Az elmúlt lassan közel 2 évben Győr lett az egyik legjelentősebb helyszíne a manapság ismét reneszánszát élő darkwave poszt – punk és határokat feszegető rokon stílusoknak, köszönhetően a Kollektíva csapatának, és az idén 10 éves kultikus klubnak, A Betonnak.

Volt szerencsém a legelső alkalommal, még 2024 őszén elmerülni ennek a szubkultúrának helyt adó party sorozatba, ami már akkor is nagyon meghatározó volt, és azóta áprilisban  már a 11. szeánszát élte népszerűségéből mit sem veszítően a Death Disco.

Ez alkalommal is egymástól merőben eltérő, de a dark lekületűeket egy légtérbe vonzó minifesztivál várta a Betonba érkezőket.

Az etét még az udvaron Upho fogadta egy bemelegítő szettel, ráhangolódásképp érkezéskor épp egy Buzz Kull szám szólt – akit idén egy elég menő környezetben, az inotai ipari tornyok között lehet majd augusztusban élőben elcsípni.

A Beton különleges atmoszférája mindig – minden eseményen maximálisan jól működik, de különösen illik Death Disco dekadenciájához, ahol most elsőként a bécsi illetőségű-, a klasszikus darkwave ütemeket némi elektronikával ötvöző duó, az Elastic Skies vezette fel.

Kellően friss-, kellően dark- és kellően táncolható szettel érkeztek, és vezették be a jelenlevőket az amúgy a klasszikus jegyek miatt azok számára is ismerősnek tűnő- bár most először hallottak után is nagyon jól működő dallamvilágukba, amivel néhány bátrabb táncos lelket is a térre invitáltak.

A feszes programmenet második fellépője ez alkalommal a hard popot játszó, pécsi illetőségű Pixelplants vitte tovább. A hangzás világukban megkerülhetetlenül jelen levő 90’es évek new romantic-, new wave-, synhpop hatások vibrálása egyértelműen jelen van a zenéjükben. Az amúgy 2014-től aktív zenekar jelenlegi gitárosa, a Black Nail Cabaretből is ismert Számvéber Tamás – aminek köszönhető, hogy ezen az estén nézőként Emke és Devon is jelen tiszteletüket tették a BNC-ből. És bár az vitathatalan, hogy Kocsis Viki karizmatikus jelenség énekes, és alapvetően a Pixelplants is egy táncra hívó zenét játszó zenekar-, ami ez alkalommal számomra már elérte a határokat-, így a koncertteremből kintebbi részen-, a háttérbe hallgattuk tovább őket.

A Betonban garantált a lehetőségek szerinti leggyorsabb átszerelés és a lehető legjobb hangzás a színpadon, stílustól függetlenül.

Most is így történt és egy minifesztivál viszonylatában emberi léptékű csúszással következett egy igazán kellemes meglepetés. A Łódź-ból érkező lengyel duó, a Martyrmachine alapvetően a régi iskolás-, csattogós-, kemény ütemes EBM/indusztriálra szocializáltan építették fel az amúgy nagyon is jelenidejű zenéjüket. Az alapító énekes Jakub M. Kasiński eszméletlen energiákkal és abszolút a nagy EBM nevek előtt tisztelegve hozta azokat a stíluselemeket, ami azt gondolom, maximálisan felrázta a közönséget, és akikre a terem elég szép számmal meg is telt. Később Dodóval, a Kollektíva megálmodójával beszélgettünk, és ő említette, mindössze 25 éves az énekes, és már most megjárta a poklok poklát, viszont a józan életbe fektetett energiái nagyon is jól működtek a színpadon.

A Death Disco jellegzetessége a sötét-, de eklektikus hangzásvilág, ami a határfeszegetések mellett is egy sajátos harmóniába csomagolja minden aktuális programját.

Ez alkalommal a kifinomult “eklektikát” a Yakima Jera hozta el Győrbe. A német duó hatásaiban sorolja a Joy Division sötét melankóliáját, Patti Smith költészetét, amit némi black metal elemekkel és a 80’-as évek post – punk vonalával fűszerez és ebből formálja a darkwave hangzásvilágát.

Kara és Simon zenéjének hangulata egyszerre volt időutazás és jelen idejű hangulatmerülés. Kara szinte végig egy folyamatosan lebegéssel töltötte be mind hangzásban, mind fizikailag is a teret.

A duónak hamarosan megjelenő új albumát remélem, lesz még alkalmam meghallgatni majd élőben is.

A program szerint is végül-, de nem utolsó sorban érkezett a színpadra a budapesti illetőségű, karcos post – punk formáció, a dasLator, „egyszerű zene-egyszerű embereknek” szlogennel, ami őket hallgatva korántsem nevezném egyszerűnek sem a szövegvilágot-, sem pedig az azt körbeölelő zenét ami amúgy abszolút kellemes merengő hangulatot varázsolt hirtelen a térbe.

Sajnos a teljes programjukat már nem vártuk végig a haza indulás miatt, de azt eltettem magamnak emlékként, hogy a hétköznapi témákat korántsem hétköznapi módon megszólaltató zenekart még mindenképp meg kell néznem egy következő alkalommal.

A Death Disco pedig szeptemberben 12-én folytatja a sötét dekadenciát, infók az esemény oldalán, de addig is ha még nem voltál ott, azért-, ha pedig már jártál ott, azért: menj a Beton-ba, és döngesd meg te is az underground alapjait.