A Barba Negra Blue Stage adott otthont március 25-én a Lord of the Lost „Tour Noir” budapesti állomásának, ahol a Montreuxből érkező Ad Infinitum a turné különleges vendégeként érkezett hozzánk is. Az estét a hazai pályáról egy igazán friss hajtású bonyhádi zenekar, a Septima vezetett fel a korán érkezőknek.

Sajnos ez alkalommal én nem tartoztam azok közé, akik már nyitáskor a színpad előtt várakoztak volna, a Septima utolsó számára futottam csupán be, ami csak egy röpke hangulatfoszlányt adott az amúgy lendületesnek tűnő, két énekesnős formációról. (Ilyen ez, amikor a hétköznapi élet dacol az idővel…)

Ezzel együtt akadt időm még beszélgetésekre is, ami közben egy rövid átszereléssel számomra így az Ad Infinitum indította el az estét.

Az Ad Infinitum minimál színpadképét kellően ellensúlyozta karizmatikus jelenlétével Melissa Bonny, aki mellett Korbinian Benedict (bőgős) és Adrian Thessenvitz (gitáros) energikus pörgése nagyon jó érzékkel tartotta interakcióban a közönséget. Az Ad Infinitum modern hangzásvilágú dinamikussága kellő figyelmet követelt – és kapott is a közönségtől-, ahol a nagyságrendileg 40 perces programjuk – amely nagy részét a legutóbb megjelent „Abyss” album adta – meglepően gyorsan elillant számomra is.

Mindez úgy, hogy szinte csak ekkor érzékeltem az utolsó órákban bejelentett és a helyszínen meg is tapasztalt teltházat a koncerttérben.

Chris „The Lord” Harms vezette zenekar, a Lord of the Lost negyedik alkalommal járt nálunk, mégis csak első ízben volt szerencsém élőben találkozni az egyébként hangulatában-, színpadi jelenlétben ismerősnek ható zenéjükkel. (Németországi goth fesztiválok emlékei, sziasztok.)

A nemrégiben megjelent, tripla albumos „Opvs Noir” trackjei mellett a közel 2 órás programban volt bőven időkeret régebbi számok szemezgetésére is, amit nagyon jó elosztásban hoztak tálcán elénk a srácok.

Sokaknak biztosan nem újdonság, hogy az első három szám alatt van lehetőség a legtöbb esetben arra, hogy az estén megjelenő fotósok képre csalják a közelebbi pillanatokat, de ez az a helyszín, ami egy telt házas koncertnél fotósként inkább hasonlít küzdősport terepnek, mint bármi másnak, főleg a nagyságrendileg 70 cm széles sávban kijelölt fotós árokban. Éppen ezért volt olyan érzés bennem, hogy Chris mintha nem adta volna át magát teljesen a hangulatnak-, és én sem tudtam eleinte elmerülni a nyomokban még ma is jelenlevő gótságommal a LOTL világában, ami érzés szerencsére abszolút felülíródott, ahogy sorban érkeztek a közönség kedvencként jegyezhető dallamok.

És, ugyan a zenekar basszusgitárosa Klaas Helmecke sajnos egészségi állapota miatt a turnén fizikailag nem vett részt, de a tagok intenzív színpadi jelenlétükkel nagyon jól ellensúlyozták hiányát nálunk is.

Arra sajnos nem volt érkezésem, hogy tüzetesebben szemügyre vegyem a zenekari merch-et, de ahogy a turnén más állomásokon, így nálunk is két ajándékkal kedveskedtek a szemfüles és ügyesen lavírozó rajongóknak: a zenekari kabalaként is beszerezhető AxoLOTL plüss figura mellett egy (mindenhol az adott ország) címeres turnépólója is gazdára talált.

A program egyébként a „Kill the Lights” -al indult, ami után idővel nem maradhattak ki olyan opusok sem, mint a „My Funeral”, a„Damage” az „Epiphany” vagy a „Forever Lost”.

Érezhetően jól működő kémia volt a közönség és a zenekar között, amit Chris frappáns narrációval is erősített.

Az egyik kedvesen vicces átvezetése volt, amikor megjegyezte: a turnén már csak forró teát iszik a hangja miatt. Több sem kellett a közönségnek, mert erre egybehangzó kántálással kiabálta a tea helyett hatásosabban működő italként, (mi mást, mint) hogy: „pálinka – pálinka”.

Persze a ebbe a játékba belementek a srácok és némi színlelt értetlenkedés után megfejtette a zenekar: hogy tulajdonképpen a pálinka végül is a snaps.

A koncert derekán, talán a program egyik fő kedvenceként és valamelyest direktebb reakciót kiváltóan szólalt meg az „I Hate People”, ami után idővel a 2023-as Eurovizióval a közismeretségbe is begyűrűző „Blood & Glitter” sem maradhatott ki.

Mindent összevetve egy szerethetően hatásvadász – és kellő tudatossággal felépített-, a keddi nihilt maximálisan ellensúlyozó koncertélményével zárult az este, amiért innen is nagy köszönet ismét a H – Music Hungarynak!