk velük is: akik számára a kemping bejáratnál talált két rekesz meleg sör szimpatikusabb volt, mint a benti program, amiért mondhatni napokat utaztak. (Igazából ők csinálták jól, hiszen bár erről nem tudtak, de bent ezekben az órákban abszolút semmi nem történt.) A társaságból délután folyamán a kettő hölgy tovább gyúrt a témára, így aztán nem kis teljesítménnyel a németeket az esti műsorral felülmúlva meg is kapták a mindent eláruló kérdést: „milyen érzés a legretkebbnek lenni a fesztiválon?”

gf: Eltelt vagy két óra, a színpadon még mindig semmi, a kemping területén levő sörsátorból viszont jöttek a zajok és egyre több ember gyűlt köréje. Igen, valóban ez volt a mentőöv, ugyanis innentől kezdve erősen rövidített programmal (20 perc) itt folytatódott a pénteki program, azaz a Death Feast történelmet csinált az Open Air fesztiválok között a rögtönzött fedett sátras nagyszínpaddal. Mikor benéztem, konzervfíling és dögmeleg fogadott, a zenekarból semmit sem lehetett látni (ekkor még az is megfordult a fejemben, hogy a szükség nagy úr, biztos népszerű lett a nappali deathrockdiszkó), valamint a Kraanium játszotta az utolsó dalt. Két perc alapján nem tudok sokat mondani, de valószínű tudtak valamit a norvégok, a délután folyamán ugyanis egyértelműen az ő produkciójukra voltak a legtöbben kíváncsiak. Ami a blogjukból kiderül: az énekes nem azt üvöltözte hogy basszátok meg füvesek (fuck the weed), mint ahogy azt sokan hitték, hanem azt hogy, basszátok meg a szelet! (fuck the wind)

Stench: Hát persze, engem is ők érdekeltek a legjobban, ez az igazán németeknek való muzsika, középtempó döngölve, Bree-vel fűszerezve. Lehet rá menetelni és integetni, hehe. Egyébként minden elismerésem a hangosítóknak, mert ennyi idő alatt a semmiből összehozni egy ilyen sátras hangosítást, nem volt semmi.
Nekem nagyon bejött a sátras fíling, mint valami jóféle lagzi. Családias volt a hangulat. Utána le is léptem inni valamit, mert a lagzi is csak úgy jó, hehe. De még előtte megnéztem az Ingrowing-ot, nekem nagyon bejött, igazi ős cseh grind.

gf: Az Ingrowing csak szellős félsátrat hozott össze, sok minden nem is maradt meg róluk, csak az, hogy folyton hergelték egymást a Milking the Goatmachine tagokkal, akik az első sorban tomboltak „teljes felszereltségben”. Ők a Nuclear Blast grindcore üdvöskéi, és ők váltották a cseheket a „színpadon”, a kecskejelmez a show részét képezte.

gf: Számomra a legkellemesebb meglepetés a következő két banda volt: a brit Amputated mindenkit megmozgató fél órás műsort adott, a brutál death metal zenéjük a hörgős és visítós énekkel felüdítő, életteli kombinációnak bizonyult élőben is. Őket a holland Cliteater követte, a nyelvet nem beszélők kedvéért, nevük csiklóevőt jelent, az énekes remek showman volt, előre ráncigálta a népet, beindította a zúzdát, megtöltötte a sátrát, végig fenntartotta az érdeklődést. Utolsó előtti szám alatt a jobb oldali hangfalakat is megmászta, mikor a biztonságiak le akarták szedni, lerázta őket és fentről nyomta végig a dalt. Zárásképp pedig előadták az „eat clit or die” (egyél csiklót vagy dögölj meg) slágerüket.

Stench: Hát én ezek alatt bent voltam a „menetelő pit”-ben, majdnem lett is egy mokkám a végére, pár centin múllott hogy valaki könyökkel szemen nem csapott.

gf: Fél órás „ultra gyors” hangtechnika mozgatás után a Sinister már visszakapta a nagyszínpadot, rövid beállás után rázendítettek, a lábdob a triggerek miatt vagy sem, de ekkor még eléggé bántotta a fülem. A több mint 20 éve alakult holland banda is csak rövidített szettet játszhatott, ha emlékeim nem csalnak, előadták a bloodfeast-et, ami a címe miatt is logikus választás lehetett. Fura volt, vártam tőlük a lassú kiállós részeket. A végén még kettő dalt konferáltak fel, de mielőtt a másodiknak nekikezdhettek volna, szólt a színpadmester, hogy ezt már nem kéne, az énekes egy kis fuckup-os morgolódása után a csapat levonult a színpadról.

gf: A Rompeprop-ék meg igazi gogegrind sztárok lettek az elmúlt években. Emlékszem, 2008-ban még kint volt a myspaceükön, hogy útiköltség + szállás + sör kombóért bárhova szívesen elmennek játszani, most meg egy 4-5000 fős fesztiválon játszanak csúcsidőben, abszolút főbandaként. Elég sokat pöcsöltek az átszereléssel, majd lenyomták az O Fortunát intróként, röhögtünk is rajta, hogy mindjárt megjelennek Matláriék a színpadon. Volt műsor, az énekes/gitáros black metal festésben, a bőgős fekete kalapban és köpennyel, dobos is kifestve jelent meg a deszkákon, magukat „mi vagyunk az Immortal, a King Diamond és a Kiss!” szöveggel konferálták be. A hangzás elég masszás volt az elején, oldalt valamilyen segédjük mutogatta folyamatosan a hangosítóknak, hogy mit-merre, volt strandlabda és gumimatrac, voltak slágerek, úgy mint embryoyo, foreskin farts. Ennek ellenére, összesen vagy 6-7 számra volt csak idejük, amit leginkább az énekes Dente számlájára tudok írni, ugyanis csomót pofázott fölöslegesen dalok között, meg ugye a kezdéssel sem kapkodtak, pedig tudták jól, hogy 5-10 perccel kevesebb idejük van játszani. Valaki a közönségből feldobott valami szart a színpadra, messziről nem lehetett látni, hogy pontosan mi volt, de Dente ideges lett miatta, nekiállt szentségölni, hogy ők nem black metal banda, hogy megdobálják őket, aztán visszaszórta a cuccot ahonnan jött. Említették a hetekben motorbalesetben elhunyt haverjukat is, mondták, hogy a következő dal az ő tiszteletére fog szólni, aztán megkérték a közönséget, hogy mindenki rakja fejére a két kezét és ugráljon, mint egy nyuszi. Csak én nem értem, hogy ez hogy függ össze? Anyám amúgy folyton arról beszél, hogy az ilyen koncerteken mindenki tömegpszihózisban van, hát azt hiszem, ezúttal igaza van, mert a közönség pont úgy ugrált nyusziként, ahogyan az meg lett mondva.

Stench: Nekem a Rompeprop jó nagy csalódás volt ismét. Rokksztár banda lett, pfej, de útálom az ilyet amikor elszáll egy zenekar. Azt hiszem utolsó eset volt, hogy megnéztem őket, tiszta égés volt az a kifestés. Mérgemben ott is hagytam az egészet, mentem volna lefeküdni, amikor összefutottam a többiekkel, még ez volt szerencse. Jól mulattunk. Hehe.

gf: A Grave sem egy mai banda, ők az Omen filmzenéjét használták intrónak, sokat ők sem játszhattak és érzésem szerint az old school death metal rajongói ritkább tábort alkottak, mint a visítós bree bree hívőké. A svéd csapatnak mindenesetre most hétfőn jelent meg az új lemeze, Burial Ground a címe, erről is játszottak egy dalt, mégpedig a Liberation-t. Pikkpakk elment a 40 perc műsoridejük, a hirtelen búcsú ennyiből állt: „köszönjük, találkozunk a következő turnén!”

gf: A Necrophahist sem az az idegeskedős fajta, a negyed órás átszerelést megnyújtották vagy 25 percre biztosan. Az első számban volt valami technikai malőr, mintha pulzálva kihagyott volna valami, de utána már senki semmire nem panaszkodhatott. Brutálisan jól szóltak, a német csapat technikás szólóit még a kemping területén is tökéletesen lehetett hallani.

gf: Harmadik nap a Squash Bowels-t néztük meg először, ők lengyelek, a három tag elég gyors goregrindot tol, megjelent már vagy 25 kiadványuk a 15 év alatt és a számok közötti átkonferálásban gyakran elhangzott a vodka szó. Számomra 20 perc után unalmassá vált a műsor.

Stench: Na ezt előre biztosan meg tudtam volna mondani, hogy nem fogják komálni a népek. Ez az Obscene Extreme-re való banda, nem a Death Feast-re.

Stench: Tipikusan sablon banda, akik nem a dallamokkal, hanem az ütemekkel akarják ébren tartani az embert. Csak a „Bree” hiányzik belőle… 😀 Minden számuk ugyanolyan zúzás, kb a tempó is állandó, de nem egy kő deathmetal. Nekem bejött, ismertem a dalokat.
Egyébként én láttam az előtte lévő két bandát, a Blustery Caveat-et és a Vomit the Soul-t is. Nem véletlenül kerültek a nap elejére, semmi extra, de azt nem lehet mondani szarok voltak, a közönség nem vette annyira a lapot.

gf: A Carnivore Diprosopus követte őket Kolumbiából, egyen pólóban léptek fel, nagyon lelkesek voltak, vicces tufa-tufa grindot játszanak, az énekhangban nem volt túl sok kraft (rajongói vélemények szerint lemezhez képest meg aztán ég és föld), hangosítási problémáik lehettek, pedig beszélt az énekes angolul, szóval erre nem foghatják 🙂 Játszottak egy Black Sabbath feldolgozást is vagy egy percben.

Stench: Az énekes kicsit túljátszotta a szerepét, próbált valamiféle mókás komikus témát hozni, de én nagyon műnek és eröltettettnek tartottam a produkcióját. Számokat elég nehezen ismertem fel. Szerintem nem hallottak a kontroll hangfalból sokmindent, azt próbálta a keverősnek magyarázni. Elég gáz így játszani, ha nem hallod magad. A végén a seggnyalás tetőpontja volt, amikor az énekes lement színpadról, majd egy fél perc múlva visszajött és egy német focimezben hajlongott ott… (akik később olvassák a cikket: épp napokban kezdődött a foci vb)

gf: Számomra ezen az estén a Severe Torture volt az abszolút befutó, a holland csapat nem szarozott, egy maximumon pörgő, profi műsort adott bivaly hangzással, egyszerűen nincs mibe belekötni, úgy volt jó, ahogy volt. A feltételezem német származású énekes a közönséggel németül kommunikált, előadtak egy új dalt a hónap végén megjelenő Slaughtered című új lemezükről is.

gf: Utánuk a Waco Jesus jött, amerikai banda a Sex Drugs and Deathmetal jegyében. Ez az a fajta brutal death, amit én sosem szerettem, a gyors és brutális dalok számomra túl egysíkúak. A közönség persze én vagyok, a népeket rendesen beindította, előkerült egy valamilyen rózsaszín babasátor is, ezzel együtt ment a bodysurfing, majd miután teljesen szétment az a kacat, a benne levő merevítővasakkal hadonásztak, amit nem találok túl szem-biztonságos dolognak a tömegben. Átvezető szövegként megkérdezték, hogy ki vette már meg az új lemezt, vagy a fél közönség jelentkezett, a göndörszőke hajú énekes alapocsan megdícsérte őket majd feltette a kérdést: és ki töltötte le? Erre is volt pár-tíz jelentkező, ők meg is kapták a ti ingyenélő köcsögök jelzőket, aztán mondták, hogy csak vicceltek. Ja, jó.
A műsor végén a dobos elővett két egy méteres dobverőt, azzal fesztiválozott egy kicsit, majd bezúztak pár kiló konfettiszerűséget a közönségbe, a leszerelés közben meg dobáltak be CD-ket is.

Stench: Nálam a Waco Jesus is kezd leesni a keresztről, igazi seggfej fajta amerikaiak, akik lenéznek mindenkit. Nem csípem az olyan zenekart, aki baszogatja a közönséget a letöltés miatt. 10 éve volt ez téma, nem most. Aki zenész, annak tudomásul kell venni, hogy kurvára le fogják tölteni az anyagot. Az énekes polgári foglalkozása meg tuti valami piacos kofa lehet, mert napközben kiállt a kerítés mellé és sporttáskából árulta a merch-et, kezében egy hangosbemondóval gyűjtötte a potenciális vásárlókat. Leszólított mindenkit, aki 10m-en belül megközelítette.

gf: Dying Fetus – második alkalommal lépett fel az amcsi banda ugyanazon a feszten a három nap alatt, ez lett behirdetve speciális összeállításnak, ami azt takarja, hogy a régi dalokat játszották. Igazából azt hiszem, ők akármit is játszhattak volna, elég masszív rajongói bázissal rendelkeznek. Előadták a Kill Your Mother Rape Your Dog-ot, Skull Fucked, Your Treachery Will Die With You, Eviscerated Offspring, a közönség pedig megőrült a három tagú zenekartól.

gf: Lock Up – igazi sztárbandáról van szó ugyebár, rövid számok, igazi grindcore cucc, afféle régi vonalas Napalm Death utóbanda, ami végülis nem is csoda, hiszen Shane Embury is tag. Koncertjük után felvonult a színpadra a Death Feast kb. 8 fős szervezőbrigádja, megköszönték a látogatóknak, hogy eljöttek, amit persze nagy taps követett.

Stench: Na ez nekem jól kimaradt. Pedig tuti ott voltam, mert a Suffo-ra emléxem.:)

gf: Mivel a Suffocation sem volt sosem kedvenc, őket is csak az első szám erejéig néztem, úgyhogy az okoskodásom helyett jöjjön inkább a setlist (forrás): Cataclysmic Purification, Habitual Infamy, Breeding the Spawn, Brood of Hatred, Souls to Deny, Entrails of You, Pierced From Within, Blood Oath, Jesus Wept, Liege of Inveracity, Catatonia

Stench: A Suffo kibaszott faszán szólt, leszakították a fejeket. Kíváncsi voltam hogy itt is elbasszák-e majd a Catatonia-t, mint Brutal Assult-on kétszer is… 😀 Itt nem volt hiba benne.

Stench: Érdeksség képpen… fura volt nekem, hogy akármelyik zenekarnál oda lehetett menni a korláthoz és nem préseltek hozzá.
Németek jófejek voltak, mindíg próbálták kitalálni milyen nyelven beszélünk, de sosem jött nekik össze, hehe. Mondjuk ezen nem is csodálkozom, mert kb. ezen éven is maximum 15-20 magyar lehetett.
Aki ide szeretne jönni legközelebb (repülővel), az olyan 70 ezer forint alapköltséggel számolhat, ha jól szeretné magát érezni, tehát nem spórolni semmivel, napi 3-4 kajálással fesztivál területen. Mondjuk ha valaki folyamatosan sörözik, az egy kicsit megdobja ezt.
Összességében én nagyon jól éreztem magam itt, az egyik legjobb fesztivál volt amin valaha jártam, hangulat és a közönség is fasza volt. Külön kiemelném a fizetős luxus kivitelű WC-t és a zuhanyzókat, mert én igazán útálom a büdös telefosott toitoi-okat.
Találkozunk jövőre!