Feltörekvő Generáció // Gyártásközi Hulladék

Mindenki tapasztalhatja, hogy a világban egy generációváltás megy végbe – minden téren. így van ez a metal műfajában is. Nap, mint nap érkeznek hozzánk fiatal zenekarok demói, EP-i, bemutatkozó dalai. Ezért úgy gondoltuk, indítunk egy új cikksorozatot Feltörekvő generáció néven, melyben ezeknek a csapatoknak adunk és kínálunk bemutatkozást a hazai metalkedvelő réteg felé. A cikk tematikája egyszerű, 5 alapkérdésre 5 válasz… a bemutatkozáson van a hangsúly.

Cikksorozatunk újabb bemutatásra kerülő zenekara a post-punk, dark rock vonalán mozgó Gyártásközi Hulladék.

Mikor alakult a zenekar, honnan jött az ötlete?

A Gyártásközi Hulladék (röviden csak GYKH) 2021-ben alapult meg, korábban, más együttesekben is együtt zenélő barátok zenekaraként. A legfőbb motivációnk alapvetően a zene szeretete volt és az az igény, hogy kifejezzük (nem ritkán turbulens) érzelmeinket, miközben megpróbálunk alkotni valami olyat, ami előtte nem létezett. Innen is származnak az olyan cifra jelzőink, mint a stoner, post.punk, de mindenképpen érdemes ellátogatni egy koncertünkre, vagy legalább meghallgatni a felvételeinket, hogy igazán értse az ember, mit is jelent a „Gyártásközi Hulladék”.

A COVID idején ért meg bennünk az elképzelés, hogy komolyabb szinten foglalkozzunk a projekttel, ekkor születtek meg első dalaink, amelyek egy részét azóta is játsszuk élőben. Keresztül mentünk néhány viszontagságos időszakon és tagcserén, ám az eredeti indíttatás, az alkotás vágya, a kísérletezésre való hajlandóság, illetve a zenére és a világra való nyitottság csak nőtt bennünk.

Zenekar tagjai, zenei előélet, képzés?

A zene szeretete, a hangszerek iránti érdeklődés mindhármunk életében jelen volt már kora tinédzser korunktól. A zenekar tagjai autodidakta módon sajátították el a hangszeres ismereteiket, amelyek a zenekari működés során teljesedtek ki igazán; ez mára már évtizedes gyakorlatot jelent minden tagnál. A zenekarban Bence hozza a vadító és éles gitárjátékot, illetve megigéző orgánumával hengerli le a közönséget a szöveges dalokkal, Kálmán felel az eszméletlenül pontos, gépszerű, de mégis kifinomult és igényes dobjátékért, valamint a legújabb tagunk, Erik hozza a pokol mélyéből zengő, eget dübörögtető hangokat a basszusgitáron.

A zene, a közös alkotás olyan közösségi élmény számunkra, amely azóta is az életünk szerves részét képezi, emellett nagy hangsúlyt fektetünk a folyamatos fejlődésre, tudásunk és technikánk csiszolására is.

Inspirációk, hatások?

A GYKH hangzásvilága egyaránt építkezik progresszív/pszichedelikus rockból és post punkból, miközben magán hordozza a klasszikus hard rock és a metal stílusjegyeit is. Minden dal egy önálló világot képvisel a maga egyedi lüktetésével és hangképével. Rengetegféle zenét hallgatunk és szeretünk, így az alkotást is sokféle hatás színesíti, mint például a Joy Division, a Type O Negative, a Rush, vagy a Pink Floyd.

Eddig megjelent anyagok / klipek?

2026 elején jelent meg első kislemezünk, a Belső Rend, melyet teljes egészében saját gondozásban vettünk fel, kevertünk és adtunk ki, illetve a két dalhoz készült vizuális anyagot is teljes egészében a zenekar tagjai alkották meg.

Gyártásközi Hulladék - Belső Rend (Szöveges videó)

A Scrupulus (latin szó, jelentése: erkölcsi aggály, lelkiismereti kétely) című dalhoz készült klip egy részét a Kamaraerdőben, illetve a Budaörsi kopároknál vettük fel. A zárt belső terek és a nyitott, elhagyott vagy kietlen kültéri felvételek közötti disszonancia is a hanyatlást, az elhagyatottság érzését hivatottak közvetíteni, ahogy akár a túl sűrített belső feszültségek, a Belső Rend felbomlásához vezethetnek. 

Gyártásközi Hulladék - Scrupulus (Official Video)

A címadó dalhoz egy szöveges videót is készítettünk, mivel ez az első olyan felvételünk, amelyen ének is hallható. Itt is nagy szerepet képvisel a művészet és az ember egyhangúvá válása, pusztulása, amit a szöveg is hűen tükröz. Ehhez érdekesség, hogy a videó elején látható animációt Kálmán csinálta.

Célok, tervek, koncertek?

Szeretnénk az eddig megírt dalainkat egy nagylemez formájában a közönség elé tárni, jelenleg ezen dolgozunk. Emellett folyamatosan keressük a lehetőséget, hogy minél több koncertet tudjunk adni; idén már öt fellépésen vagyunk túl. Természetesen kezdő zenekarként a legnagyobb kihívást a rajongótábor építése jelenti, így a legfontosabb célunk középtávon az, hogy a dalainkat minél több emberhez eljuttassuk, mert hisszük, hogy nem csak bennünk fogalmazódnak meg ezek az érzések és gondolatok, amiket mi a zenénken keresztül tudunk kifejezni.

Feltörekvő generáció, akinek kedve van bemutatkozni sorozatunkban, VÁRJUK JELENKEZÉSÉT!