Ha azt kérdezik, hogy ki a legnagyobb név a szimfonikus metal műfajában, biztos sokan rávágnák, hogy Nightwish vagy Within Temptation. Ez napjainkban egyáltalán nem igaz, hiszen az egyik banda széthullott, a másik pedig eltérő műfajok felé fordult, így mindenképp az Epica az, akik napjainkban csúcsra járatják a műfajt balhék és giccs nélkül és mellé meg tudnak maradni embernek is. Fergeteges koncertet adtak péntek este a Barba Negra piros színpadán, ahol co-headlinerként velük tartott az EDM elemekkel tarkított melodeath/metalcore Amaranthe és az estét pedig ex-Delain énekesnő és tagok bandája, a Charlotte Wessels’ The Obsession nyitotta. Viszont számomra nem csak a három koncertből állt az este, mert VIP-jegyekkel felpakolva a két első bandát is láttam közelebbről.

Koncertekhez képest elég korán, délután 3-ra értem a Szállító utcába, ahol már a fanatikus rajongók szép számmal vártak a beengedésre, és azt megelőző VIP találkozókra. Először Charlotte Wessels bandája tartott fogadást a VIP jegyeseknek, majd után fél órával később párhuzamosan az Epica és Amaranthe. Az összes meet & greet a Blue Stage sátorban került megtartásra, így addig a Redben nyugodtan tudtak készülődni az együttesek.

Ahogy lenni szokott minden ilyen VIP eseményen, mindig a dedikálás van először, ahol én magam is aláírattam sok dolgot, a legutóbbi albumuk, a The Obsession CD verziójának szövegkönyvét, továbbá Charlotte közreműködései közül elég sokat (Kamelot, Knight Area, In Virtue, Textures bandák albumainak kiskönyveit). Mivel gyakori látogatója vagyok Charlotte koncertjeinek az elmúlt 10 évben, beleértve a régi Delaint is, így Charlotte-tal elég jól ismerjük már egymást, így nagyon örült nekem, hogy újra találkoztunk. Beszéltem vele sokat, de a többi tagot sem hagytam ki, hiszen a basszusgitáros Otto Schimmelpenninck is emlékezett rá, hogy a régi Barba Negra udvarán söröztünk tíz évvel ezelőtt…

Fotózkodás következett a dedikálások és beszélgetések után. Majd pedig jött az akusztikus koncert, ami során két dalt játszottak el. Elsőnek az Against All Odds, majd azt követte Soulistice, ahol végül Joey Marin de Boer dobos is becsatlakozott, ezúttal Timo Somers akusztikus gitárját ütögetve. A második dal zárakkordjainál Charlotte és Otto leültek a földre és onnan nézték Timo játékát. Nagyon hangulatos, közeli kis koncert volt, nagy élmény volt az egész bandát így látni, hiszen Nina van Beelen billentyűs is részt vett a minikoncerten, itt is háttérvokálozott.

Kis várakozás után pedig az Epica VIP találkozója következett, ahol viszont nem a teljes együttes vett részt, hanem csak a srácok. Ennek oka az volt, hogy a tavalyi dél-amerikai turnén nagyon lebetegedett Simone Simons énekesnő, és emiatt azt a turnét nem bírták befejezni, továbbá le kellett mondaniuk az év végi kínai és japán koncertjeiket is. Szerencsére év elejére Simone felépült, de mivel óvni akarták bármiféle betegségtől, így bejelentették, hogy ő nem lesz jelen a meet & greeten (csak egy molinó formájában). Itt is a szokásos dedikálás volt, ahol főleg Isaac, Mark és Coen voltak a fő beszélgetőpartnereim, hiszen tavaly mindannyian ott voltunk a FEZEN backstage sátrában. Isaac nagyon emlékezett rám az interjú miatt, vele főleg a Pantera koncertjeiről beszélgettem. Ahogy az előző bandánál, itt is hoztam különlegességeket aláíratni: a God Dethroned két albumát, amiken Isaac és Arien játszanak. Mindketten örültek, hogy a rajongójuk emlékszik még a korai munkásságukra. Itt is a szokásos fotózkodás jött, majd kimentünk az udvarra és vártuk a beengedést, közben a The Obsession beállását hallgattuk.

Több, mint egy óra várakozás után végre színpadra lépett, országunkban először a Charlotte Wessels’ The Obsession! Ahogy az eddigi turnéin is 2024 óta, itt is rövid intro után a Chasing Sunsets nyitotta a koncertet, amit a közönség nagy ovációval fogadott. Természetesen jött a slágeres Dopamine, amiben sajnos a turnén nem énekelt Simone Simons, pedig meg lett volna a lehetőség, de ez érthető, hogy pihenni akar a fellépése előtt. Általában a koncertjei vége felé szokott lenni, de most a harmadik dal volt a The Crying Room, amiben hallhattuk Timo Somers hatalmas gitárszólóját. A koncert alapja főleg a The Obsession album anyaga volt, 45 percbe amennyit sikerült belesűríteniük.

Viszont kaptunk két új dalt és egy átvezetőt is. Az eredetileg 2024 novemberében, 56. havi dalként Patreonon megjelent Tempest című dal átdolgozott verzióját, de mielőtt Joey a súlyos ütemeket elkezdte volna, átvezetőként a tavaly novemberben megjelent 68. havi dalt hallhattuk, az O Euchari in Leta Via-t. Ez a dark ambient háttérrel megtámogatott dal a XII. században élt Hildergard von Bingen német apátnő szerzeményének feldolgozása. A darkossága pont jó alapot szolgáltatott, hogy utána Joey, Timo és Otto együtt csapjanak bele a nagyon súlyos Tempestbe. Ez a szám élő verzióban nagyon döngölős lett, várom az albumverziót is!

Lassú zongoradallam és ének vezette fel a januárban megjelent After Us, The Flood c. számot, ezt a tőlük elvárható minőségben kaptuk vissza élőben is. Milyen vicces, hogy egymás után két dalt is játszottak, aminek a dalszövegében a „flood” szó ismétlődik. Végül pedig, ahogy lenni szokott, jött a hörgős, üvöltős ördögűzés, a The Exorcism. Persze a vége felé lévő hörgős rész után itt is a földre feküdt Charlotte. Ezzel véget is a ért a koncert, elköszöntek a Breathe; outro alatt. Charlotte egy virágot is kapott a koncert végén a közönség egy tagjától (később a többi énekesnő sem maradt ki ebből).

Huszonöt percet vártunk, és gyors színpadrendezés után jött az Epica! Az introt a Symphonic Synergy koncertekről ismert maszkos figura – akit a rajongók „Kevin” néven illetnek – beszéde szolgáltatta, hogy mekkora élményre készüljünk. Vissza is számolt, ami után pedig a fekete, csipkés lepellel borított Simone Simons felsétált a színpad legmagasabb pontjára és kis várakozás után elkezdték Mark Jansen üvöltésével az első dalt, az Apparitont. Több dolgot is kell mondani erről a dalról: egyik az, hogy tavaly élőben nálunk debütált a FEZENen, a másik pedig, hogy Simone ruházata a dalszöveghez kapcsolódik, hiszen ez egy szellemtörténet az énekesnő szülővárosában, Hoensbroekban található kastélyban élő kísértetről szól.

Ezt követte az új album egyik slágere a pörgős Cross The Divide. Majd jött egy régi kedvencem a Design Your Universe albumról, a dal a szólásszabadságról, a Martyr of the Free Word. Még mindig nagyon tetszik benne, hogy Mark és Isaac felváltva ordítanak, na meg a progos szóló is jól elviszi a dalt. Szintén új albumos dallal, az Eye of the Stormmal folytatódott a koncert, utána pedig egy újabb régi sláger, az Unleashed következett, ami a Symphonic Synergy koncertről ismert vonósok+ének introval indult. Ez után pedig még egy régi sláger, a 2007-es The Divine Conspiracyn megjelent Never Enough jött. Még nem volt részem élőben hallani ezt a dalt, így nagyon megörültem neki.

Kis szünet után egy ismerős halk dallamot hallhattunk, most következett számomra az este csúcspontja: Sirens – of Blood and Water! A dal azért volt különleges, illetve szükséges is az így szervezett turnén, hiszen ahogy a 2022-es The Alchemy Project EP-n, itt is énekelt benne Charlotte Wessels. A két sellő együtt énekelt, táncolt. Csodálatos volt látni a két kedvenc énekesnőmet egy színpadon énekelni, nagyon jól kiegészítették egymást. Külön poén, hogy a dal alatt, ahol a tömegben álltam, Otto Schimmelpenninck mögöttem volt és onnan nézte az előadást.

Szintén Symphonic Synergy-ről ismert átdolgozás jött: Tides of Time. Ez a ballada most teljesen zongorás verzióban került előadásra, csak Coen és Simone a színpadon. Coen számára betoltak egy nagy zongorát, ami igazából csak külsőre volt az, mert a házában egy MIDI-billentyűzet foglalt helyet. Habár én az eredeti verziót jobban szeretem a dalból, de így is jó volt hallani. Még egy dal volt, amire azt mondom, hogy szintén a csúcsa volt a koncertnek, az Aspiral album egyik hosszabb tétele, a The Grand Saga of Existence, az A New Age Dawns történet záródala.

Az utolsó blokkban jöttek az agyonjátszott dalok, mint a Cry for the Moon, ami alatt a közönségből Simone kapott egy LED fényekkel díszített táblát, amire a dal ikonikus mondata a „FOREVER AND EVER” volt írva. Persze Coen a vezetéknélküli MIDI-billentyűvetével csinált a show-t a szám alatt, odament a közönséghez, valakinek a telefonját elvette és azzal videózott, a felvétel itt Instagramon megtekinthető. De még utolsó előtti dalnak előszedték a Consign To Oblivion albumról a The Last Crusade-et, aminek szintén nagyon örültem, mert ezt se hallottam még élőben. Zárásnak jött az ugrálós Beyond The Matrix, amivel véget is ért a koncert. Szerencsére ezen a turnén már nem volt az unásig játszott, hosszú Consign To Oblivion című dal, amivel eddig mindig befejezték a bulikat. A banda elköszönése alatt pedig az Aspiral dal instrumentáljának rövidített verziója szólt.

Végül pedig következett az Amaranthe. Az ő zenéjükkel sosem voltam kibékülve, pár dalt leszámítva nem is hallgattam őket. Eddig élőben is csak egyszer láttam őket, a 2019-es VOLT fesztiválon. De úgy gondoltam, hogy mindenképp megnézem őket, ha már itt vagyok. Színpadképüket a legutóbbi, sci-fi témájú, The Catalyst című albumuk grafikai világa adta, és introként is erről szóló beszédet hallhattunk. Majd a banda berobbant a Fearless című dallal, majd a jól ismert Viral és Digital World videoklipes számok következtek. A három énekes hol együtt elől, hol a színpad két oldalán az emelvényeken, hol külön-külön énekelt.

Koncertet nagyrészt az Amaranthe jól ismert, videoklipes dalai adták. Amik viszont emlékezetesek voltak számomra, az a Nils és Elize duettje a Crystalline-ben, vagy a zongorás Amaranthine, ahol a gitáros Olof Mörck állt be a színpad szélére kipakolt billentyűzetével és Elize-zel ketten adták elő ezt a dalt.

Ezeken túl még maradandó számomra a The Nexus, Call Out My Name, Archangel és a záró Drop Dead Cynical. Habár nem igazán kedvelem a bandát, azt kell mondjam, hogy elég jó koncertet összehoztak, a közönséggel nagyon eggyé váltak, jól kommunikáltak velük. Viszont olyan dalokat hiányoltam a setlistből, mint a 365, Unified vagy a Breakthrough Starshot. Az új hörgős srác, Mikael Sehlin teljesítménye viszont jóval elmarad a régi taghoz, GG6-hez képest. Sokkal gyengébbek és vékonyabbak a hörgései, ez főleg a BOOM!1 dalban hallatszott ki nekem.

Végre hozzánk is elért ez a turné, amit már tavaly augusztus óta vártam. Nagyon örültem, hogy egy este a két kedvenc énekesnőmet együtt láthattam. Ilyenre utoljára a 2018-as FEZENen került sor, mikor az Epica előtt a Delain lépett fel. De most ezt tudták még fokozni, hogy együtt is énekeltek. Charlotte Wessels’ The Obsession hozta a formáját, sőt talán még jobban, feszesebben játszottak, mint az előző két alkalommal, amikor láttam őket. Epica koncertjei közül az utóbbi években látottak közül ez tetszett a legjobban, jobb setlist, felszabadultabb banda. Az Amaranthe-ot inkább kihagytam volna a turnéból, mert két progresszív alapú banda mellé nem igazán illik az ugrálós elektros melodeath/metalcore, de ha Simone kívánsága ez volt, hogy a két jó barátnőjével turnézzon egy hosszút, elnézem neki.

Köszönet a H-Music Hungarynek a lehetőségért!

Fotók: Lawrence Live Vids