Mondhatnánk, hogy szokványosak már a tribute-bulik. Azt is mondhatnánk rájuk, hogy „nem is olyan, mint az eredeti”, sötöbö. Debrecenbe viszont úgy látszik, most egy egész jó széria huppant le, hogy helyhez és időhöz kössük: Kaptár klub, szeptember 20, este hét órai kezdéssel.
Úgy hallottam a szervezőtől, Tóth Csabától, hogy szép hosszú játékidőre lehet számítani mind a három bandától.
Nosza, erre kíváncsi voltam.

Kezdő zenekarnak a Face no More libbent a színpadra. Igen, borzasztóan nehéz kitalálni: Faith no More tribute-ról van szó, kérem. Egyen piros ing, és kevésbé lelkes közönség jellemezte leginkább produkciójukat, ami nem is meglepő, hisz a java tömeg később érkezett meg.

 

Egész kellemesen csengtek ennek ellenére vissza az ismerős dalok, köztük is talán a legismertebb – ami szintén feldolgozás, még a Faith no More-tól is – az Easy. Azonban brutálisan nagy fekete pont jár azért, mert az énekes úr nem tudta a szövegeket, egy előre odakészített kis füzetből leste a sorokat. Számomra ez nagyot rontott az összképen, ettől elvonatkoztatva egy tízes skálán egy erős hatost kapnak.

Sorban a következő a Reckless Roses volt. Őket már láttam élőben párszor, és meg kell mondjam, igen hiteles színpadképet alakítottak ki maguknak. Az énekes például egy az egyben a régi Axl Rose öltözködést idézte, sőt, számok közben néha át is öltözött. Itt azért szépen besűrűsödött a nép, szabályosan küzdeni kellett a helyért.

 

Nagy kedvencem is megszólalt – nyílvánvalóan a Terminator 2 miatt, ugye -, a You could be mine. Kiválóan átjött a hangulat, én tízből tízet adok nekik, profi zenészek az urak. Persze a hatalmas Guns n’ Roses rajongók minden közkedvelt számot hallhattak: Paradise City, Welcome to the Jungle, és a többi jóságos nóta. Úgy vélem, a közel két órás játékidő alatt mindenki örömét lelte az ősi slágerekben.

Kisebb technikai átszerelés után jött az este „fénypontja”; a Scary Guys Metallica számokat pendített meg húrjain, ráadásul az 1992-es turnéjuk alapján nyomták le a két órás koncertet. Színpadi megjelenésre nem voltak túlságosan meghatározóak, viszont zeneileg kifejezetten tetszetősen adták át az eredeti banda nótáit.

Révén a Metallica szerzeményeit ismerem legkevésbé, kődobálás bűntette mellett vállalom, hogy valószínűleg szorosan a ’92-es turné programjához ragaszkodtak a srácok, és ahogy elnéztem az elégedett hajrázó urakat/hölgyeket az első sorokban, valószínű így is volt. Tízből kilenc pontot biggyesztek a fiúkhoz, de csak azért vonok le egy pontot, mert a színpadi megjelenés nem volt túl különleges. Bár, ha a mostani kinézetét vesszük az eredeti zenészeknek, túl sok kopizni való nincs is.

Összességében úgy vélem, 900 HUF-ot bárkinek megért az este, aki szereti a régi klasszikusokat a rock/metál zenében. Aki ott volt, egészségére, aki nem, legközelebb nézze meg valamelyik bandát a három közül, mert mindenképp megéri!